Most először olvastam olyan posztot egy blogon, amiben a leant, mint módszert ajánlották a politika és a politikusok figyelmébe, és az ajánló nem leanes szakember (vagy csak nem tudjuk róla, hogy az-e).

Talán elkezdődött végre valami?

Azok számára, akik csak nemrég óta olvassák ezt a blogot, elmondanám, hogy nálam a kedd a humor napja. Ezen a napon csak - szerintem - humoros posztokat teszek közzé.

Íme:

A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezeti ábrája.

Nagyobb formátumban megtekinthető a kormány.hu oldalán.

Részlet egy, a hurghadai buszbalesetről szóló cikkből, ami fórumos hozzászólásokból idéz:

"Ugyanez volt a kirándulások alkalmával is, két sávos út(egy oda-egy vissza), a mi buszunkat elkezdte előzni egy autó, közben szembe is jött egy autó, amit szintén előztek, így a 4 autó egymás mellé került, csak centik voltak közöttük. Megfigyeltem, hogy néhol a záróvonalak helyett árkot ástak középre, hogy ott véletlenül se előzzön senki."

Azt hiszem, a vizuális menedzsmentnek is vannak, kellenek hogy legyenek határai, ha értitek mire gondolok. A gondolkodást semmilyen jelzéssel nem lehet/szabad helyettesíteni.

Kosztolányi János jegyezte meg a sorozatom első részénél kommentben, hogy Taiichi Ohno 7 vesztesége nem is az, amit én soroltam fel. Ez így igaz. A különbség abból ered, hogy Ohno meghatározása óta eltelt egy kis idő, és a lista újabb elemekkel bővült, illetve az elemek cserélődnek időnként a listát közzétevő adott lean szakértő preferenciái szerint.

Az én preferenciám például a szállítás helyett/mellett a kihasználatlan emberi erőforrásokat, a készletezési veszteség helyett/mellett pedig a rossz kommunikációt tartalmazza, mert ezeket nagyobb problémának érzem, főleg Magyarországon. Ugyanakkor két-két veszteséget pedig összevontam eggyé, a készletezési és túltermelési, valamint a szállítási és mozgatási veszteséget, így a készletek és a szállítási veszteségek mégiscsak szerepelnek a listán.

De az igazság az, hogy a valódi 7 veszteség listám aszerint változna, hogy milyen cég vagy háztartás számára készíteném el. Ugyanis az a véleményem, hogy nincs két egyforma cég, két egyforma háztartás, két egyforma problémahalmaz.

A 7 veszteségtípusra is igaz (lehet) a Pareto-elv, miszerint a problémák 80%-át a veszteségek 20%-a okozza. Minden cégnél máshol van a veszteségek forrása, de a problémák kialakulásában legalábbis eltérő arányban "vesznek részt" az egyes veszteségek. Lehet, hogy az egyik cégnél nincs selejtveszteség, de gond van a felhasznált csomagolóanyagokkal, veszélyes anyagokkal, nem tudnak velük mit kezdeni, vagy csak drágán. Ez a környezetszennyezési veszteség kategóriájába tartozik. Használják még ezen kívül a kieső idők, az újramunkálási veszteség, az ellenőrzési veszteség, a túlzott megmunkálás, a nem megfelelő rendszerek, energiaveszteségek kategóriákat is, de ide tartozik az olyan termék gyártása, ami nem felel meg a vevői igényeknek (nem veszik meg, nincs rá igény) is.

A veszteségek kategorizálását tehát személyre, cégre kell szabni. Nem lehet a helyzet ismerete nélkül azt állítani egy bemutatkozó prezentációban, hogy mi majd jól lecsökkentjük a szállítási veszteséget, ha az derül ki, hogy nincs is szállítási veszteség, vagy elhanyagolható mondjuk a kommunikációs veszteséghez képest.

Hogyan lehet megállapítani, hogy melyik veszteségből van a legtöbb, melyik okozza a legnagyobb problémát, milyen típusú veszteségek vannak jelen egyáltalán a cégünknél, háztartásunkban? Két alapvető módszer is van rá.

A bonyolultabb, tudományosabb, és szinte mindenre kiterjedő módszer az értékáram-elemzés. Erről már írtam korábban. Nem az a lényege, hogy megállapítsuk, számszerűen mekkora a hatékonyságunk (teljesen mindegy, mindenképpen iciripiciri), hanem az, hogy megállapítsuk a termelésünk, szolgáltatásunk gyenge pontjait, hogy rájöjjünk, hol bújnak meg a veszteségek, és azok milyen típusúak. Még az is lehet, hogy ha egészen különleges cégünk, folyamatunk van, hogy a szakirodalom által még le nem írt veszteségre bukkanunk, hasonlóan ahhoz, mint amikor az orvosok új betegséget, vagy a botanikusok egy új növényt fedeznek fel. A veszteség, mint olyan tulajdonképpen a cég betegsége!

A kevésbé bonyolult és tudományos, ámde kézzelfoghatóbb, viszont nem mindenre kiterjedő módszer a vevői visszajelzések tanulmányozása. Vegyük csak elő a panaszkönyveket! Miről szól a legtöbb panasz? A kiszolgálás gyorsasága, a pökhendi eladók a probléma? Ezek várakozási és kommunikációs veszteségekre utalnak. Vagy a termékkel van gond? Ez a selejtveszteség, vagy olyan terméket gyártunk, amire nincs igény. Milyen más panasztípusok vannak? Számoljuk csak össze őket. Ne felejtsük el: érték az, amit a vevő annak gondol. Ha a vevőnek az az érték, hogy az eladók ne legyenek nagyképűek, hanem kedvesek és szolgálatkészek legyenek (mert erre jön a legtöbb panasz), akkor ezzel kell elsősorban foglalkozni, és nem azzal, hogy mekkora szállítási veszteség van a központi raktár és az egyes üzletek között. Ha a vevők a kis árukészletre, a "nincs raktáron", "nézzen be jövő héten" típusú válaszokra panaszkodnak a leginkább, akkor a szállítási, készletezési, túltermelési és esetleg kommunikációs veszteségekre kell gyanakodni, és ezekre kell elsősorban koncentrálni. A veszteségek felgöngyölítését mindig a vevő oldaláról kell kezdeni. Mert a vevőt csak az érdekli, hogy az ő saját problémájára mikor kap nem választ, hanem megoldást?

Az sem kizárt, hogy egy adott cégnél nem 7, hanem "csak" 4-5 veszteségtípus van jelen, de az is lehet, hogy 9-10-zel is foglalkozni kell. Tehát a 7-ről mondhatjuk, hogy ebben az esetben csak egy "mesebeli" szám (7 fejű sárkány, 7 törpe), de az általuk okozott problémák sajnos nagyon is valósak.

Rogán Antalnak fantasztikus ötlete támadt a minap:

"...A bizottság elfogadta Rogán Antal javaslatát, amely egy új fogalmat vezet be az adózás rendjébe, ez pedig a bizonytalan jogi helyzet bejelentése. Lényege az, hogy aki a jogszabály általa értelmezett változata szerint fizet adót, később nem bírságolható ezért, feltéve, hogy a bevalláshoz mellékeli a szakértő által ellenjegyzett értelmezést..."

Az a baj, hogy a parlamentben nincs szőke nő. Mert ha lenne, az már - kerekre nyitva nagy, ártatlan kék szemeit, szapora szempillarezegtetések közepette - már biztosan megkérdezte volna, hogy "De drága Antal, nem lenne egyszerűbb érthető és csak egyféleképpen értelmezhető törvényeket hozni?"

És ez legalább egy olyan komoly javaslat, mint Rogán úré. Egy szőke nőtől - tőlem.

Berényi Konrád tanulságos esetet ír le blogjában a Hivatalról.

Íme egy kép a szövegből kiemelve. Jól látjátok: fehér széksor az esőáztatta hivataludvaron. Nem, nem azért van kint az esőben a széksor, mert bent nincs hely. Akarom mondani, azért van kint a széksor, mert bent nincs hely. Nem ragozom, olvassátok el Konrád kalandját!

Már a cím is rossz. Kihasználatlan emberi erőforrás? Hát nincs már elég bőr lehúzva rólunk így is?

Az a baj, hogy a "kihasználni" szó ugyanolyan negatív felhangokkal bír a magyar nyelvben, mint a "karcsúsítani", ezért nem lehet a lean szót sem lefordítani magyarra, bár igazából karcsúsítást jelent, csak nem úgy.

Tehát a kihasználatlan emberi erőforrás helyett talán jobb lenne a kihasználatlan tudás, emberi képességek nem megfelelő alkalmazása, elvesztegetett emberi erőforrás, kifejezéseket használni, de még ezeken kívül is találhatóak a szakirodalomban más kifejezések erre a veszteségfajtára, és kombinálni is lehet őket.

Ennek a veszteségfajtának az a lényege, hogy az emberi erőt, tudást, képességeket, lehetőségeket a cég nem felelően használja.

Egyrészt tényleg van az úgy, hogy egy feladatot többen is végeznek, mint ahányan szükségesek lennének hozzá, és ez is veszteség. Nem csak a bérköltségre kell gondolni, hanem arra, hogy ilyenkor talán maga a munkát végző ember is úgy érzi, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka, nincs rendesen kihasználva a munkaereje, tudása, ezért frusztrált: nem érzi értelmét a munkájának, unatkozik. A vevők is megérzik ezt, hiszen túl sokáig tart a folyamat, a sok bába között elvész a gyerek, a sok munkatárs között nyoma vész az elvégzendő feladatnak, nincs kijelölt felelős, mindenki egymásra mutogat.

A legtöbb esetben azonban az ellenkezőjéről van szó, amikor egy-két embert hajtanak túl ott, ahol 4-5-nek is elegendő munka lenne. Ez is veszteség, két okból is. Egyrészt a munkavállaló túlterhelt, fáradt, könnyebben megbetegszik, frusztrált és dühös. Másrészt az ilyen munkahelyeken senkinek nem jut eszébe, hogy legalább a folyamatokat megpróbálja átalakítani úgy, hogy a rendelkezésre álló kevesebb munkaerővel is elvégezhetőek legyenek. A folyamat ugyanaz, mint akkor volt, amikor még 4-5 ember dolgozott benne, de most már csak (a szűklátókörűen értelmezett "költségcsökkentő" létszámleépítés után) csak 1-2 fő maradt.

Miért nem alakítják át a folyamatokat? Egyrészt mert ha eddig működött, működik ezután is, aztán mert az emberi erőforrások kihasználatlanok. Az adott folyamatot a benne dolgozók ismerik a legjobban. A döntéseket a folyamatról, annak kialakításáról viszont nem ők hozzák, hanem valakik, akik messze egy irodában ülnek, és "osztályvezető", "menedzser", "igazgató" felirat van kiírva az ajtójukra. Az emberi tudás először itt vész el, itt lesz belőle veszteség, mert a folyamatok kialakításakor nem hallgatják meg a benne dolgozó "emberi erőforrást", sőt kifejezetten lehurrogják, ne adj isten éppen azokat építik le, akik kritikával élnek a folyamat hatékonyságával kapcsolatban. Az emberek sokkal többet tudnak annál, mint ami a munkaköri leírásukban számukra feladatként ki van jelölve. Lehet, hogy vannak vezetők, akik nem hiszik el, de a legtöbb ember már elgondolkodott azon, hogy hogyan tudná egyszerűbben, hatékonyabban, gyorsabban, olcsóbban végezni a munkáját, ha hagynák. Az első feladat tehát ennek a veszteségnek a kiküszöbölésénél az, hogy hagyjuk a munkatársat ötletelni, hallgassuk meg.

Az emberi tudás akkor is elvész a cég számára, ha nem a megfelelő embert alkalmazzuk a megfelelő feladatra. Zárkózott, magának való embert tenni ügyfélkapcsolati pozícióba több, mint bűn: hiba. Ha ezután ez az ember nem megfelelően végzi a munkáját, akkor az elsősorban nem az ő hibája. Persze, lehet erre azt mondani, hogy zárkózott ember minek megy ügyfélkapcsolati munkatársnak. Sajnos, sok olyan eset van, amikor a munkakörök (talán éppen a leépítések hatására) megváltoznak, összevonódnak, a leépített munkatárs feladatait egyszerűen rálőcsölik másra, és így az, aki tegnap még háttérmunkát végzett egy eldugott irodában, és tökéletesen boldog volt vele, ma már a reflektorfényben találja magát, ahol nem tud teljesíteni, így maga is az elbocsátás szélére kerül. A megfelelő embert a megfelelő feladatra beosztani a vezető kutyakötelessége, és nem takarózhat azzal, hogy az adott ember alkalmatlan a feladatra, hiszen ő vette fel, helyezte át, nevezte ki. Úgy gondolom, egy adott munkakör sikeres betöltésében legalább akkora szerepe van (ha nem nagyobb) a dolgozó személyiségének, mint szakmai tudásának, hiszen a tudás pótolható, de a személyiség felnőttkorban már nagyon nehezen változik. (Ezért is nehéz áttérni a lean filozófiára).

Elveszett az az "erőforrás" is, akire nem gondolunk előléptetéskor, új projektek indításakor, mert nincs tehetséggondozás a cégnél. Sok cég követi még ma is azt a gyakorlatot, hogy a rangidőst nevezi ki vezetőnek, projektmenedzsernek, vagy csak lépteti feljebb a ranglétrán egy fokkal ahelyett, aki igazán alkalmas lenne rá. A mellőzött munkatárs sértődött lesz, dühös lesz, más céget keres. De ha nem is keres más céget, elgondolkodik azon, hogy minek hajtson, ha úgysem ismerik el a tehetségét?

A Magyarországon igen népszerű uram-bátyám kapcsolatokról pedig ne is ejtsünk szót...

A tehetséges, gondolkodó emberek mellőzéséből, meg nem hallgatásából, vagy akár elbocsátásából hosszútávon (de rövid távon is) csak a cég jöhet ki vesztesen.

Mindannyian sok fürdőszobában jártunk már. A sajátunkon kívül voltunk már a szüleinkében (ahol tulajdonképpen felnőttünk) és a barátainkéban is. Mindegyiknek volt egy közös jellemzője, de legalábbis azokénak, ahol én jártam :), még pedig az, hogy a tisztítószerek halomban álltak bennük egy polcon vagy a mosdó alatt, vagy ha nem is nyitott területen, hanem eldugva egy kisszekrényben, de a halomban állás ott is jellemző volt rájuk.

Engem igazából mindig az bosszantott és bosszant ma is, hogy a tisztítószerek flakonjainak tervezésekor kevéssé gondolnak arra, hogy a flakon a fürdőszobához illő legyen, így aztán minden fürdőszobát kissé kaotikusnak látok, raktárszerűnek, kikapcsolódásra legkevésbé sem alkalmasnak, még akkor sem, ha a Domestosok és Mr Muscle-k árnyékában meg is gyújtunk néhány illatgyertyát.

Ezért örültem meg annak, amikor egy lakberendezési honlapon megláttam ezt a képet:

Az ötlet egyszerűen zseniális. Nemcsak eltünteti a ronda flakonokat az útból, de (megfelelő címkézéssel, és minden flakon helyének megtalálásával) azt is megoldja, hogy mindenből pont annyi legyen otthon és a fürdőszobában, amennyire szükség van, és rögtön látjuk, ha valami fogyóban van. Nem kell a kisszekrényben kipakolni az első sor flakont a földre, hogy hozzáférjünk a hátsó sorban lévőkhöz, nem kell guggolni, térdepelni sem emiatt. (Már a lean konyhánál kiderült, hogy a guggolás, térdelés egészségtelen.) Ugyanakkor egy eddig kihasználatlan helyet élettel tölt meg, és felszabadítja az eddig tisztítószerek tárolására használt kisszekrényt és polcokat is.

Nekem nagyon tetszik a fürdőkádba aplikált tisztítószerraktár ötlete. Neked mi a véleményed?

A kép forrása: re-nest.com

Azt hiszem, a kánaán majd akkor jön el, ha a keményen dolgozók helyett az okosan dolgozókat jutalmazzák meg.

Forrás: Demotiváló

"A kezdő orvosok sokszor a fanatikus egyéneket összetévesztik a rögeszmés elmebetegekkel. Ha a beteg nem az önműködő villamosjegyet vagy hasonló fizikai képtelenséget tekinti sürgősen megvalósítandó reformnak, hanem a többtermelést vagy a serdületlenek által készített péksütemények fokozott állami ellenőrzését, úgy lehet, hogy később miniszter lesz vagy publicista. A rög- és valódi eszmék fanatikus ismételgetése ma még nincs precízen elhatárolva az orvostudomány előtt. Ezért olykor nagy reformerekről későn derül ki, hogy eszméjük nem valódi volt, hanem rög. De ilyenkor már nem lehet kezelni őket, mert magas pozíciót, nagy tekintélyt, és világraszóló érdemrendet kaptak."

Forrás - Rejtő Jenő: Egy bolond száz bajt csinál

Manapság nem lehet elégszer elmondani, hogy takarékoskodni kell. Igazából nem is kell mondani, mindenki érzi a bőrén ezt a kellést. De hogyan spóroljunk? A lean eszköztár ebben is segít.

Az általános spórolásnak nincs sok titka. Csak arra kell költeni, amire feltétlenül szükség van, és azokból is, ahol lehet és ahol érdemes, olcsóbbat kell beszerezni. Csak gondolj arra, hogy mi volt akkor, amikor még nem volt mobiltelefon? Tévé (sőt hétfőn nem volt adás sem!), autó. Meg voltál nélkülük? Most is megleszel. Ha mégsem, akkor sem kell a legújabb mobil, a legújabb plazmatévé, sem a legújabb autó.

A speciális takarékoskodás esetében, amikor valamire gyűjtesz, azonban jó hasznát veszed, ha a lean one-piece-flow vagy magyarul egydarabos áramlás eszközére gondolsz. Ekkor a folyamaton termékek egyesével haladnak át, a lépések között nincsenek felhalmozódott készletek, az egyes darabok folyamatosan áramolnak a folyamatban, fennakadás nélkül. Ebben a cikkben is írják (bár szerintem a leanről még nem sokat hallottak), hogy hatékonyabban tudsz valamire gyűjteni, ha egyszerre csak egy dologra gyűjtesz. Ha több célt tűzöl ki magad elé, (azaz, a ha egyszerre több terméked van a folyamatban) akkor elveszel a részletekben, nem fogod tudni, melyik cél a fontosabb, melyikre kellene inkább gyűjteni. Nyaralásra vagy új ruhatárra? Dönts, próbáld ki, és számolj be az eredményről!

De tényleg. Egy időben építész akartam lenni. Aztán sokáig lakberendező is. Igazából mindkettő, főleg a lakberendezői terveim azon buktak el, hogy nem igazán tudok rajzolni. Megálmodni valami csodás (és praktikus) épületbelsőt és külsőt azt igen, de lerajzolni, hát azt nem...

Viszont arra nem emlékszem, hogy akár álmomban is eszembe jutott volna két olyan belsőépítészeti csoda, amilyenekkel a napokban találkoztam.

Körülbelül másfél hete a Dunaújvárosi Főiskolán voltam a Leancenter Lean Quality rendezvényén. Amikor bevonultam a rendezvény paravánokkal elkerített területére, már akkor szemet szúrt nekem ez:

Nahát, ebben víz folyik, de tényleg. Ki volt az az őrült, aki ezt idetette? Elég egy rossz lépés, és ha kellően szerencsétlen valaki, akkor nem csak vizes lesz a lába, de egy kellemes bokatörése is lehet. Aztán meghallottam, hogy ezeket a baljós észrevételeket más is megtette, és megkérték a tervezőt, had lehessen letakarni ezt a folyócskát valami átlátszóval, de - tessék kapaszkodni - nem járult hozzá. Mert csak. Meg különben is, ez egy nívódíjas alkotás. Hát tessék ha nem is körül, de átugrálni rajta. Ugráltunk is, mint azt ezek az általam készített képek mutatják.

A szünetekben közvetlenül mellettem "csak" ketten léptek bele véletlenül a Forrásba (azt hiszem, ez a pontos neve a műnek), és szerintem mázlija van a tervezőnek, hogy nem Amerikában vagyunk, mert ez a két ember akkor már a gatyát is leperelte volna róla...

A másik csoda is vizes. (Úgy látszik, a vízzel sok csodát lehet tenni.) Az egész internetet bejárta már ez a videó, amin a legújabb, hiánypótló budapesti plázában működő szökőkutat láthatjuk, amint éppen működik. Meg amint a működés eredményét próbálja eltüntetni egy takarítónő.

Hát, nekem ezt a csodát is látnom kell! Ezért elmentem megnézni, de sajnos már nem működik, illetve "meg fogják javítani". Reméljük, tényleg meg fogják tudni "javítani", mert ez nem kapott nívódíjat. Egyelőre.

Akár jó hír is lehet, hogy automatizált gyógyszerkiosztási rendszert vezettek be a nyíregyházai Józsa András oktatókórházban.

Az ezt leíró cikkből azonban sajnos pont a részletek hiányoznak. Az kiderül, hogy egy automatáról van szó, ami alig másfél négyzetmétert foglal el, és hogy a gyógyszerfelírást ezentúl is az orvosok végzik, majd a hatóanyag alapján a gép választ egy bizottság által összeállított több száz tételes gyógyszerlistából, a legolcsóbbat kiválasztva. Az egész rendszerben nagyobb súlyt fognak kapni a gyógyszerészek, akik követik a gyógyszer útját a rendszerben.

De, ahogy írtam, a részletek pont hiányoznak. Ha az orvos felírta a gyógyszert (illetve gondolom, a hatóanyagot), mi történik pontosan? A nővérke (vagy a gyógyszerész) bedugja a receptet a gépbe, az meg alul kilöki a gyógyszert, mint a kávéautomata a pénzbedobás után a kávét? Maga a gép tárolja a gyógyszereket? (Másfél négyzetméteren több száz félét...?) Ugyanúgy a nővérkék osztják szét a gyógyszert? A cikkben szerepel egy kép (ld. lent) amin egy zacskó látható névreszólóan megcímezve. Ilyen kis csomagokat ad ki a gép?

Mi lesz ezzel a csomagolással? Megy a szemétbe?

Számtalan kérdésem lenne még, és azok között nem az utolsó, hogy ettől az automatától hogyan függenek a beszerzési árak? Ugyanis a cikk szerint a gyógyszerek beszerzési árának mintegy 20%-át kívánják így megspórolni. Ha jól értem, - és javítsatok ki, ha nem, - a spórolás lényege az, hogy a több ezer tételes (vagyis potenciálisan végtelen) gyógyszerlistáról átállnak a bizottság által kidolgozott pár száz tételes gyógyszerlistára, és abból lehet válogatni. De a lista működne automata nélkül is.

Az további kérdéseket vet fel, hogy mennyiben lesz gyorsabb a rendszer, ha az orvos után még egy gyógyszerésznek is jóvá kell hagynia a felírt adagot. Bár igaz, hogy a cikkben sehol nincs szó arról, hogy a rendszer gyorsabb lesz, csak arról, hogy olcsóbb.

Lehet, hogy igazából az a baj, hogy szakmai részleteket várok egy nagyközönségnek írt tájékoztató cikktől?

Ma reggel háromnegyed 8 előtt bekapcsolt a rádió, így sikerült épp akkor felébrednem, amikor Orbán Viktor éppen azt mondta, hogy a politikát mérnöki szemmel kell nézni.

Elmesélte, hogy gyerekkorában apjával Csehszlovákiában jártak, és az egész útból az ragadt meg benne, hogy apja folyamatosan azt mondta, hogy ezt így kellene csinálni, azt úgy, amaz úgy jó ahogy van... Orbán szerint ezt kell csinálni ma is, el kell menni máshova, és megfigyelni, hogy ott mit hogyan csinálnak, és a legjobb elemeket átvenni. Szerinte ezért vette át tőlünk a nyugat az egyes szektorokat érintő válságadókat, és ezért vettük át mi Lengyelországtól a devizahitelek végtörlesztésének az ötletét.

Neked mi a véleményed, a politikát tényleg mérnöki szemmel kell nézni?

Egyik volt főnököm szerint a szabályok azért vannak, hogy legyen mit megszegni.

Szeptember elején én is hoztam egy szabályt, hogy 8 héten keresztül minden héten írok egy bejegyzést a 7 veszteségről. A kicsit sűrűsödő napok miatt az utolsó 1+1 bejegyzés, amiknek a múlt héten illetve ezen a héten kellett volna megjelenniük, kicsit csúsznak, valószínűleg jövő hétre és az utána következőre, amiért ezúton is elnézést kérek. Hiába, c'e la vie!