Kosztolányi János jegyezte meg a sorozatom első részénél kommentben, hogy Taiichi Ohno 7 vesztesége nem is az, amit én soroltam fel. Ez így igaz. A különbség abból ered, hogy Ohno meghatározása óta eltelt egy kis idő, és a lista újabb elemekkel bővült, illetve az elemek cserélődnek időnként a listát közzétevő adott lean szakértő preferenciái szerint.

Az én preferenciám például a szállítás helyett/mellett a kihasználatlan emberi erőforrásokat, a készletezési veszteség helyett/mellett pedig a rossz kommunikációt tartalmazza, mert ezeket nagyobb problémának érzem, főleg Magyarországon. Ugyanakkor két-két veszteséget pedig összevontam eggyé, a készletezési és túltermelési, valamint a szállítási és mozgatási veszteséget, így a készletek és a szállítási veszteségek mégiscsak szerepelnek a listán.

De az igazság az, hogy a valódi 7 veszteség listám aszerint változna, hogy milyen cég vagy háztartás számára készíteném el. Ugyanis az a véleményem, hogy nincs két egyforma cég, két egyforma háztartás, két egyforma problémahalmaz.

A 7 veszteségtípusra is igaz (lehet) a Pareto-elv, miszerint a problémák 80%-át a veszteségek 20%-a okozza. Minden cégnél máshol van a veszteségek forrása, de a problémák kialakulásában legalábbis eltérő arányban "vesznek részt" az egyes veszteségek. Lehet, hogy az egyik cégnél nincs selejtveszteség, de gond van a felhasznált csomagolóanyagokkal, veszélyes anyagokkal, nem tudnak velük mit kezdeni, vagy csak drágán. Ez a környezetszennyezési veszteség kategóriájába tartozik. Használják még ezen kívül a kieső idők, az újramunkálási veszteség, az ellenőrzési veszteség, a túlzott megmunkálás, a nem megfelelő rendszerek, energiaveszteségek kategóriákat is, de ide tartozik az olyan termék gyártása, ami nem felel meg a vevői igényeknek (nem veszik meg, nincs rá igény) is.

A veszteségek kategorizálását tehát személyre, cégre kell szabni. Nem lehet a helyzet ismerete nélkül azt állítani egy bemutatkozó prezentációban, hogy mi majd jól lecsökkentjük a szállítási veszteséget, ha az derül ki, hogy nincs is szállítási veszteség, vagy elhanyagolható mondjuk a kommunikációs veszteséghez képest.

Hogyan lehet megállapítani, hogy melyik veszteségből van a legtöbb, melyik okozza a legnagyobb problémát, milyen típusú veszteségek vannak jelen egyáltalán a cégünknél, háztartásunkban? Két alapvető módszer is van rá.

A bonyolultabb, tudományosabb, és szinte mindenre kiterjedő módszer az értékáram-elemzés. Erről már írtam korábban. Nem az a lényege, hogy megállapítsuk, számszerűen mekkora a hatékonyságunk (teljesen mindegy, mindenképpen iciripiciri), hanem az, hogy megállapítsuk a termelésünk, szolgáltatásunk gyenge pontjait, hogy rájöjjünk, hol bújnak meg a veszteségek, és azok milyen típusúak. Még az is lehet, hogy ha egészen különleges cégünk, folyamatunk van, hogy a szakirodalom által még le nem írt veszteségre bukkanunk, hasonlóan ahhoz, mint amikor az orvosok új betegséget, vagy a botanikusok egy új növényt fedeznek fel. A veszteség, mint olyan tulajdonképpen a cég betegsége!

A kevésbé bonyolult és tudományos, ámde kézzelfoghatóbb, viszont nem mindenre kiterjedő módszer a vevői visszajelzések tanulmányozása. Vegyük csak elő a panaszkönyveket! Miről szól a legtöbb panasz? A kiszolgálás gyorsasága, a pökhendi eladók a probléma? Ezek várakozási és kommunikációs veszteségekre utalnak. Vagy a termékkel van gond? Ez a selejtveszteség, vagy olyan terméket gyártunk, amire nincs igény. Milyen más panasztípusok vannak? Számoljuk csak össze őket. Ne felejtsük el: érték az, amit a vevő annak gondol. Ha a vevőnek az az érték, hogy az eladók ne legyenek nagyképűek, hanem kedvesek és szolgálatkészek legyenek (mert erre jön a legtöbb panasz), akkor ezzel kell elsősorban foglalkozni, és nem azzal, hogy mekkora szállítási veszteség van a központi raktár és az egyes üzletek között. Ha a vevők a kis árukészletre, a "nincs raktáron", "nézzen be jövő héten" típusú válaszokra panaszkodnak a leginkább, akkor a szállítási, készletezési, túltermelési és esetleg kommunikációs veszteségekre kell gyanakodni, és ezekre kell elsősorban koncentrálni. A veszteségek felgöngyölítését mindig a vevő oldaláról kell kezdeni. Mert a vevőt csak az érdekli, hogy az ő saját problémájára mikor kap nem választ, hanem megoldást?

Az sem kizárt, hogy egy adott cégnél nem 7, hanem "csak" 4-5 veszteségtípus van jelen, de az is lehet, hogy 9-10-zel is foglalkozni kell. Tehát a 7-ről mondhatjuk, hogy ebben az esetben csak egy "mesebeli" szám (7 fejű sárkány, 7 törpe), de az általuk okozott problémák sajnos nagyon is valósak.