Van-e kapcsolat a kettő között? Szerintem nincs. Abban az értelemben nincs, hogy azért, mert te pénzt csinálsz valamiből, esetenként borzasztóan sok pénzt, attól még maga a folyamat, amivel csinálod még telis-tele lehet veszteségekkel. (A drog- és fegyverárusítást, mint nagyon jól jövedelmező üzletágakat ne is vegyük ide, ezeknek már a puszta léte is veszteség, de még mekkora!)

Szóval maradjunk a hagyományos üzleti vállalkozások talaján. Vannak ügyfelek, akik valamiért leanezni akarnak. Csak az ördög tudja, hogy miért, mert amikor sorra vennénk a problémákat és megoldásokat adnánk rá, akkor kinéznek az ablakon, meglátják az Audi Qnemtudomhányasukat, és megkérdezik, hogy de hát hol itt a probléma? Itt áll a szuperkocsim az ablak alatt, te milyen autóval jöttél?

A lean világában az, hogy neked milyen autód van, nem fokmérő. Az a fokmérő, hogy a folyamatod milyen. Ha a rosszul szervezett folyamataid ellenére sok a pénzed, az csak egyet jelent: marha nagy mázlid van az üzletágaddal, amiben dolgozol. De egyrészt a mázli olyan dolog, ami elmúlik egyszer, másrészt ha pedig nincs mázlid, akkor lehet, hogy érdemes megfontolni a lean használatát, hátha neked is Audi Qnemtudomhányasod lehet a végén.

Azt olvasom, hogy az irodai dolgozók nagyobb rugalmasságra vágynak a munkavégzés terén.

Ha eltekintünk attól, hogy sehogy sem értem, miért akarja valaki a saját eszközeit használni a munkahelyén, hiszen ha az a valami munkaeszköz, akkor munkáltatónak illik, sőt kell biztosítania, elvégre az esztergályos sem a saját esztergagépét használja az üzemben. Ráadásul míg a munkahelyemen korlátozhatnak abban, hogy mit töltök le a netről és mennyi ideig lógok rajta, addig a sajátomon nincs ilyen probléma - természetesen munkaidőn kívül! A költségekről nem is beszélve, mint amortizáció, előfizetések. Ha ez utóbbit hajlandó is fizetni a cég, előbbit biztosan nem. Igen, tudom, sokan panaszkodnak, hogy nem olyan ketyerét kapnak, mint szeretnék. Én ezzel úgy vagyok, hogy a cég dolga, hogy milyet vásárol. Ha jobban belegondolok, fogalmam sincs, hogy milyen márkájú a számítógépem az irodában. Természetesen, én, aki hiszek az alulról jövő kezdeményezésekben és az ötletek begyűjtésében, javasolhatok X vagy Y márkát, megindokolva, hogy miért kell éppen az. De a lényeg, hogy lehessen az eszközzel dolgozni, a design másod-, sőt sokadlagos tényező számomra. Ha az ügyfelek elvárásai miatt valami puccos eszköz kell, úgyis olyat vesz a cég.

Szóval tekintsünk el a fenti észrevételemtől (bár kommentben megírhatjátok a véleményetek a témáról), és térjünk rá arra, hogy a rugalmas munkavégzés, ahogy a cikkben elképzelik, milyen hatással lesz arra, amit úgy hívunk: lean office?

Vannak olyanok, akik szerint az irodai munkát ugyanúgy lehet standardizálni, mint bármely más tevékenységet. Tegyük fel, hogy igazuk van. Ebben az esetben a ciklusidőbe bele kell számolni a facebookozással eltöltött időt is? A kávézói munkavégzés engem már régóta érdekel. Ki is próbáltam, de azt tapasztaltam, hogy a sok jövő-menő ember (pláne a hangosabbak) elvonják a figyelmem. Ez persze az én bajom. De kevés olyan irodai tevékenységet tudok elképzelni, amihez nem kellenek papírok, amihez nem kell rögtön-azonnal másoló vagy akár fax. A papírmentes iroda egyelőre még egy leanes számára is csak álom. Egy irodavezető nem tud kávézóból dolgozni, egy ügyvezető sem. Azt pedig én nem szeretném, ha a könyvelőm egy kávézóban írná az adóbevallásom és könyvelné a számláimat.

Szóval mi van ilyenkor az 5S-el, a JIT-tel és a többi lean eszközzel? Ki kell majd találnunk egy Lean Café including Facebook-time eszköztárat a hagyományos lean office és lean manufacturing mellé? :)

Alig néhány napja írtam arról, hogy amelyik honlapnak nincs RSS-e, azt nem olvasom, mert nincs időm naponta több mint 100 oldalt átnyálazni. Azért írtam több mint 100-at, mert ránézésre, kb. 100-120-nak tűnt az általam olvasott honlapok, blogok száma.

A valóságban ez a szám 324. Hát, ebbe még én is beleborzongtam. :)

Azért került sor a számolásra, mert a Google még év eleje táján bejelentette, hogy július elsejével megszünteti az RSS olvasóját, a Google Readert. Nem kicsi felháborodás követte ezt a bejelentést, és én a 10 legjobban felháborodott személy között voltam, és - bevallom őszintén - a Google megbízhatósága is nagyot esett a szememben, de hát ez van. A tiltakozások ellenére sem döntött másképp a cég, így új RSS olvasó után kellett nézni. Egy csomó időm elment a tesztelésekkel. Azok, amikhez valamilyen klienst, kiegészítőt kell letölteni, máris kiestek, mert több gépen nézem az RSS-t, idegen gépen is, és nem tölthetek le mindenhova valami kütyüt. Szóval online megoldás kellett.

A teszt során végül a Netvibes mellett maradtam. Az érdekes az, hogy annak idején, sok évvel ezelőtt, a Netvibes-al kezdtem, és arról nyergeltem át a Google Readerre. Most tehát visszatértem gyökereimhez. :) Amikor átmentettem az RSS-eket a Readerből a Netvibes-ba, állítólag megtehettem volna, hogy valami exportálás/importálás izét használok, ami egy az egyben átszippantotta volna a linkeket innen oda, de ennek külön utána kellett volna nézni, hogy hogyan működik, és panaszokat is olvastam róla, hogy nem működik jól, így nem kísérleteztem vele. Ezért hát az elmúlt hétvégét kellett azzal töltenem, hogy egyenként átvittem minden RSS linket a Readerből a Netvibesba. Ez azt jelenti, hogy egyenként be kellett írnom minden linket az utóbbiba, mintha új linkként venném fel.

Természetesen ezt a munkát felhasználtam arra, hogy hatalmas 5S-gyilkolászást csapjak a linkek között. Kihullott minden olyan honlap, ami tavalyelőtt frissült utoljára. Kihullott minden olyan honlap, amiről tudom, hogy az elmúlt 6 hónapban nem is olvastam, csak automatikusan rányomtam az "elolvasva" gombra. Kiesett minden olyan honlap, aminek szerintem jelentősen esett a színvonala az utóbbi 1 évben. Kihullottak azok a honlapok, amik már nem is léteznek. :) stb.,

Végül 131 maradt. Na ez már több mint 100, ránézésre is. :) A csökkenés mértéke 60%. Nem semmi! (No persze felfoghatjuk úgy is, hogy "tudat alatt" tudtam, hogy 300+ honlapból csak 100-at olvasok ténylegesen, de azért ez nem lenne teljesen igaz. :)

Tanulságok:

- Borzasztóan fontosan a mérőszámok, mutatószámok (divatosan KPI-ok - bár ezek inkább teljesítménymutatót jelentenek).

- A mérőszámokat pontosan meg kell határozni (pl. 18 hónapja nem frissült honlapok száma)

- Egyes esetekben meg lehet határozni nem túl objektív mérőszámot is ("Szerintem az utóbbi 1 évben jelentős színvonalcsökkenésen átesett honlapok száma")

- Az, hogy "ránézésre" ennyi meg annyi van valamiből, az NEM mérőszám. :)

- A mérőszámokat rendszeresen kell mérni. Én beírtam a naptáramba január elejére (azaz fél év múlvára)  a következő RSS-5S auditot.

- Ahhoz, hogy valamilyen mérőszámot vezess be, kell egy válság (Reader megszűnése).

Szerinted milyen mérőszámokat tudnál használni otthon?

Nem ment agyamra a meleg, tényleg "horgolt villamos" szerepel a címben.

Az Urbanista blogon olvastam múlt héten ezt a hírt. És mi történt másnap? Pont erre a villamosra szálltam fel a végállomáson. Ilyenkor érzi úgy az ember, hogy rajta tartja a kezét a világ ütőerén. :) Azt hiszem, hogy akkor sem lepődtem volna meg, ha nem olvasom el azt a cikket, mert már hallottam a gerillakötőkről, bár jelen esetben inkább gerillahorgolásról van szó. A villamos pedig tényleg jópofán néz ki, bár egy kicsit talán valóban bazári módon keverednek a minták és a színek.

Mi köze ennek a leanhez? Amikor felszálltam rá a végállomáson, még nem ült fent senki, így megfigyelhettem a lassan szállingózó utasok reakcióit. Érdekes módon, senki nem mosolyodott el, de 4-ből 3 utas azonnal előkapta a telefonját, és lefényképezte a látványt.

Arra lennék kíváncsi, hogy ha ezek az emberek betévednének egy lean gyárba vagy lean irodába, és rájönnének, hogy még sosem láttak olyat, :) vagy szabi után arra érnének vissza, hogy közben hogy, hogy nem bevezették mondjuk az 5S-t, akkor is előkapnák-e a telefont? Vagy a változás a munkahelyünkön nem annyira érdekes, hogy megörökítsük magunknak?

A kép az Urbanistáról származik, ott több kép is látható, de élőben az igazi.

Sajnos igen. Tegnap reggel nem tudtam megsütni a szokásos 2 tükörtojásomat, mert elfogyott a gyufa. Se égen, se földön nem találtam egy szálat se. Helyettesítő termék sem volt otthon, pl. gázgyújtó vagy öngyújtó, mert előbbit soha nem használtam, utóbbira pedig nincs szükségem, mert nem dohányzok. Így hát éhesen indultam el egy ügyfélhez, és kénytelen voltam útközben venni néhány péksütit, és az ügyfélnél megenni. (Murphy törvénye szerint ilyenkor a hűtő is üres. :) Reggel mindig meleget eszek, este hideget vagy semmit, és mivel kis tételekben vásárolok, pont délutánra terveztem a vacsorám megvásárlását. Akkor ezt még nagyon jó JIT-nek gondoltam.)

Tehát ülök az ügyfélnél, eszem a túrós batyut és elkesergem János kollégámnak a gyufa-problémát, és hogy nem volt megoldás. Erre ő mondott még néhány ötletet, pl. elemlámpa használatát szikracsiholásra. (Törd le a kis izzó búráját, de a szál maradjon ép, majd tartsd oda a gázrózsához, kapcsold be a lámpát, és elvileg szikrázás kíséretében kiég a szál, meggyújtva a gázt.) De sajnos elemlámpát sem tartok otthon.

Az viszont elgondolkoztatott, hogy ha valaki nem ért valamihez, amihez pedig érteni kellene, hogy az adott problémát meg tudja oldani, akkor mit lehet tenni? Nekem például az elemlámpás megoldás soha nem jutott volna eszembe, mert sosem gondolkodtam el rajta, hogy miért is van búra az izzószál körül? Hát azért, hogy ki ne égjen azonnal, amikor bekapcsoljuk. Lehet, hogy százával vesznek körül minket olyan problémák nap mint nap, amiket könnyen meg tudnánk oldani, ha értenénk hozzá, ha meg lenne a tudásunk. Ugyanez igaz lehet üzemi, gyári, irodai szinten is.

Amikor problémamegoldó csapatot állítunk össze, akkor ezért kell bele olyan személy, aki ért ahhoz, ami az adott gembán folyik, vagy folynia kellene. És ezért jó az, ha a munkatársakat nem csak dolgozó gépeknek nézzük, de érdeklődünk utánuk, mint emberek iránt, hiszen lehet, hogy az illető az iskolai végzettsége szerint ugyan nem ért valamihez, de hobbija folytán igen. János például gyerekkori tapasztalata után jutott arra a következtetésre, hogy az elemlámpát lehet szikracsiholásra használni. Mert ugye ezt iskolában nem tanítják. Hallottam olyan esetről is, amikor egy vállalatnál a megoldhatatlannak tűnő problémára ötletpályázatot írtak ki, és lett is eredménye. Te szembesültél már megoldhatatlannak tűnő problémával? Hogyan oldódott meg végül?

Mindent RSS-ben olvasok. Kivéve a kaizenpro blogját, de nagyjából ők az egyetlen kivétel, akik kedvéért hajlandó vagyok "élőben" megnézni egy honlapot. Egyszerűen nincs időm a több mint 100 híroldal, blog naponkénti és egyenkénti végignyálazására. Ahol nincs RSS, az az oldal így járt, egy olvasót elvesztett, mielőtt még megszerezte volna.

Tehát RSS. Amikor rákattintok a címre, ami felkelti az érdeklődésem, akkor két eset van. Vagy magában az RSS olvasóban el lehet olvasni az egész cikket, vagy csak pár sort, 1-2 bekezdést belőle, majd újra kattintani kell, és akkor az eredeti honlapon nyitja meg a cikket. Ez attól függ, hogy melyik honlapon hogyan van beállítva az RSS. Ha már rákattintok egy cikkre, akkor hajlandó vagyok még egyet kattintani, hogy teljes egészében elolvashassam.

De arra, ami a napokban történt, nem számítottam. A socialtimes.hu cikkeit szoktam olvasni, sajnos a kétkattintós módszerrel működnek. Rá is kattintottam egy cikkre, amikor is ez fogadott:

Nem. Nem engedélyezem, három okból. Nem vagyok fent a Facebookon, tehát minek engedélyezzem? Másodszor, ha fent lennék, akkor sem engedélyezném, mert csak, és harmadszor: I don't want your fucking app! :) Így hát viszlát socialtimes.hu, jó volt téged olvasni!

A fénymásológépünkön - amiről már írtam - szoktam szkennelni is, és hát nem vagyok vele megelégedve. Az történik, hogy ahányszor berakok egy lapot, annyiszor be kell állítanom a paramétereket.

1. Mit akarok csinálni? → Szkennelni

2. Válasszam ki a címet, ahova szkennelni akarok! → Csak egy van, a szerverünk neve.

3. Milyen formátumban akarok szkennelni? → Mindig pdf.

4. A szkennelés indítása → Nagy zöld gomb megnyomása.

Ez, bár csak 4 pont, összesen 8 "kattintást" jelent a fénymásológépen. Mindig ugyanezekkel a beállításokkal dolgozunk, ha szkennelünk. Mindig. Miért nem lehet tehát egyetlen gombot hozzárendelni az egész folyamathoz?

1. Szkennelni akarok → Berakom a papírt és megnyomom a gombot.

Van olyan fénymásoló, amit be lehet így előre programozni? Én még nem hallottam ilyenről, bár lehet, hogy van...

Ahogy az 1. részben olvashattátok, június 8-át az árvíz elleni védekezés jegyében töltöttem, gondolom, köztetek is vannak jó néhányan, akik így tettek az utóbbi napokban. Ha igen, akkor talán a most következő megállapításaimra is nagyokat fogtok bólogatni, de az is lehet, hogy csóválni fogjátok a fejeteket, mert ti nem így láttátok. Akár így, akár úgy, várom a ti beszámolóitokat is kommentben!

Közben kiderült, hiába védtük a 11-es utat Leányfalun, másnapra elárasztotta a víz. Aznap még ezt láttuk:

A továbbiakban címszavak, vagy fejezetcímek alá írom a véleményem a tapasztalataimról.

Szervezés

Első ránézésre nagyon jó ötletnek tűnt a regisztráció. Bár egy ilyen vészhelyzetben óráról-órára változnak az események, azért nagyjából lehet tudni előre, hogy mikor hol van szükség a homokzsák-gát megépítésére, milyen hosszúságban és magasságban. Bár nem vagyok Facebook-tag, elérhető volt az Árvíz2013 oldalon lévő térkép, én ott láttam, hogy a frekventált budapesti helyeken már nincs szükség emberre, de Budafokon még van, ráadásul kifejezetten hétvégére kerestek embereket, ezért már 6-án regisztráltam én is és a barátnőm is. A férje ugyan nem, de gondoltuk, csak nem zavarják el őt sem. :) Aznap indulás előtt ellenőriztem a facebookos térképet - még mindig kértek segítséget - és az emailemet is, hogy nem mondták-e le az időpontot. Semmilyen értesítés nem jött. Ehhez képest, amikor a megadott időben a helyszínen megjelentünk, ott közölték, hogy ott már nincs szükség önkéntesekre, menjünk át a Római partra, már a korábbi megjelent regisztráltakat is oda küldték. A pontos cím a Királyok útja-Pozsonyi út sarok volt. Tehát elindultunk a Camponától a Római partra. Vidékiek kedvéért: mindkettő Budán van, az előbbi délen, az M0-ásnál, az utóbbi északon, már majdnem a városhatárnál. A távolságot tessék megnézni a térképen. Odaérvén, a megadott helyen rendőrök állták el az utat, senki nem mehetett be, mert már elegen voltak. Hova menjünk hát, ha már idáig eljöttünk? Kaptunk telefonszámot Leányfalura, ahol arról panaszkodtak, hogy munka van dögivel, de önkéntes alig, mert aki megígéri, az sem megy el.

Hát irány Leányfalu! Nem helyiek kedvéért: Leányfalu Budapesten túl északra, Szentendre után következik, és a településnek is majdnem a túlsó végére kellett menni. Amikor odaértünk a polgármesteri hivatalhoz, ott egy igen elfoglalt hölgyet találtunk, aki palacsintát osztott a jelenlevőknek, és átterelt minket a szemben lévő MOL kúthoz azzal, hogy oda várják a homokot, de nem tud átjutni a teherautó a sok katasztrófaturista-személykocsi miatt. A benzinkúton várakozás helyett a hivatal túloldalán találtunk két magánházat, ahol éppen homokzsákot pakoltak. Oda - csak úgy - beálltunk segíteni. Mire végeztünk, kb. 15 perc múlva, a benzinkútnál hűlt helyét találtuk a csapatnak, akik várták a homokot. Kiderült, hogy a 11-es út mentén még feljebb (azaz északabbra) lévő Ulászló panzióhoz irányították őket, mert ott nagyon szivárog a gát. Utánuk robogtunk autóval. Egyszer csak rohanó embereket láttunk, majd egy sárgamellényes hölgy megállított minket, és arra utasított, hogy ha már segíteni jöttünk, azonnal tegyük le az autót és futólépésben haladjunk előre, mert harmadfokú árvízhelyzet van.Sietős léptekkel haladtunk tovább, és kb. 500 méterre találtuk meg a csapatot, akik akkor kezdték el lapátolni a homokot. Azonnal beálltunk. Ekkor volt kb. dél. Emlékeztetőül: 10 órára kellett a Camponához mennünk.

Tanulság: a regisztráció jó dolog, ha használjuk, és ha arra használjuk, amire kitaláltuk. Csak adatot gyűjteni nincs értelme, ráadásul, mivel a lakcímtől a születési időig sok adatot meg kellett adni, szinte már adathalászatnak tűnt az űrlap kitöltése. Se a Római parton, se Leányfalun nem kértek semmilyen regisztrációt - ráadásul nem is tudom, hogyan ellenőrizték volna, mivel nem hiszem, hogy az emberek kinyomtatták a visszaigazoló emailt. A telefonszámot pedig pláne hiába adtuk meg, arra a mai napig nem jött sem hívás, sem sms. Így tehát a regisztráció ellenére nekünk kellett futni az árvíz után, hogy végre találjunk egy helyet, ahol segíthetünk.

Veszteségek

Természetesen a lean szerinti veszteségekről van szó. A mozgási veszteség világosan látszik a fenti leírásból. 2 órát szaladtunk a víz és a munka után, mire megtaláltuk. Vészhelyzet esetén, úgy gondolom, ez igen nagy luxus. Túltermelési veszteség: túl sok volt az önkéntes és rossz helyen voltak. Hogy hogyan lehetne ésszerűen elosztani a jelentkezőket olyankor, amikor óráról órára változik a helyzet, arról sok vita folyt a neten, és még folyni is fog sokáig. Aki tudja a tökéletes választ, ne habozzon megosztani az illetékesekkel vagy velem! Várakozási veszteség: nem volt időben homok ott, ahol lennie kellett volna. Ez volt az a pont, ahol a környezetnek (azaz a katasztrófaturistáknak) is nagy szerepük volt a veszteség kialakulásában. Ezt erőteljesebb rendőri fellépéssel lehetett volna megoldani. Elvesztegetett emberi erőforrás: lásd, 2 órát autózunk, miközben az alatt is dolgozhattunk volna.

Kaizen

A leányfalui csapat munkáján, az első homokhegy eltüntetésekor világosan látszott a tapasztalatlanság. Amikor odaértünk, akkor járt szájról-szájra az infó, hogy 3 lapát homok kell egy zsákba. Kb. az 5. zsák után jöttünk rá, hogy ha visszahajtjuk a zsák száját, könnyebb lapátolni, mert tartása lesz neki. Így hát néhány ember rögtön a zsákhajtogatással kezdett el foglalkozni, és adogatta őket a zsáktartóknak. Amikor a homok elfogyott és vártuk a következő adagot, a szünetet már zsákhajtogatással töltöttük.

A következő kaizen az volt, amikor a hatalmas homokhegyek érkeztek, és rájöttünk, hogy bár villámgyorsan körbeálljuk a hegyet lapáttal és zsákkal, a megtöltött zsákok ugyanolyan villámgyorsan körül is vesznek minket, ergo nem férünk el. Így a hajtogatók mellett kialakult még egy csoport, a telizsák-odébbrakóké is. Az ezutáni kaizen az volt, hogy amikor az egyik teherautó egészen az útjelző táblára akarta leszórni a homokot - mivel az előzőt is odaszórta - rászóltunk, hogy ott nem lesz jó, mert a tábla miatt nem tudjuk körbeállni. Mindezen jobbítások hatására eljött annak a homokhegynek az ideje, amivel már 8-10 perc alatt végeztünk, tekintve, hogy eddigre kialakultak a szerepek, a csoportok és mindenki tapasztaltabb, sőt ügyesebb kezű lett.

Önszerveződés

A csapatnak nem volt vezetője, ellenben a létszáma folyton nőtt. A csúcson úgy hatvanan lehettünk. Figyelemreméltó volt, ahogy az egyes "munkakörök" kialakultak. A lapátoló adott volt. A zsáktartóé is. A zsákhajtogatóéra viszont rá kellett jönni, és ez alig néhány zsák megtöltése után, minden külső utasítás nélkül megtörtént. Ugyanígy alakult ki a telizsák-odébbrakó feladatköre is. Nem beszélve a csatárláncról, amiről még nem is írtam, de ami a második olyan kisteherautó után alakult ki, ami azért jött, hogy elvigye a teli zsákokat. Az elsőnél még mindenki felkapott egy-egy zsákot és fellódította a kisteherautóra, amivel igazából csak egymást akadályozták a feldobók. A harmadik homokhegynél viszont már a dupla csatárláncot is felfedeztük.

Információ

Szólni kell még az információról illetve annak hiányáról. Tulajdonképpen ez már a Camponánál megjelent, a Római partnál fokozódott, de a legrosszabb a "hadműveleti területünkön" volt. Percről percre jöttek a hírek és álhírek: most itt szivárog, most ott. A "szigeten" (nem tudtuk, hogy milyen sziget, hiszen pestiek voltunk) már kitelepítés folyik, itt szakadt át a gát-ott szakadt át a gát. Mikor jön újabb homok? Mennyit kell várni? Jön-e még egyáltalán? Közben fel le masíroztak a hátunk mögött szirénázó rendőrök, motorral, autóval. Teherautók is jöttek-mentek (még teli homokkal is elmentek mellettünk, pedig mi is homokot vártunk), buszok, rendőrök vezette konvojok... Volt nagy ugrálás, hiszen közvetlenül az út szélén dolgoztunk. Nagyon rossz úgy dolgozni, hogy csak dolgozol, de fogalmad sincs, hogy miért, még mennyi ideig és van-e értelme az egésznek? Itt jön be a képbe a vezetőség szerepe. Bár magának a kis csapatnak nem volt vezetője*, és bár a munka - főleg a második-harmadik körtől - már nagyon flottul ment, a vezetőség szerepe és fontossága elvitathatatlan, főleg ami a munkaszervezést, a célok kijelölését és az információ megosztását jelenti. A mezei melósnak (azaz jelen esetben nekünk, önkénteseknek) is tudnia kell, hogy miért dolgozik... A végén már alig vártam, hogy hazaérjünk, és megnézzem az interneten a hírekben, hogy volt-e értelme a munkánknak...és hogy mi is történt ott, ahol mi dolgoztunk?

*legalábbis én a 4 óra alatt semmilyen, vezetőhöz csak kicsit is hasonlító személyt sem láttam

Szervezeti kultúra

Furcsa dolog egy ilyen helyzetben kultúráról vagy pláne szervezeti kultúráról beszélni, de mégis kell, két okból. Az egyik ok az, hogy a most kezdődő projektünknél, ahol több hónapig fogunk dolgozni a tanácsadó cégünkkel, nem csak a lean módszertanával ismertetjük meg az ügyfelünket, de a kultúra alakulására is figyelünk, így hát ez a témakör engem most nagyon érdekel, a másik ok pedig, hogy ahol csapat van, ott kultúra is van, legyen az a csapat bármekkora. Milyen is volt tehát a szervezeti kultúra Leányfalun, a 11-es úton, Visegrádtól 16 kilométerre? Azt kell, hogy mondjam, remek. Tényleg. Borzasztóan tetszett, hogy senkit nem zavartak el. A leglassabb, a legügyetlenebb kezű is megtalálta a maga feladatát, ha dolgozni akart. (Azért voltak árnyékban hűsölők is, egyszer én és a barátnőm is kihagytunk egy teljes kisebb homokhegyet akut hátfájás miatt, viszont cserében az árnyékban ülve zsákot hajtogattunk.) Senkire nem morogtak rá, hogy "menj innen, csak hátráltatsz minket." Lehet, hogy gondolták, de nem mondták ki. Tetszett, ahogy jó tanácsokkal látták el egymást pl. a zsákhajtogatásra nézve, vagy amikor rájöttünk, hogy a kis lapáttal mért 3 lapátnyi homoknak más a súlya, mint a nagy lapáttal mértnek, ezért a nagyból csapott lapát kell, a kicsiből púpozott. Tetszett, hogy kérés nélkül egymás keze alá dolgoztak az emberek, ráadásul olyanok, akik nem is ismerték egymást. A bizalom szinte tapintható volt a levegőben. Amikor a lapátoló csak lapátol, mert tudja, hogy ott a zsák, amikor a kis teherautó azonnal fordul az újabb tele zsákokért, mert fel sem merül, hogy mire visszaér, nem lesz újabb adag elszállítani való. Pedig, ahogy mondtam, a csapatnak nem volt vezetője! Tetszett, ahogy mindenki tette a dolgát. Nem a bürokrácia volt az első, hanem a munka. Nem a "jó ez így is" szemlélet győzött, hanem percről percre kitaláltunk új megoldásokat, munkaköröket, módszereket, és az is tetszett, ahogyan ezeket mindenki villámgyorsan, külső ráhatás nélkül megtanulta és alkalmazta. A csúcsponton megjelentek - talán helyi - asszonyok zsíroskenyérrel, sós teával. Ki-ki egyformán vett belőle, de lehetett repetázni is. A lényeg, hogy ezúttal nem láttam olyat, amit olyan sokszor, amikor svédasztal van: lerohanják az emberek és akár kell, akár nem, tömik a bendőjüket. Mintha a vészhelyzet és kemény fizikai munka némi emberi kulturáltságot is is kihozott volna a résztvevőkből.

Változásmenedzsment

Itt tulajdonképpen nem is a változásmenedzsmentről írok pár gondolatot, hanem a változásról. Sőt, nem is a változásról írok, hanem a történésről. A történés pedig az árvíz. Azt mondják, hogy ahhoz, hogy egy szervezetben elinduljon valamiféle változás, valami nagy-nagy problémának kell felmerülnie, valami nagy válságnak. Azt hiszem, az évszázad árvize elég nagy válság. Elég nagy ahhoz, hogy embereket mozgasson meg, akik képesek órákat autózni, hogy segíthessenek idegeneken, és akik -nem csak mi- nem okoskodással kezdik a munkát, hanem beállnak a sorba. Elég nagy válságnak kell lennie ahhoz, hogy az emberek, mint csapat, vezetés nélkül is rákényszerítve érezzék magukat arra, hogy egyre jobb módszereket találjanak ki - hiszen ebben az esetben tényleg a saját munkájukat könnyítik meg ezzel, kiküszöbölve a veszteségeket, és így hamarabb elérve a célt. Pedig valószínűleg az ott dolgozók csupán 1/60-ad része hallott a leanről. :)

A flow

Itt a Csíkszentmihályi Mihály-féle flowról van szó. Amikor homokzsákot pakolsz, megszűnik minden. Csak három dolog számít: van-e homok, van-e lapát és van-e zsák. Ha ezek meg vannak, boldog vagy, és dolgozol, és eszedbe sem jut azon gondolkodni, hogy miből fizeted be a villanyszámlád.

Lean eszközök

A 11-es úti csapat munkájában az alábbi lean eszközöket véltem felfedezni:

5S: A hajtogatott zsákoknak meg volt a helye. A megtöltött zsákoknak is volt helye.

JIT: A zsákokat meghajtogattuk, hogy éppen akkor legyen készen és kéznél, amikor szükség van rájuk

"Sorkiegyenlítés": Amikor rájöttünk, hogy meg kell hajtogatni a zsákokat, külön emberek álltak be erre a feladatra, mert ha a zsáktartónak kellett volna hajtogatni, akkor a lapátoló nem tudott volna folyamatosan lapátolni, mert mindig várnia kellett volna a zsáktartóra.

"Adogató cella": A gyártócella mintájára, amikor egy-egy munkadarab végigvándorol az egész cellán, itt a csatárláncon vándorolt végig a homokkal megtöltött zsák, míg a kisteherautóra felkerült.

"Homozsák megtöltő cella": Tulajdonképpen az adogató-cella mintájára a homokzsákok megtöltése is cellaszerűen ment végbe: a lapátoló lapátolt, a zsáktartó tartotta a zsákot, a zsákhajtogató-adogató adogatta a zsákot és volt zsák-odébbrakó is.

Egydarabos gyártás: Egy "homokzsák-megtöltő cellában" egyszerre egy zsák töltődött, de több cella volt egymás mellett.

Húzórendszer: Mi másban működhet a homokzsák-gát építés maga? Ahol kell a gát, töltik a zsákot, ahol nem kell, ott nem töltik. Sehol nincsenek elfekvő megtöltött homokzsák-készletek.

Kaizen: Erről már írtam fentebb

Kanban: Ha nagyon akarom, akkor mondhatom, hogy a homokhegy volt a jel, hogy lehet dolgozni, :) és az üres placc volt a másik jel, hogy homokot várunk.

Standardizálás: Minden zsákba 3 lapátnyi homok kell. Minden zsák száját vissza kell hajtani.

Rotáció: Furcsa dolog a rotációt lean eszközként aposztrofálni, de mégis ide írom. Arról van szó, hogy majdnem mindenki el tudott látni majdnem minden munkakört. Én nem lapátoltam és nem álltam be zsákadogató csatárláncba, mert kipróbálás után azonnal rájöttem, hogy nem bírom el a tele zsákot :), és pláne nem tudom továbblódítani a mellettem állónak, vagy felhajítani a teherautóra, és a lapáttal is csak szerencsétlenkednék. Így csak zsáktartó, zsákhajtogató és -adogató és zsák-odébbrakó (vagy inkább zsák-odébbhúzó) voltam. De amikor mint adogató azt láttam, hogy a zsáktartó fárad és egy percre megáll megtörölni a homlokát és kiegyenesíteni a derekát, azonnal beálltam a helyére zsákot tartani. Ugyanez előfordult fordítva is, de mások is megtették ezt, a lapátok is vándoroltak a fáradt kezekből friss kezekbe. A lényeg, hogy ez is önszerveződő módon ment, nem egy vezető mondta meg, hogy ki mit csináljon éppen.

Mindezek, amiket leírtam, nekem újra bizonyítják, hogy a lean nem Japánban, hanem a józan paraszti észben gyökerezik, és természetesen azt is mutatják, hogy a lean nem csak a gyárakban, üzemekben, más hatalmas szervezetekben alkalmazható módszertan.

Ma - sajnos csak 4 órán keresztül - segítettem barátnőmmel és férjével az árvíz elleni védekezésben. Ennek a rövid történetét olvashatjátok most, az események lean szemléletű elemzése egy másik poszt témája lesz.

Mivel hétköznap dolgozni kellett (mármint a munkahelyünkön), hétvégén tudtunk becsatlakozni a munkába. Sajnos, még akkor is szükség volt ránk. Már csütörtökön regisztráltunk a katasztrófavédelem honlapján, ahol egy konkrét helyre, Budafokra, a Campona mögött lévő Növény utcába kerestek szombatra és vasárnapra önkénteseket. Szombatra regisztráltunk, 10 órára. A "műszak" 2 órás lett volna. Odamentünk autóval a megadott helyre és időpontra, ahol csak egy bódét találtunk 1-2 emberrel, és azzal az infóval, hogy ott biza nincs szükség senkire, de a Római parton van, menjünk oda. Odamentünk. A part lezárva, a rendőrök nem engedtek be, mondván, hogy elegen vannak már, de kiderítettük, hogy Leányfalun viszont alig várják, hogy váltás érkezzen, így rövid tanakodás után elindultunk oda. A polgármesteri hivatalban jelentkeztünk, ahol azt mondták, hogy homokzsákot kellene tölteni a Mol benzinkút mellett, de éppen nincs homok, mert a 11-es úton el vannak akadva a járművek, várjunk. Várakozás közben benéztünk 1-2 magánházhoz, és azoknál segítettünk néhány zsákot odébb rakni. Mire végeztünk, megkaptuk a hírt, hogy még kijjebb, az Ulászló panziónál nagy szükség van önkéntesre, ezért rohanjunk oda. Odarohantunk (1,5-2 kilométer volt a távolság). Az út magánházak, és a házak közé beékelődött üres telkek között vezetett, ahol már végig állt a víz. Egyszer csak odaértünk egy ház elé, ahol lelkes emberek két hatalmas homokhegyet próbáltak eltüntetni, azaz zsákokba pakolni. Azonnal beálltunk, mint kiderült, a csapat csak akkor kezdett, mivel akkor "tanultuk", szájról-szájra járó oktatás során, hogy a zsákokba 3 lapát homokot kell tenni.

Társaságunk férfitagja a lapátolók közé állt be, mi nők a zsákot tartottuk. A homokhegy borzasztó nehezen fogyott el, de legalább volt idő megtanulni, hogy a zsák száját kicsit vissza kell hajtani, akkor jobb a tartása. A homok is egyszer csak elfogyott. Pihenésképpen, amíg megérkezett a következő adag, előre meghajtogattuk a zsákok száját. Két "kis adag" homok érkezett, bezsákoltuk. A bezsákolt homokot kisteherautókkal vitték el. Megint várakoztunk, közben zsákot hajtogattunk, majd ennivaló is érkezett zsíroskenyér és sós tea formájában. Érkezett egy újabb kis teherautónyi homok - ekkorra már szerintem voltunk legalább 60-an a csapatban. Ennyi ember persze borzasztóan hamar végzett a homokkal, körülbelül 10-12 percen belül zsákban volt az egész. Kis pihenő után azonban két hatalmas dömper érkezett újabb adag homokkal. No, ezekkel már nem végeztünk 10 perc alatt. :) A megtöltött zsákokat a kicsi teherautók tehát elvitték, de nem túl messzire, mert mögöttünk (azaz még kijjebb) megerősítésre szorult a gát, mivel eresztett.

Mire a két hatalmas homokheggyel végeztünk, már 16 óra lett, és ismerőseim azt mondták, ideje visszaindulni Budapestre, Fel is kerekedtünk, és mire véget ért a hatalmas zivatar Budapesten, pont beértünk a városba. (Leányfalun majd meghaltunk a melegtől, esőnek nyoma sem volt). Magából az esőből mi egy cseppet sem kaptunk, de a Batthyány tér már úszott, így a hegyek felé kerülve jutottunk el a Gellért térig. Végül is fél 7-re értünk haza. Hát így zajlott életem első - és remélhetőleg utolsó - árvízvédelmi bevetése.

Az elemzés is jön hamarosan!

Itt voltunk:

Hiába védtük?

Kis teherautó homok...

...nagy teherautó homok.

(Valamennyi kép saját felvétel)

Ezt a csúnya mondatot nem én mondom, hanem Terence Eden, aki a SocialTimes.hu cikke szerint külön mikroblogot indított a sok kéretlen okostelefon-applikáció okozta frusztrációja levezetésére.

Edennek ugyanis az a problémája - és talán még sok más embernek is - hogy egyes weboldalak nyakra-főre a felhasználóra akarják tukmálni az appjaikat, akik aztán a végén ki sem tudnak igazodni a sok kéretlen alkalmazás között.

A lean ugye azt mondja, hogy az egyik veszteségfajta az, amikor jobban megmunkálunk egy munkadarabot, mint azt a vevő igényelné. Véleményem szerint az a helyzet, amikor a felhasználóra túl sok applikáció zúdul, amiket nem igényelt, az szintén ebbe a veszteségfajtába esik (és persze a túltermelésbe is). Kérdés, tud-e ezzel a helyzettel mit kezdeni a lean módszertan? Könnyű lenne azt mondani, hogy a lean ennek a problémának a megoldására nem alkalmas, hiszen a gyártókat afféle egymástól független individuumokként kezeli, azaz megmarad az adott gyárkapun belül. X cég, Y cég és Z cég külön-külön lehet, hogy nem munkálja meg jobban a termékét a vevő által elvártnál és nem gyárt belőle készletre, de lehet, hogy közben a vevő a három különböző cég 3 különböző termékét már túl soknak érzi, hát még ha bejön  a piacra ugyanarra a termékre 5-10 további cég! Az appokkal még inkább ez a helyzet, hiszen azokat - amennyire én tudom - nem nagy cégek készítik, hanem nem egy esetben magánszemélyek, vagy mikrovállalkozások, ráadásul nem százával, de ezrével!

A "bőség zavara" is veszteség tehát, és ez ellen csak a lean kiterjesztésével lehet védekezni, amikor majd egy-egy cég nem csak azt nézi, hogy az ő terméke mennyire felel meg a vevőnek, figyelmen kívül hagyva, hogy más cégek hasonló termékei is akár ezrével lehetnek a piacon, hanem azt is nézi a cég, hogy a vevőnek szüksége van-e az 1001. hasonló termékre?

Mikor jön el ez a világ? Nagyjából akkor, amikor a környezetvédelem is átlépi majd a határokat, és az emberiség tényleg rájön, hogy a folyók szennyezése, a levegőszennyezés nem áll meg az országhatárnál, mint ahogy a túltermelés és a túlzott megmunkálás sem áll meg a gyárkapunál. Vagyis soha. :) 

(Ez a kedvencem Terence Eden kifakadásai közül. Lehet ezt még tovább fokozni? Nem, nem a fuckingok számának növelésére gondolok. :Đ)

Elindult a gemba.hu!

Holden blogja eddig a freeblogon volt elérhető, de az a szolgáltató mostanában nem nagyon szolgáltat, ezért Holden úgy döntött, indít egy újat, afféle közösségi oldalt leaneseknek, ahol nem csak ő, de bloggertársa, Zooey, sőt bárki, aki lean témában blogot szeretne indítani, kedvére írhat. Én is meghívottak között vagyok, de egyelőre még meg vagyok elégedve a blog.hu-val (bár vannak hiányosságai), viszont az én blogom is elérhető a gemba.hu főoldaláról, ha valaki másképp nem találna ide. :)

Egy szó mint száz, Holdent és Zooeyt mostantól csak ott keressétek!

1368568644539, 1368534718203, 1368221815448

A blogom statisztikája szerint nem egy látogatót köszönhetek ennek a három számnak. Állítólag ők ezeket a számokat keresőszóként használva bukkantak a blogomra. Csakhogy a google egyikre sem ad ki egyetlenegy találatot sem!

Hogyan lehet ezekkel a számokkal eljutni a blogomra? Mik ezek a számok egyáltalán? Most nem tudok ez miatt aludni... :)

...lehet, hogy a várakozás nem is veszteség?

Szürreális élményben volt részem az Allee pláza Vodafone márkaboltjában. Odáig még reális volt az élmény, hogy 19.20-kor érkeztem, és 20.49-kor kerültem sorra. Az is reális volt, hogy emiatt beírtam a panaszkönyvbe. Ez volt életem első panaszkönyves beírása (erre utal a cím megtettem szava), de istenemre, megérdemelték. Abban az üzletben mindig legalább fél órát kell várni, de inkább egy órát. Most éppen másfelet vártam. Nem láttam túl sok érdekes dolgot ez alatt az idő alatt, azt leszámítva, hogy a másfél óra úgy jött össze, hogy vagy 8-10 szám tulajdonosát hiába hívták, mert azok közben megunták a várakozást és elmentek. Mi lett volna, ha kivárják a sorukat? Az sem volt érdekes, hogy az egyik ügyfél "balfasz társaságnak" nevezte az ott dolgozókat, és többen megjegyezték, hogy a Vodafone-nak kizárólag ebben az üzletében kell mindig sokat várni. Még az sem volt érdekes, hogy előttem más is beírt a panaszkönyvbe a várakozás miatt. Az érdekes rész 20.45-kor kezdődött.

Bejött egy hölgy, és sorszámot húzott. A biztonsági őr azonnal odament hozzá, és felvilágosította, hogy 15 perc múlva zárnak, és tekintve a várakozók még akkor is hosszú sorát, nem biztos, hogy sorra kerül. A hölgy vidáman válaszolt: "Ó, én hamar végzek, csak számlát fizetek be!". A biztonsági őr elmosolyodott, én pedig botor módon közbeszóltam, hogy én már másfél órája várok, és épp most írtam miatta be a panaszkönyvbe. Ekkor kezdődött a szürreális élmény szür része. A hölgy nekem támadt, hogy ezért igazán felesleges beírni, az itt dolgozók is emberek, mi lesz, ha az én beírásom miatt rúgnak ki valami szerencsétlent? Ő is szokott beírni panaszkönyvekbe, de csak ha rossz a kiszolgálás, de várakozásért? Ugyan már! Mit számít az!

Komolyan attól féltem, hogy lehülyéz vagy megver, mert panaszkodok a várakozásra, pedig másfél órányi várakozásocska igazán belefér még a "kiváló szolgáltatási színvonalba". Szóval a hölgy annyira védte szegény ott dolgozókat, akik nem tehetnek semmiről, ellenben ők is emberből vannak, hogy elbizonytalanodtam. Lehet, hogy a várakozás nem is veszteség, ráadásul miattam fognak kirúgni valakit? (Pláne, hogy panaszkönyvi beírásomban javasoltam - a lean eszközök alkalmazásán túl* - esetleges megoldási lehetőségként az üzlet menedzsmentjének lecserélését is.)

Vagy az is lehet, hogy éppen azért kell sokat várakoznunk, mert a vásárlók azt nem érzik veszteségnek, mint a fenti szürreális hölgy?

* tényleg beleírtam. :)

A Boltban, Ahova Járok sokféle vásárló jár. Néhány típusról már írtam is: pl. a kosarasokról. Most újabb típust figyeltem meg, a Modern Mózest.

Az történt, hogy borzasztóan sokan voltak a boltban. 18 óra körül mindig sokan vannak, de most extrém sokan voltak. Talán mostanra fogyott el az az ételmennyiség, amit a háromnapos ünnepekkor menetrendszerűen bekövetkező világvégére vásároltak az emberek. Nem tudom, lényeg, hogy tényleg minden kasszánál mélyen a polcok közé bekígyózó sorok álltak. Ezeket a kasszasorokat alapesetben kétféleképpen lehet lereagálni. Az egyik módszer az, hogy odaérsz az egyik kasszasorhoz és beállsz a végére, majd kivárod míg sorra kerülsz. Ezt a módszert követem én is.

A másik módszer az, hogy nem hiszed el, hogy minden sor ilyen hosszú, és felfedezőútra indulsz, mert hátha lesz egy rövidebb. E módszer híveinek vannak változatai. Az egyik, aki a polcsorok között megközelíti a kasszasor végét, "ne már"-ozik egyet, esetleg anyázik is, majd hátraarcot csinál, átmegy a szomszéd polcok közé, ott is nemározik, megint hátraarc, és így végigjárja az összes polcsor között álló összes kasszasort, majd vagy a legvégén, vagy visszafelé jövet találomra beáll az egyikbe. Ártalmatlan fajta.

A következő változat az, aki nem egyedül jött vásárolni, hanem valakivel együtt, és amíg ő találomra beáll egy kasszasorba, addig a másik körbejárja a boltot, mert hátha valahol van egy icipici, rövidke kis sor, és csak a mi sorunkban áll ennyi hülye, életképtelen ember. Icipici, rövidke sor nincs, így a másik ember visszajön a sorbanállóhoz, majd együtt lemondóan és a mélységes döbbenet hangján konstatálják, hogy mindenhol ekkora a sor. Hihetetlen. Szintén ártalmatlan fajta.

De most jön ő! A Modern Mózes! Kevésbé magabiztos alfajának csak kézikosár van a kezében, de a küldetése fontosságának teljes tudatában lévőnek csurig teletöltött bevásárlókocsija van, amit tol.  Át keresztbe az összes soron, a kasszák és a polcok közti folyosón. Mert ő rövidebb sort keres. Tehát mindenki, aki a kasszasorokban áll, ugorjon félre őelőle és a kocsija elöl, és engedje útjára őt, a Modern Mózest, aki előtt a kasszasorok úgy válnak ketté, mint Mózes intésére a Vörös-tenger. Mindeközben arcán világfájdalom és mély sértődöttség keveréke, hogy mi az, hogy nincs rövidebb sor, és mi az, hogy neki egyáltalán most keresgetnie kell egy rövidebb sort, mintha ő egy közönséges földi halandó lenne, és nem egy Modern Mózes? Ha nem rúgod arrébb lábaddal a kosarad, hogy ő elférjen, képes rád szólni. Ha nem tolod arrébb (nagy nehezen) a bevásárlókocsidat, hogy ő elférjen, képes rád szólni. Őt mindenki feltartja, hallatlan, hogy mindenki akkor jön vásárolni, amikor ő siet, és már fizetne. Az alamuszibbja ráadásul megpróbál besurranni eléd a sorba! Persze, a végén úgy jár, mint az első változat, aki végigjárja az összes sort elejétől a végéig, végül találomra beáll valahova. De nem baj, legalább a sorkereséssel is veszített legalább 10 percet. Isten sem szereti az önjelölt prófétákat.