Ma egy egész rovatot ajánlok figyelmetekbe, mint humorforrást. Kicsit hajaz a rovat Fábri Dizájncenterére, de ez semmit nem von le az értékéből.
Az egyik kedvenc angol nyelvű blogomon, az Uncluttereren található ez a rovat, a nevéből is láthatóan szerdánként jelenik meg új bejegyzés. Célja olyan eszközök bemutatása, amik látszólag megkönnyítik az életünket, de valójában igen nevetséges és haszontalan dolgok, mint például a pizzavágó olló, vagy az autó kormányára szerelhető laptoptartó.
Csíkszentmihályi Mihálynak a flow-élménnyel (áramlat-élménnyel) kapcsolatos kutatásaira hivatkozva azt mondja, hogy akár az összeszerelő sori munka is okozhat flow élményt. Csíkszentmihályi szerint "elméletileg bármilyen munkát örömtelivé lehet változtatni, ha betartjuk az áramlat-élmény szabályait.” Ez így igaz. Csak azt ne felejtsük el, hogy az áramlat-élményhez elengedhetetlenül fontos az áramlatnak amegléte. Ha munkafolyamatunk minden lépése között perceket, órákat vagy akár napokat kell várnunk információra, visszajelzésre, engedélyre, a munkafolyamat előző lépésének végrehajtására, stb., akkor hiába várjuk, hogy flow-élményt adjon számunkra a munka.
Mindig is mondtam, - és most be is bizonyosodott - hogy a várakozás a legrosszabb veszteség, mert a lélekre is hat.
Ki ne ismerné a női magazinok Átváltoztatjuk! rovatát, melyben olyan nők külsejét változtatják meg az aktuális trendeknek megfelelően, akik nincsenek magukkal megelégedve. Online magazinokban is megjelentek már ezek a rovatok, ahol az átalakításhoz, annak végeredményéhez hozzá is lehet szólni. Egy ilyen hozzászólásban olvastam azt a jogos megállapítást, hogy szép-szép, hogy egy elhanyagolt anyukából dögös bombázót csinálnak, de vajon egy anyukának bombázóként kell-e kinéznie, és a bombázóság vajon csak addig az egy darab ruháig terjed, amit a fotózáshoz ráadtak, vagy a stylist, aki az átalakulást levezényelte, életmód-tanácsokkal is szolgál-e, a továbbiakban is segíti-e az anyukát, hogy újdonsült bombázó mivoltát hosszútávon is megtarthassa, vagy a fotózás kedvéért ráadtak egy ruhát, kisminkelték, vágtak neki egy új frizurát és utána viszlát?
Épp a napokban jelent meg az ITélet blogon egy írás, ami a benchmarkingról, a best practice kereséséről szól. Ebben szó van arról, hogy ha már/mégis keressük a legjobb gyakorlatot, akkor ezt érdemes külső tanácsadóra bízni, mivel azok objektívek és mert a legjobb gyakorlatok keresése közben kifejezetten tanácsokra van szükség, azaz ez a feladat éppen egy tanácsadónak való. A tanácsadó jó arra, hogy felmérje, mik a fejlesztendő területek és lehetőségek, amiket még nem léptünk meg, de meg kell tennünk, ha fejlődni akarunk. A tanácsadó arra is jó, hogy megismerkedve az aktuális folyamatokkal és a helyi problémákkal személyre szabott tanácsadással szolgálhasson.
Mi köze ennek a fenti két bekezdésnek egymáshoz? Aki szemfüles, az már bizonyára rájött: a tanácsadó valahol stylist, és a stylist valahol tanácsadó.
Mindkettő alapvetően ugyanazt csinálja: feltérképezi a hibákat (rossz frizuraválasztás - rossz vezetői stílus, pazarlások) és javaslatokat tesz a változtatásra (keresztbe csíkos ruha helyett függőleges nyújtott formák, szőke helyett vörös haj - nyomtassunk két oldalra, hajtsunk végre létszámleépítést).
Azonban mindkét szakmában elkövethetnek hibákat. A stylist nem mindig veszi figyelembe, hogy ami egy Gregor Bernadett számára best practice (dögös bombázó imidzs), az "Anikó, a szerény anyuka" számára nem éppen az igazi megoldás, ha meg szeretne újulni, és követni szeretné a trendeket. A stylist csak a felszínt kapargatja: egy új frizura és hajszín, egy javasolt szabásvonal még nem változtatja meg Anikó személyiségét, nem csinál belőle dögös bombázót, Anikó viselkedése továbbra is a visszafogott szerény anyukáé lesz, esetleg egy kicsivel több önbizalommal. Anikó életmódja, filozófiája nem fog megváltozni, otthon ugyanazok a feladatok fogják várni, amik az összes többi szerény anyukát: pelenkacsere, gyerekek iskolába indítása, házimunka - amikhez nemigen illik az ocelotmintás körömcipő, bármilyen divatos is.
Előfordul, hogy egy tanácsadó is a felszínt kapargatja csupán. Nyomtassunk két oldalra - remek ötlet, de miért kell egyáltalán nyomtatni? Építsük le a létszámot, újabb remek ötlet, de mi lesz a folyamatokkal? Ugyanazok maradnak, csak kevesebb emberrel kell ellátni őket. Dolgoztam én is olyan környezetben, ahol tanácsadócsoportok váltották egymást a cégvezetés mellett, de azonkívül, hogy minden tanácsadás után kevesebben lettünk, semmi nem változott. A semmit pedig ez esetben úgy kell érteni, hogy semmi, nulla, niente.
Maradtunk szerény anyukák bombázónak maszkírozva, egy fotózás erejéig.
Nemrég újra megnéztem Az ördög Pradát visel című filmet. (Férfiak kedvéért: a Prada egy divatmárka). A film főszereplője Miranda Priestly, egy divatmagazin főszerkesztőnője, akit a mindig remek Meryl Streep alakít, valamint újdonsült asszisztense, az újságírói ambíciókat dédelgető, ámde a divathoz picit sem konyító Andrea Sachs, Anne Hathaway alakításában.
A sztori szerint, ha Andrea kibír egy évet Miranda mellett, akkor már akárhova felveszik újságírónak, mert asszisztensként Miranda mellett dolgozni maga a pokol. No de miért is pokol?
Hát azért, mert Miranda maximalista. Pontosabban elviselhetetlen rigolyái vannak, mint például: pontosan érkezni valahova; megkapni mindent akkor, amikorra kérte, meg ilyenek. És ez szörnyű, ez kibírhatatlan, Mirandával az élet csupa stressz, Mirandától mindenki fél, mindenki rettegi őt. Pedig csak nem szereti a veszteségeket, azok közül is a várakozás és a felesleges tevékenységek, valamint a mozdulati veszteségek az ő fő ellenségei. Akárcsak nekem.
Mert bizony az élet velem is ugyanilyen stresszes lenne, ha én lennék Miranda. Én is utálok várakozni (de még mennyire!), szeretek mindenhova időben odaérni, utálom, ha a legfontosabb dolgok nincsenek a kezem ügyében, ha késnek a partnereim a megbeszélésekről stb.
Az egyetlen különbség köztem és Miranda között az lenne, hogy én - vele ellentétben - nem nyivákolnék elhaló mártírhangon minden egyes alkalommal, ha a kocsim nem áll az irodám ajtaja előtt akkor, amikor indulni akarok hogy: "Tényleg olyan nehéz megoldani, hogy itt legyen a kocsi, ha indulni szeretnék?", hanem a második ilyen esetnél magam mennék el a gembára (a garázsba) és személyesen szemrevételezném a probléma gyökerét. Számomra ez a nyivákolás, és a probléma megoldása érdekében tett nulla erőfeszítés volt az egyetlen pokolian elviselhetetlen vonás Miranda jellemében.
Tegnap írtam arról, hogy standardizálni divatosan is lehet. Ennek a logikus továbbgondolása az, hogy elgondolkodtál-e már azon, hogy ami másnak a legjobb, az neked is az lesz?
Igen, a best practice vagy magyarul legjobb gyakorlat módszerre utalok itt.
Vegyük elő ismét a divatszíneket. Tegnap már kiderült, hogy jövő tavasszal a narancssárga lesz az egyik divatszín, azaz az lesz a legjobb gyakorlat, ha narancssárgát hordasz, mivel sokan fogják hordani, mert divat lesz. De biztos, hogy ha te felveszed a narancssárgát, akkor jól is fogsz kinézni, vagy csupán csak divatos leszel? Nekem nem áll jól a narancsszín, ezért nem fogom hordani, bármennyire is ez lenne a best practice.
Úgy vettem észre, sok cég - a divathoz hasonlóan - csak a külsőségekkel törődik, amikor úgynevezett best practice-eket vesz át más cégektől. Minden cég számláz, ezért nekünk is nyilván jó lesz az a számlázóprogram, amit a mi területünkön piacvezető cég használ. Nahát, de jól néznek ki ezek a teljesen üres íróasztalok, itt aztán rend van! És nosza, gyorsan bevezetjük mi is a clear desk policyt (aminél egyébként nagyobb butaságot elképzelni sem tudok). Olyan is van, hogy kis cég átveszi a nagy cég egy speciális területre kifejlesztett saját szoftverét...csak hát nincs pénz minden modulra, ezért csak a "nagyját" veszi meg, és hát azon is változtatni kellene, mert ugye mégiscsak nagy cégre készült a szoftver, nem a mi kicsinkre...de hát az átszabás súlyos pénzekbe kerül(ne), ha lenne rá pénzünk, így hát mi csak a nagy cég nagy programjának kis részeit használjuk, amennyire használni tudjuk a mi viszonyainkra. Best practice? Ugyan.
Van, akinek kiválóan áll a narancssárga szín, van aki úgy néz ki tőle, mint egy két lábon járó sárgarépa. Van, akinek gyönyörűen kihangsúlyozza a derekát a széles öv, de hidd el, ha te 200 kilót nyomsz, a tied nem fogja.
Ne azt keresd, hogy másnak mi a legjobb: azt keresd, hogy neked mi a jó.
Ötleteket persze lehet meríteni, de a hangsúly az ötleteken van, és nem a kész megoldásokon. Tulajdonképpen nincs is olyan, hogy legjobb módszer. Nincs olyan univerzális megoldás egy adott problémára, ami minden cégnek megfelel. Ha lenne, minden cég ezt használná előbb-utóbb, és minden cég ugyanolyan sikeres lenne, márpedig ennek semmi jele nem mutatkozik.
A Glamouronline-on érdekes, az amatőr (értsd: nem gyártási/lean szakember) író ellenére meglepően részletes leírást olvashattok a fehérneműk (konkrétan a Triumph melltartók) gyártásáról, természetesen képekkel.
Annyi biztos, hogy bármely férfiember szívesen lenne minőségellenőr ebben a gyárban...
Mit is jelent a standardizálás, a standard munka? A Lean Szótár szerint "a munkavégzés általunk ismert legjobb módja". Olyan módszer, ami már sok alkalommal bizonyította, hogy hatékony, olcsó, biztonságos és jól működő.
Sokan azt hiszik, hogy a szabvány folyamat lélekölő, hogy nincs szükség arra, hogy a benne dolgozók kreatívak legyenek, hogy az ilyen folyamatok működtetéséhez nincs szükség másra, mint gondolatnélküli biorobotokra. Ez természetesen nem igaz, hiszen a körülmények, a piac folyton változnak, ezért a szabvány folyamatnak, a standard munkának is változnia kell. Alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez, mivel ami tegnap még a legjobb volt, az ma már nem az.
Ha megkérdezik tőled, hogy szerinted melyik az életnek az a területe, ahol mindannyian valamilyen szabványt követünk, de mégsem vagyunk egyformák, unalmasak és szürkék, és ráadásul életünk ezen területén folyton (és önként!) alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez, akkor vajon eszedbe jut-e a divat?
De vajon mindenki tetőtől talpig narancssárgában lesz? Mindenki ugyanolyan narancssárga árnyalatot fog hordani? Vagy lesznek olyanok, akik csak a blúzon vagy a szoknyán vagy a kiegészítőkön hordanak majd narancssárgát? Divatosak, szabványosak lesznek-e ők is? Igen!
Egy-egy szín divatos lehet, de az nem azt jelenti, hogy mindenkinek minden alkalommal, tetőtől talpig ugyanolyan színben kell pompáznia. A saját kreativitásod is bele kell tenned a szabványba, hogy elmondhasd: divatos vagy. Két, tökéletesen egyformán öltözködő nőt (vagy férfit) senki nem mondana divatosnak, ellenben kicsit megmosolyognák őket.
Sok munkahelyen elvárás az "üzleties megjelenés", aminek én személy szerint nem vagyok nagy híve, de hát ezt a standardot nem én alakítottam ki. Az üzleties megjelenés férfiak esetében öltönyt, nők esetében kosztümöt jelent. De elő van-e írva, hogy férfiak csak fekete öltönyt, fehér inget és zöld nyakkendőt, nők csak fekete szoknyát, sárga blúzt és fekete blézert hordhatnak? Szerencsére igen kevés helyen írják elő ezt ennyire szigorúan. A szoknyahosszba lehet beleszólás, de az anyagot, a színt és a kiegészítőket többnyire magad választhatod meg, a lényeg, hogy belül maradj az "üzleties megjelenés" definícióján.
A standard munkafolyamat során tehát a már kialakított és elfogadott munkafolyamat lényegi elemére kell koncentrálni (mint az üzleties megjelenés esetében arra, hogy komoly, megbízható, decens külsőt mutass), de a részletek már rád vannak bízva - többé-kevésbé.
És még az üzleties megjelenés már jól bejáratottnak tűnő szabályain is lehet javítani, újítani, a napi divathoz alakítani őket. Manapság igen nagy divat a sálak, kendők viselése, nem csak télen, de benti kiegészítőként is. Igazából nem is tudom, mióta lett hirtelen ilyen nagy divat, de nekem is van vagy egy fél tucat "szobai" használatra szánt selyem vagy más könnyű anyagból készült sálam, tehát a standard sálviselés első pontja (legyen sálad) ki van pipálva. De hogyan viseljem? A legkézenfekvőbb és legelterjedtebb módszerek már unalmasak, egysíkúak (úgyis mondhatnám, hogy túl szabványosak). De szerencsére a divatbloggerek segítenek. Az alábbi videón 25 különféle módját látjátok a sál viselésének, hogy úgy legyünk szabványosak, hogy közben mégse látszódjunk egyformának és főleg ne unalmasnak! (Az urak a jó zene és a csinos hölgy miatt nézzék meg a videót!)
Mivel ez egy svéd cég, még arra sem hivatkozhatnak, hogy drága vagy bonyolult lenne minden üzletben elhelyezni egy sorozat bábut, amiknek eltérő méretű melleik lennének, segítségül a bizonytalan vásárlóknak. Ez sokkal hasznosabb is lenne, mivel a bábukon minden méretet meg lehetne mutatni, míg az eladókon valószínűleg csupán 1-2 méret látható, az is a kisebbik fajtából (tudván tudva, milyen paraméterű lányokat alkalmaznak szívesen eladóként a ruházati boltok).
Az emberek helyetti bábuk használatához csupán egy dologra lenne szükség: az ember tiszteletére, ami a lean egyik alaptétele.
A szokásommal ellentétben (hétvégén nem írok posztot), most mégis írok egyet, mert az Egy nap a városban blogon megjelent a hír, hogy a FSZEK előtt, a Kálvin térnél különleges közvéleménykutatás kezdődött.
Ahogy a képen is látszik, lefektették a térkőre a 8. kerület légi fényképét, amin mindenki megjelölheti sárga matricákkal azokat a helyeket, amiket fejlesztene, rózsaszínnel a kedvenc helyeket, fehérrel pedig azt, hogy hol lakik.
Nagyon tetszik az ötlet, hiszen ahogy egy adott folyamatot a benne dolgozók ismernek a legjobban, úgy egy adott környéket pedig az ott lakók.
Bár én nem abban a kerületben lakom, azért fogok ragasztgatni!
Most már csak egy ronda, oda nem illő matricát kell a tárgyainkra ragasztanunk, és bármilyen rendetlenségben megtaláljuk őket. Minek ide "mindennek legyen helye és minden legyen a helyén" meg 5S?
Éljen! Csak vendégségbe ne hívj, míg nem raksz rendet, mert én nem hagyom, hogy felmatricázz...
Én borzasztóan örülök annak a hírnek, hogy a Foxconn végre kirúgja a semmirekellő dolgozóit, szám szerint kerek félmillió főt, akik nem átallanak öngyilkosok lenni, pedig a munkaszerződésükbe is bele van írva, hogy az tilos. Az ilyen embereknek mondhatod, hogy ha öngyilkos lesz, akkor ki lesz rúgva, nem érdekli, mert ezek ilyenek. Mit érdekli őket a cég jóhíre, meg a profit? Önző dögök, akik az egészből csak azt látják, hogy szigorú felügyelet alatt, vakító fényben, havi 207 dollárért kell összerakniuk az iPadet. Nem látnak ezek tovább az orruknál. Kicsikét mostohábbak a munkakörülmények, és már ugrálnak is kifele az ablakon. Felháborító, én mondom. No de végre itt a megoldás! Egymillió ipari robot! Na, azok nem fognak kiugrálni az ablakon!
Én már alig várom, hogy mind a 6 milliárd (akarom mondani 7 milliárd) ember helyett ipari robot dolgozzon. Akkor jön el a kánaán! Mert képzeljétek el, milyen baba lesz, ha csak ülünk otthon az internet előtt az iPaddel meg az iPhone-nal, amiket ingyen kaptunk, alanyi emberi jogon (mert az ember mégis csak többet ér a robotnál, és a robot nem kap sem iPhone-t, sem iPadet, de nem ám, az csak dolgozzon!), a robotok meg güriznek helyettünk a gyárban.
Hogy miért kapja mindenki alanyi jogon a két fenti terméket? Ennek két oka is van.
1. Mivel mindenki robottal lesz helyettesítve, senkinek nem lesz jövedelme, hogy bármit is vegyen, ezért adják ingyen (jófejség rulez!).
2. Valamit csak kell csinálni azzal a tömérdek iPhone-nal meg iPaddel, amit a robotok legyártanak!
Ha valaki a fenti sorokban némi iróniát vett észre, az nem a véletlen műve. Tulajdonképpen olybá tűnhet, hogy embereket robotokra cserélni, akik gyorsabban, tisztábban, pontosabban, visszabeszélés nélkül, állandóan motiváltan dolgoznak, nagyon lean, hiszen egy csomó veszteséget ki lehet küszöbölni, és a lean ugye erről szól, nemde?
Nos, nem. Nem erről szól. A leannek két alappillére az emberek tisztelete és a veszteségek eltávolítása a folyamatokból. Ezen alapelvek közül egyiket sem lehet elhagyni!
Az emberek robotokkal való helyettesítése nem csak hogy nem lean, de nem is menő. És ne feledjük azt sem, hogy már Asimov megalkotta a robotika három törvényét:
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. (Mi más a munkanélküliség, ha nem kár?)
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
Vajon megalakult már a Nem veszek több Foxconn-terméket! Facebook-csoport?
Kellene egy szlogen. Ami kifejezi, hogy számomra mit is jelent a lean. Ez nem könnyű feladat, de azért az első verzióval elkészültem. Szerencse, hogy van a kaizen módszer, aminek ugye az a mondanivalója, hogy fokozatosan, folyamatosan tesszük jobbá a dolgokat. Ezt fogom tenni a szlogenemmel is, ami jelenleg így hangzik:
Már megint a fürdőszoba van porondon (részben), mivel éppen a napokban olvastam egy cikket, ami valódi fürdőszobai veszteség-kiküszöbölésről szól.
Az angol Thames Water cég, ami egy vízmű, arra buzdítja az ügyfeleit, hogy zuhanyozás közben énekeljenek, mert akkor kevesebb vizet fogyasztanak. Dalokat is ajánlanak ehhez, elsősorban a Beatleséit, mert azok kellően rövidek. A cég szerint, ha Nagy-Britanniában mindenki 60 másodpercet rövidítene a zuhanyozási időn, azzal annyi vizet lehetne megtakarítani, ami Londonnak 2-4 hónapra elegendő lenne.
Nem tudom, kevesebb víz fogyna-e, ha közben énekelnénk, de az biztos, hogy zenehallgatással jobban telik az idő, és egyes tevékenységek, főleg a monoton munkák gyorsabban elvégezhetőnek tűnnek, talán a zuhanyozás is ilyen "munka". Bizonyára te is felfedezted már, hogy ha úgy érzed, lassan telik az idő, akkor kevésbé vagy hatékony, kevésbé tudsz koncentrálni, minden szokásos munka elvégzése tovább tart? A zenehallgatás (vagy éneklés) talán egy jó módszer ez ellen. Sok üzletben talán épp ezért szól zene (hogy milyen zene és milyen hangerővel, arról ne nyissunk vitát), és amikor autógyárban dolgoztam, az összeszerelő-csarnokban is szólt központi hangszórókon keresztül a rádió, és a munkások esküdtek rá, hogy könnyebben és gyorsabban megy így a munka.
