Éhes élet

Ha az ember beteg, akkor sokkal kevesebbet kíván enni - így kímélni tudja a pénztárcáját. Talán ez az egyetlen előnye a betegségnek. :)

Viszont ha felépül, a vasat is meg tudná enni. Mint most én. Nem csoda, ha - éhes disznó makkal álmodik alapon - rögtön két olyan cikkbe is belebotlottam, ami ennivalóról szól, és persze a leannel is kapcsolatba hozható.

Az egyik egy nőről szól, akinek a legédesebb élete van az egész világon, ugyanis nemzetközi csokikóstoló. De mégis, ami megragadta a fantáziám a cikkben, az ez a mondat: "A tetemes kalóriabevitel ellenére a csokikóstoló nő nem kövér, mivel a cég fejlesztési menedzsereként elég bokrosak teendői és sok gyaloglással járnak: minden nap kilométereket kutyagol a hatalmas üzemekben..."

Nem lehet, hogy itt lenne az ideje átrendezni azokat az üzemeket, hogy szegénynek ne kelljen annyit kutyagolnia? Ha közben rendszeresen ellenőrizni kell a csokik minőségét (természetesen érzékszervi tapasztalás útján), akkor szívesen vállalom a feladatot! :)

A másik cikk már szomorúbb ennél, bezárt egy magyar - 1 tagból álló - gyorsétteremlánc. Az írás azt boncolgatja, vajon miért ment csődbe a cég? Hiszen az eladók kedvesek voltak, a dizájn profi volt..., csak nem az lehet az egyik oka, hogy "...bár a személyzet kedves volt, sokszor óriási sokkot lehetett okozni nekik azzal, ha kértél tőlük egy sajtburgert, néha 5-10 percet kellett várni a legegyszerűbb fogásra." 

Lehet, hogy a profi belsőépítész mellé legközelebb fel kellene venni egy lean menedzsert is? Legyen ez intő jel a többi étteremindító vállalkozás számára...