Én máris szerelmes lettem... ebbe a kesztyűbe. :)

Felesleges körök futtatásával, kommunikációs hibákkal, selejtgyártással, egymás nem-tiszteletével...

Kosztolányi János egy korábbi bejegyzésemnél megkérdezte kommentben, hogy bár szép dolog a kiadások azonnali megvágása, ha hirtelen nehéz helyzetbe kerülünk, de mennyit lehet ezzel konkrétan spórolni?

Akkor azt válaszoltam neki, hogy hát ez attól függ. :) Mert ugye minden ember más. Más a bevétele és más a kiadása. Hogy mennyiről hajlandó lemondani, az pedig már a harmadik eset.

Vegyük alapul azt, hogy bizonyos összegek egyszer csak eltűnnek a költségvetésünkből. Mi például idén már nem kaptunk cafeteriát (kivéve az éves BKV-bérletet, amit lehetett kérni még tavaly), így a tavaly megszokott havi 14 ezer forintos (illetve kinek mennyi) étkezési utalvány ebben az évben már nincs, azaz spórolásnak is felfogható. Én már hosszú évek óta legfeljebb napi egy megadott összeget költöttem élelmiszerre (ez tavaly 1000ft/nap volt), amihez még pluszban jött ez a 14 ezer forint. Azaz mondhatjuk azt, hogy havi kosztpénzem 44-45 ezer forint volt. Ki szoktam jönni belőle. :) Idén a 14 ezer nincs, tehát ez már önmagában durván 30%-os spórolás. Azért ez nem semmi! Marad tehát a napi 1000 forintos keret, ami, mivel a február 29 napos volt, 29000 forint kosztpénzt jelentett. Mivel ma itt gépelem ezt a bejegyzést, ezért ebből megállapítható, hogy a 29000 forintból se haltam éhen. :) Sőt, valójában csak alig több, mint 20000 forintot költöttem élelmiszerre, bár ebben van egy kis csalás, nem is egy, de rögtön három. Az egyik, hogy a kamra és a hűtőszekrény tele volt, amikor hirtelen megszűnt a munkahelyem. A másik az, hogy majdnem két hétig beteg voltam, és amikor beteg az ember, nem kíván annyit enni, így vásárolni se kell annyit. A harmadik pedig az, hogy a sokat emlegetett, kollégákkal együtt elköltött sok-sok búcsúebédet és búcsúkávézást a "szórakozás" rovatba könyveltem le, de ezen rovat összértéke sem érte el a 4000 forintot, tehát még ezzel együtt is belül vagyok a megadott összeghatáron.

Persze, nekem könnyű, mert sosem voltam híve a nagy evészeteknek-ivászatoknak, soha nem hozott lázba a pezsgő-kaviár kombó még akkor sem, ha valami rendezvényen ingyen adták. Általában azt eszem, amit szeretek enni, és nem azt, ami legdrágább, még akkor se, ha más fizeti, így túl sok lemondásba nekem nem kerül az, ha kevesebb lesz a kosztpénz. Persze belátom, hogy nem mindenki tud ilyen könnyen lemondani a színvonalasabb(nak hitt) ételekről.

Persze a fenti 30%-os spórolás bizonyos értelemben illúzió, hiszen hiába nem költök el most 14 ezer forintot élelmiszerre, ez a 14 ezer nem marad benne a pénztárcámban, mivel bele se kerül. Így inkább azt lehet mondani, hogy amiről úgy döntöttem, hogy mostantól nem veszem (pl. édesség, fűszerek, drágább felvágottak, drágább tejtermékek, márkásabb egyéb ételek, stb.) azokat eddig a 14 ezerből fedeztem, és a normál kosztpénz volt a "normál" élelmiszerekre, ezért mostantól csak a normál élelmiszereket veszem, a luxust nem. De ettől több pénz - sajnos - nem marad a zsebemben. Összességében úgy számolom, ki fogok jönni a havi kosztpénzemből, és biztosra veszem, hogy még többet is tudnék spórolni, de egyelőre nem tervezem, hogy a hagymát is hagymával egyem. :)

Egyéb kiadások terén is sikerült visszafognom magam. A már említett szórakozás rovat kollegiális együttlétekkel töltődött fel, ezért más szórakozásra nem is volt szükség. :) Amúgy is ilyen időszakban, ha van, ami luxus, és elhagyandó kiadás, az a mozi, színház, koncert, stb. Gyógyszerre sajnos költeni kellett. A telefonfeltöltést sem sikerült elkerülni, de ez nem is csoda. Ha elfogadsz egy jótanácsot, a csomagod jól nézd meg, hogy milyen. Ha eddig olyan volt, amivel inkább a családdal és a barátokkal tudtál kedvezményesen csevegni, és a bármilyen egyéb hívásod drágább, vagy egyenesen drága volt, akkor inkább váltsd át olyanra, amivel bárkit tudsz olcsón vagy legalább olcsóbban hívni, ugyanis ebben az időszakban számíthatsz arra, hogy állásügyben rengeteget fogsz telefonálni, és biztosra veheted - már csak Murphy törvénye miatt is - hogy a potenciális munkaadód nem annál a szolgáltatónál lesz, aminél te is.

Ruha- és cipővásárlást az eredeti éves pénzügyi tervem (mert nekem olyanom is van!) szerint se terveztem februárra, így ez nem jelentett spórolást. Azonban kénytelen vagyok bevallani, hogy szükségem lesz rá. Hogy miért, arról egy külön poszt fog szólni. Ezeken kívül csak a "szokásos" költségeim merültek fel, amik ráadásul fixek: albérlet, diákhitel, internet. Mint írtam, éves BKV-bérletet tavaly lehetett kérni, így az utazás nem kerül pénzbe, legalábbis addig nem, míg a BKV is csődbe nem megy. :) A diákhitelen, mint írtam korábban, jókora összeget tudtam megspórolni, mert lecsökkentettem az összegét a kötelező minimumösszegre. Igaz, ez a spórolás már a márciusi büdzsében fog igazán jelentkezni, mert ezt minden hónap 1-jén fizetem. Summa summárum, egyelőre tartom a tervet. Április elején pedig majd elválik, hogy a március is ilyen sikeres hónap lesz-e/volt-e.

Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy bármiről könnyen le tudok mondani. Az élelmiszerre szánt pénz csökkenése nem okozott bennem nagy törést, de a hobbira szánt keret ideiglenes eltörlése, na az már igen! Szerencsére sok olyan hobbim van, ami nem kerül pénzbe. Például a Wikipédia-szerkesztésért nem kell fizetni. :) Nem kell fizetni a nyelvtanulásért sem, sem pedig a budai-hegységbeli csavargásokért. De a vadiúj hobbim bizony pénzbe kerül, nem is kevésbe. Ez pedig a keresztszemes hímzés. Már rég kinéztem pár képet, amit meg akarnék csinálni, de jelenleg nem engedem meg magamnak (lásd a különbséget a "nem engedem meg magamnak" és a "nem engedhetem meg magamnak" között!). Pedig ez probléma, mert ezen hímzett képek terén is ugyanolyan kollekciók vannak, mint a divatban, és félek, hogy mire újra megengedem magamnak ezt a kiadást (egy kép kb. 10-20000 ft, és majdnem ugyanennyi a keretezése is!), addigra már az új kollekció lesz csak elérhető a boltokban. Pedig nekem nagyon kell ez a kép,  ez a kép, meg ez is, nem beszélve erről. Tessék nekem félretenni! :) 

Azoknak, akik igazán kevés pénzből kénytelenek kijönni, itt egy cikk, amiben egy újságíró próbál megélni a közmunkásoknak adott 47 000 forintból.

Azoknak pedig, akik elkeserednek a gondolatra, hogy ilyen nehéz helyzetben nem vehetnek meg bármit, úgy, mint eddig, itt van két demotiváló kép.

Végre már online is elérhető a Kosztolányi János és csapata, a Kaizenpro által fémjelzett, már sokezres letöltésszámmal büszkélkedő Lean Szótár, melynek fejlesztésében magam is részt vettem.

Ahogy eddig is, továbbra is ingyen tölthető le pdf formátumban, de ha online szeretnéd böngészni, akkor arra is lehetőséged van (rövid regisztráció után) a leanszotar.hu oldalon. A kaizenpro-s regisztráció ide is érvényes. Jó böngészést!

PDCA. Néha úgy érzem, nem csak az utolsó A betű marad el (meg a C), de az első, a P is.

Például a hó minden télen meglep mindenkit. Elsősorban az útfenntartókat :), de a lakosság is határtalan rémülettel veszi észre, hogy télen hó esik. Néha akár 20 centi is! Úristen, mostmilesz! Eljött az Armageddon! Pont mint tavaly!

De a tavasz ugyanígy váratlanul és tervezhetetlenül ér mindenkit. Pláne, ha március 3-án köszönt be, és pláne, ha az szombatra esik. Senki által nem várt következmény: az emberek kimennek a szabadba. Nekem és a barátnőmnek történetesen a Kopaszi-gátra sikerült kitévednünk, ahol a hatalmas tömeget két vendéglátóegység próbálta kiszolgálni. A többi lehet, hogy még a hó (hatása) alatt volt, azért nem nyitott ki. Az egyikből kerekperec elzavartak minket, amikor elvitelre akartunk két forralt bort kérni (mivel ülőhely már nem volt). Közölték, hogy úgy elvannak úszva, hogy csak az ülővendégeket tudják kiszolgálni, így jártunk, viszlát. De az ülővendégek se jártak jobban, mert velük meg azt közölték, hogy bármilyen ételt is rendelnek, arra legalább 40-45 percet kell várni, de inkább többet, mert el vannak úszva, és éppen ezért a rendeléseket beérkezési sorrendben teljesítik, függetlenül attól, hogy mennyi időbe telik az elkészítés. Érdekes mellékkörülmény, hogy a vendégeknek ez nem szegte kedvét. Szerencsére a másik helyen egységesen sorba kellett állnia annak is, aki később leült (ha volt üres hely), így ott már kaptunk 2 kapucsínót, de ezzel meg az volt a baj, hogy bűn rossz volt. Hát így jár az, akinek soha semmi nem tetszik. :)

Eltelt a február. Itt az ideje számot vetni azzal, hogy mi is történt ebben a hónapban, csak úgy válságkezelésileg. Emlékeztetőül: február 3-án véget ért egy korszak úgy a magyar repülés, mint az én életemben: leállt a Malév. Jogilag még most sem vagyok munkanélküli, (még mindig nem kaptuk meg az értesítést sem a felmondásról, amit a felmondólevél előtt 30 nappal kell kézhez kapnunk, nemhogy magát a felmondólevelet), de persze gyakorlatilag már igen.

A munkahely tehát "él", csak munka híján nem kell bejárnunk dolgozni. Tulajdonképpen ez a hónap és a március olyan, mintha egy hosszúra nyúlt szabadságon lennénk, természetesen fizetett szabadságon. (Hivatalosan állásidőnek hívják, és alapbér jár rá.) Ha jobban belegondolok, azért el lehetne így lenni a nyugdíjig, nem? :)

Na de a helyzet ennyire nem vidám. Nyilvánvaló, hogy állást kell keresni, sőt, találni is. Ez a legfontosabb akkor, ha munkanélküli vagy. Ezenkívül el kell gyászolnod a munkahelyed. Továbbá kézbe kell venned a pénzügyeid azonnal, drasztikusan le kell csökkentened az élelmiszerekre és a háztartásra költött kiadásaid, át kell gondolnod és át kell ütemezned a banki költségeid és a rezsikiadásokat, ki kell alakítanod a napirended és a bevételeid alakulását is végig kell gondolnod. Ez így önmagában egy heti elfoglaltság.

Aztán, ha szerencsés vagy, a jól végzett munka örömével a tarsolyodban elmehetsz 2 hét "táppénzre", mint én, amikor - betegen és lázasan - csak a munkahelyedre kell bemenni hivatalos iratokat aláírni meg csak a NAV-ot kell meglátogatni személyesen adóbevallás miatt, 2 nappal a határidő előtt. Esetleg a betegség mellé sikerülhet egy kis infarktust is kapni, amikor kiderül, hogy az 5miért módszerbe vetett hited nem is olyan erős. :)

Ha mindezen túl vagy, akkor épp jókor épülsz fel ahhoz, hogy elmehess egy a munkahelyed által szervezett lélekerősítő csoportos coachingra, de csak miután újra elmentél a munkahelyed távolabbi szegletébe újabb hivatalos papírokat aláírni. Közben egy-két búcsúebéd, búcsúkávézás kollégákkal (kedden ismét megyek egy legújabb - ám azt hiszem, még mindig nem az utolsó - búcsúbuliba), és mivel a coachingon azt hallottad, és persze magadtól is tudod, hogy ilyenkor fontos a kapcsolatépítés, beugrasz egy mini-Wikipédia-találkozóra is, aztán jöhet még néhány jajmivanveled-ebéd és kávézás rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, és hopp, vége is a hónapnak, és állást még alig kerestél. :)

Tulajdonképpen sokkal elfoglaltabb vagyok, mint akkor, amikor dolgoztam, gyakorlatilag meghalni sincs időm, nemhogy depressziósnak lenni a munkahelyem elvesztése miatt. Nem is értem, némely kollégámnak hogyan van ideje letargiába esni. Ó, majdnem elfelejtettem, még a blogot is írni kell! Van nekem egyáltalán időm dolgozni? :)

Éljen a március, végre itt a tavasz, kedden újabb búcsúbuli, szombaton nagy Wikipédiatalálkozó (torta is lesz! még van idő jelentkezni!), zajlik az élet. Sőt, minden gond nélkül megy tovább.

Itt a tavasz! :)

Kép: Wikimedia Commons

Tegnap egy érdekes előadáson voltam. A Malév szervezte a Lurdy Ház-i irodáinkban, ahol Dara Péter coach tartott nekünk egy igen hasznos, mintegy 2 órás előadást arról, hogyan kell kezelni a munkahely elvesztése általi gyászt, hogyan kell felkészülni egy új életre, hogyan kell nekiállni, vagy inkább hozzáállni a munkahelykereséshez. Gyakorlatilag ugyanazt mondta, amit én itt a blogon (vagy talán helyesebb és illőbb azt mondani - mivel kócsingolás területén ő a szakember és nem én, hogy én mondtam ugyanazt, amit ő :), így ezt nem ismétlem meg részleteiben, a lényeg, hogy pozitívan álljunk a dolgokhoz - de a negatívumokat se tagadjuk -, ne forduljunk be önmagunkba, ne sajnáltassuk magunkat, ellenben ápoljuk és építsük a kapcsolatainkat, mérjük fel az erősségeinket, mert ezekre fogjuk alapozni az új életünket, és mindig, folyamatosan tanuljunk, képezzük magunkat és ami még fontos: mindig álljunk több lábon.

Igazából nem is azért mentem el erre az előadásra, hogy okosodjak, hiszen én ugyanezt gondolom erről a folyamatról, hanem azért, hogy egyrészt találkozzak a kollégákkal, kimozduljak, másrészt pedig azért, mert Péter interaktív előadást ígért, ami azt jelentette, hogy nem csak előadott, hanem aktívan kérdezgette a megjelenteket, és én igazából ezekre a válaszokra voltam kíváncsi. Örömmel jelenthetem, a helyzet nem reménytelen.

Nagyon jó volt látni, hogy a megjelent kollégáim majd' mindegyike pozitívan tekint a jövőbe, tisztában van vele, hogy mi az értéke a munkaerőpiacon. Kapcsolataikat ápolják, sőt kifejezetten építik őket. Nem egy közülük igen sikeres és reményteljes interjúkon van túl. Ami külön öröm, hogy az átlagnál talán nagyobb arányban beszélünk nyelveket (ez egy légitársaságnál bizonyos szinten el is várható - bár igen sok stewardess is volt az előadáson, náluk pedig a nyelvtudás alapkövetelmény). Ami viszont meglepett, hogy a kb. 50-60 megjelent közül mindössze ketten ragaszkodnak ahhoz, hogy a Malévnél betöltött munkakörükben vagy szakterületükön dolgozzanak a továbbiakban is, igaz, ebből az egyik adatbázis-elemző, ami nem kifejezetten repülős szakma. Azt hiszem, ez is jelzi, hogy a cégünk dolgozói nem kergetnek álomképeket, tisztában vannak vele, hogy a repülés területén egy ilyen kis országban gyakorlatilag nem lehet elhelyezkedni most, hogy a Malévnek vége. Tetszett, ahogy többen minden kínálkozó lehetőséget megragadnak arra, hogy a lehető legtöbbet tanuljanak az álláskeresésről, hiszen sokaknak a Malév volt élete első munkahelye, ahol évtizedeket dolgoztak. Egyik kollégánk például, bár elmúlt már 50 éves, mégis elment a múlt heti HVG Állásbörzére, pedig azt jobbára frissdiplomásoknak szervezik. Tudta, hogy ott nemigen talál állást, de nem is azért ment, hanem az előadások, próbainterjús lehetőségek, ingyenes tanácsadás miatt. Állítása szerint sokat tanult, átírta az önéletrajzát és sok hasznos tanáccsal lett gazdagabb. Ez az a hozzáállás, ami nekem tetszik, és ami munkaadóként is tetszene a hozzám jelentkezőkben.

Sajnos, több munkatársam sem tudtam rávenni arra, hogy eljöjjön erre a rendezvényre. Az egyikük ellenvetése konkrétan az volt, hogy "nem hiszem, hogy ez tudna rajtunk segíteni." Hát, ha azt várjuk, hogy a coach ott helyben állást adjon, akkor tényleg felesleges elmenni egy ilyen előadásra. A probléma az, hogy éppen az ilyen gondolkodású embereknek lenne szüksége egy ilyen beszélgetésre! Hasonló a helyzet ahhoz, amikor bizonyos cégeknél azt mondják, hogy "a lean nálunk biztosan nem működne", vagy "a lean az autóiparba való, a mi cégünk speciális." Éppen ezeknek a cégeknek lenne szüksége a leanre, de a hozzáállás az, ami meggátolja őket a sikerben. Az a hozzáállás, hogy rajtunk ez úgysem segít, ettől még nem leszünk piacvezetők azonnal, ezzel dolgozni kell és a sült galambot sokkal kényelmesebb várni... Sajnos vannak emberek, és vannak cégek is, akiken nem lehet segíteni.

Ha az ember beteg, akkor sokkal kevesebbet kíván enni - így kímélni tudja a pénztárcáját. Talán ez az egyetlen előnye a betegségnek. :)

Viszont ha felépül, a vasat is meg tudná enni. Mint most én. Nem csoda, ha - éhes disznó makkal álmodik alapon - rögtön két olyan cikkbe is belebotlottam, ami ennivalóról szól, és persze a leannel is kapcsolatba hozható.

Az egyik egy nőről szól, akinek a legédesebb élete van az egész világon, ugyanis nemzetközi csokikóstoló. De mégis, ami megragadta a fantáziám a cikkben, az ez a mondat: "A tetemes kalóriabevitel ellenére a csokikóstoló nő nem kövér, mivel a cég fejlesztési menedzsereként elég bokrosak teendői és sok gyaloglással járnak: minden nap kilométereket kutyagol a hatalmas üzemekben..."

Nem lehet, hogy itt lenne az ideje átrendezni azokat az üzemeket, hogy szegénynek ne kelljen annyit kutyagolnia? Ha közben rendszeresen ellenőrizni kell a csokik minőségét (természetesen érzékszervi tapasztalás útján), akkor szívesen vállalom a feladatot! :)

A másik cikk már szomorúbb ennél, bezárt egy magyar - 1 tagból álló - gyorsétteremlánc. Az írás azt boncolgatja, vajon miért ment csődbe a cég? Hiszen az eladók kedvesek voltak, a dizájn profi volt..., csak nem az lehet az egyik oka, hogy "...bár a személyzet kedves volt, sokszor óriási sokkot lehetett okozni nekik azzal, ha kértél tőlük egy sajtburgert, néha 5-10 percet kellett várni a legegyszerűbb fogásra." 

Lehet, hogy a profi belsőépítész mellé legközelebb fel kellene venni egy lean menedzsert is? Legyen ez intő jel a többi étteremindító vállalkozás számára...

Nem tudom, milyen betegségem volt/van, csak annyit tudok, hogy a náthánál több, de az influenzánál kevesebb, már majd' két hete tart és bár már majdnem 100%-osan felépültem, azért köhögési rohamok még vannak és a bágyadtság is jelen van még. Szóval nem vagyok túl jó passzban. Viszont a fekvést már nagyon unom, a hátam is fáj miatta, de érdemi munkára még alkalmatlannak találom az agyam (pl. nyelvtanulás), a számítógép egész napos bámulásától pedig még megfájdul a szemem és a fejem, de azért mégis kell valamit csinálni.

Elővettem hát egy pár éves Füles évkönyvet, amit még valami utazáshoz vettem meg annak idején. Könnyű rejtvényt kerestem, ezért elkezdtem megfejteni a poénvadászatokat, tudjátok, a skandináv rejtvényeket. Úgy a nyolcadik megfejtése után azonban kénytelen voltam sutba vágni a könyvet azzal a felkiáltással, hogy ha még egy rejtvényben válaszolnom kell arra, hogy "Amerigo ...; szobrász" vagy "Zorro jele", esetleg "Munkakezdet!", kiugrok az ablakon. És persze mi más juthatott volna eszembe erről, mint a lean? :)

Az is rögtön eszembe jutott, hogy annak idején, amikor nyelvvizsgára készülve angoltanárhoz jártam, hazafelé menet mindig megvettem a heti Fülest, hogy ne unatkozzak a buszon. De már a második hónap, azaz a 8. Füles végén halálosan untam az újságot, mert egyformák voltak a rejtvények, főleg a poénvadászatok. Ugyanazok a megfejtendő sorok, kifejezések majd' mindenhol, csak a sorrend más! Meg voltam róla győződve, hogy a rejtvénykészítőknek előre elkészített 4x4-es vagy 5x5-ös rejtvényháló-darabjaik vannak otthon készenlétben, és hétről hétre ugyanazokat rakják össze, mint egy puzzle-t, csak mindig más sorrendben.

A helyzet, úgy tűnik, azóta sem változott, a rejtvények és a meghatározások ugyanazok most is. El is gondolkodtam rajta, hogy ha a rejtvényfejtés is ilyen agyhalotti állapotba visz, pedig épp az agy karbantartása, stimulálása lenne a célja, akkor vajon jó dolog-e, ha minden folyamatot, munkalépést, mozzanatot a végletekig leegyszerűsítünk, szabványosítunk? Nem leszünk-e tőle agyhalottak, akik a végén már képtelenek gondolkodni is? Nem válunk-e lélektelen robottá? Nem kell-e legalább egy csipetnyi káosz, hogy megőrizzük a gondolkodási képességünket?

Mi a véleményetek?

Angliában a forró és hidegvizes csapok nem éppen egymás mellett vannak, így langyos vizet keverni lehetetlenség. Élelmes ember azonban erre a problémára is találhat megoldást.

Forrás: subba.blog.hu

Az élet néha furcsa dolgokra képes, akár arra is, hogy bebizonyítsa, hogy az elmélet igaz.

Ugyanis amikor a Malév leállt, és így valamennyien azonnal tudtuk, hogy az utcára kerülünk, már akkor tudtam, hogy egyrészt ebből sorozat lesz a blogon, másrészt hogy ennek a sorozatnak lesz egy olyan része, ami arról fog szólni, hogy a munkanélküliség alatt nincs olyan, hogy fix, biztos bevétel. Nem, nem arra gondolok, hogy nem jön a havi utalás a cégedtől a számládra. Nyilván nem jön, hiszen a cégtől elküldtek. Arra gondolok, hogy a munkanélküliség alatt semmilyen bevétel nem tekinthető biztosnak, a bevételeket úgy kell tekinteni, mintha nem is lennének.

Kemény, mi?

De, ahogy írtam, az élet bebizonyítja, hogy az elmélet igaz. Nem egy kollégám láttam, aki már azt számolgatta, hogy a végkielégítés meddig elég, meddig nem kell dolgozni és lehet nyugodtan "pihenni" az újra munkába állás előtt. Volt, aki a munkanélküli segélyt számolta ugyanígy (vagy álláskeresési járadéknak hívják már?), esetleg már a szociális segélyen gondolkozott. Ezekre a pénzekre nem szabad számítani, még akkor sem, ha jár. A Malév esete is példázza - és még hány ilyen cég lehet - hogy járni jár, csak nem jut. :) Ellenben mindent meg kell tenni, beleértve a jogi út keresését, hogy ha jár, akkor meg is kapd!

Egy szó mint száz, bevételre ne számíts, és akkor nem csalódsz. Persze vannak olyan esetek, amikor a bevételt biztosra veheted: nyugdíj, gyes, gyed, családi pótlék, és hasonló járandóságok. Bár ami azt illeti, a mai világban már ezekre se vennék mérget.

Ugyanígy nem szabad biztosan számítani arra sem, hogy egy kis átmeneti, hétvégi mellékesből (hólapátolás, korrepetálás, bébicsőszködés, takarítás), lesz annyi bevételed, amiből legalább a rezsi kijön. Nem biztos, hogy fogsz találni ilyen munkát. Ezzel nem negatív hullámokat akarok küldeni feléd, csak arra szeretnék rámutatni, hogy semmi nem biztos. Az sem biztos, hogy az aukciós oldalakon el tudsz adni minden felesleges holmit. Én is összegyűjtöttem már úgy 50-60 ezer forintot érő, számomra felesleges dolgot, de korántsem biztos, hogy ezek (javarészt könyvek) másoknak kellenek majd. És ha kellenek is, nem máról holnapra. Lehet, hogy csak hosszú hónapok alatt fognak apránként elkelni, tehát fix bevételként nem lehet erre az összegre számítani, legfeljebb "bónuszként".

Végső jó tanácsként tehát csak egyet tudok mondani. Amikor munkanélküli vagy (és tulajdonképpen akkor is, ha nem), csak az a tied, csak arra a pénzösszegre számíthatsz biztosként, ami valóban a tied: a számládon van, a pénztárcádban van. A többi, bármennyire is jár, csupán illúzió. Ne kápráztasson el!

Dobay Róbert megmondja. Én pedig egyetértek vele.