Ma - sajnos csak 4 órán keresztül - segítettem barátnőmmel és férjével az árvíz elleni védekezésben. Ennek a rövid történetét olvashatjátok most, az események lean szemléletű elemzése egy másik poszt témája lesz.

Mivel hétköznap dolgozni kellett (mármint a munkahelyünkön), hétvégén tudtunk becsatlakozni a munkába. Sajnos, még akkor is szükség volt ránk. Már csütörtökön regisztráltunk a katasztrófavédelem honlapján, ahol egy konkrét helyre, Budafokra, a Campona mögött lévő Növény utcába kerestek szombatra és vasárnapra önkénteseket. Szombatra regisztráltunk, 10 órára. A "műszak" 2 órás lett volna. Odamentünk autóval a megadott helyre és időpontra, ahol csak egy bódét találtunk 1-2 emberrel, és azzal az infóval, hogy ott biza nincs szükség senkire, de a Római parton van, menjünk oda. Odamentünk. A part lezárva, a rendőrök nem engedtek be, mondván, hogy elegen vannak már, de kiderítettük, hogy Leányfalun viszont alig várják, hogy váltás érkezzen, így rövid tanakodás után elindultunk oda. A polgármesteri hivatalban jelentkeztünk, ahol azt mondták, hogy homokzsákot kellene tölteni a Mol benzinkút mellett, de éppen nincs homok, mert a 11-es úton el vannak akadva a járművek, várjunk. Várakozás közben benéztünk 1-2 magánházhoz, és azoknál segítettünk néhány zsákot odébb rakni. Mire végeztünk, megkaptuk a hírt, hogy még kijjebb, az Ulászló panziónál nagy szükség van önkéntesre, ezért rohanjunk oda. Odarohantunk (1,5-2 kilométer volt a távolság). Az út magánházak, és a házak közé beékelődött üres telkek között vezetett, ahol már végig állt a víz. Egyszer csak odaértünk egy ház elé, ahol lelkes emberek két hatalmas homokhegyet próbáltak eltüntetni, azaz zsákokba pakolni. Azonnal beálltunk, mint kiderült, a csapat csak akkor kezdett, mivel akkor "tanultuk", szájról-szájra járó oktatás során, hogy a zsákokba 3 lapát homokot kell tenni.

Társaságunk férfitagja a lapátolók közé állt be, mi nők a zsákot tartottuk. A homokhegy borzasztó nehezen fogyott el, de legalább volt idő megtanulni, hogy a zsák száját kicsit vissza kell hajtani, akkor jobb a tartása. A homok is egyszer csak elfogyott. Pihenésképpen, amíg megérkezett a következő adag, előre meghajtogattuk a zsákok száját. Két "kis adag" homok érkezett, bezsákoltuk. A bezsákolt homokot kisteherautókkal vitték el. Megint várakoztunk, közben zsákot hajtogattunk, majd ennivaló is érkezett zsíroskenyér és sós tea formájában. Érkezett egy újabb kis teherautónyi homok - ekkorra már szerintem voltunk legalább 60-an a csapatban. Ennyi ember persze borzasztóan hamar végzett a homokkal, körülbelül 10-12 percen belül zsákban volt az egész. Kis pihenő után azonban két hatalmas dömper érkezett újabb adag homokkal. No, ezekkel már nem végeztünk 10 perc alatt. :) A megtöltött zsákokat a kicsi teherautók tehát elvitték, de nem túl messzire, mert mögöttünk (azaz még kijjebb) megerősítésre szorult a gát, mivel eresztett.

Mire a két hatalmas homokheggyel végeztünk, már 16 óra lett, és ismerőseim azt mondták, ideje visszaindulni Budapestre, Fel is kerekedtünk, és mire véget ért a hatalmas zivatar Budapesten, pont beértünk a városba. (Leányfalun majd meghaltunk a melegtől, esőnek nyoma sem volt). Magából az esőből mi egy cseppet sem kaptunk, de a Batthyány tér már úszott, így a hegyek felé kerülve jutottunk el a Gellért térig. Végül is fél 7-re értünk haza. Hát így zajlott életem első - és remélhetőleg utolsó - árvízvédelmi bevetése.

Az elemzés is jön hamarosan!

Itt voltunk:

Hiába védtük?

Kis teherautó homok...

...nagy teherautó homok.

(Valamennyi kép saját felvétel)