Ellened is kerítést kellene építeni!

Az történt, hogy a BKV kishajójára vártam a Dunakorzó Erzsébet híd felőli végénél. Egymásnak háttal áll itt két pad, és a két pad találkozási pontja mellett 1 lépésre áll egy fa, ami árnyékot ad a padoknak. Ez nem csak egy képletes 1 lépés, valóban ennyi. Az egyik padon ültem én, nekem háttal a másikon 3 fiatal lány. A lányok időnként megszólítottak egyes turistának látszó embereket, és hajókázásra akarták őket csábítani (jegyet árultak, a félreértések elkerülése végett :). Kevés sikerrel. Talán ezért is történt meg az, amit most leírok.

Mert egyszer csak jött egy olasz csapat. 2-3 felnőtt nő és néhány tinilány. Az egyik nővel elegyedtek szóba a lányok, és kínálták a hajókázást.

- Quanto costa?
- Twenty-two.
- Twenty-two? Ventidue?
- Yes, sí. Ventidue, twenty-two.
- Ventidue? Per persona? Euro?
- Yes, sí. Euro.
- Ventidue? Ventidue?! No, no, no!

(Akik nem értenék: Mennyibe kerül? - 22 - 22? - Igen, 22. - 22? Fejenként? Euróban? - Igen. Euróban. - 22? 22? Nem, nem, nem!)

Az olasz csapat besorakozott az említett fa alá, tőlünk 1 lépésre, hogy hűsöljenek kicsit. Ekkor kezdődött a "műsor". Az egyik lány ugyanis élethűen elkezdte utánozni az olasz nőt, és annak a tényleg visítozós hangját.

- Mit visítozik ez itten? Ventidue? Ventidue? Annyi, anyád. Ne sipítozzál, bazd meg. Ventidue? Ventidue? Csóringer olaszok, te nyomorék, menjél gyalog, bazd meg! Meg se kérdi, mi van a csomagban 22 euróért, csak visítozik, ventidue, ventidue! Nyomorék!

Ha azt hinnéd, hogy diszkréten susogta mindezt a másik két lány fülébe - hiszen az olaszok ott álltak mellettünk - akkor tévedsz. Teljesen normális hangerővel nyomta a szöveget perceken keresztül, elvégre azok a csóringer nyomorékok úgyse értik. A másik két lány pedig bólogatott neki.

A kifigurázott olasz nő nem figyelt oda, vagy nem akart odafigyelni, de a csapatából több tinilány felkapta a fejét a ventiduézésra, mert ha nem is értettek magyarul, azért hamar levették a tényállást, és sejtem, mit gondolhattak magukban.

Elgondolkodtam a folyamaton, az értékeken, amit a vevőnek adunk, az ember tiszteletén. Lehet, hogy csak annak a vevőnek kell értéket adni és csak azt kell tisztelni, aki azonnal megveszi, amit az orra alá dugunk? A többi nyomorék pedig menjen gyalog és még hallgassa is végig, amit gondolunk róluk?