A múltkor írtam az alkalmatlanság-függőségről, amiről Pál Feri atya előadásán hallottam. Konklúzióként azt írtam, hogy a cégekkel való foglalkozáshoz nem ártana egy lélekbúvár is. Holden erre (is) reflektálva írt egy bejegyzést a blogján Terápia címmel.

A dolog azért érdekes továbbra is, mert Feri atya is tovább göngyölítette az alkalmatlanság-függőség témáját, azt feszegetve, hogy mi történik akkor, ha valaki ezt a függőséget túlkompenzálja? Érdekes módon egy céges példát hozott fel erre (talán olvassa a blogomat? :)

Példájában egy olyan emberről beszélt, akivel talán már sokan találkoztatok. Ő az a kolléga, aki nem kér segítséget. Soha, senkitől. Akkor sem, ha azzal károkat okoz a cégnek. Nem tudja, hogyan kell valamit megcsinálni, de majd ő kitalálja. Megkérdezni nem fogja senkitől, hiszen akkor a főnök és a többiek mit szólnának? Azt hinnék, hogy ő alkalmatlan a feladatára, hiszen kérdeznie kell, pedig neki önállóan kellene dolgoznia. Belül nagyon szorong, hogy alkalmatlannak nézhetik.

Találkoztatok ilyen emberrel? Van-e hatása az ilyen embernek a lean bevezetesére? Ha van, akkor milyen?

2011. novemberében ezekről is szó volt:

Kedvenc képem, ami kint van az íróasztalom felett

Kedvenc fürdőkádam, ami sajnos nincs...

Férfiaknak: a fehérneműgyártás folyamata

Az egyik kedvenc TED-es videóm ajánlom a figyelmetekbe:

Februárban írtam egy bejegyzést a munkahelyen uralkodó közönyről. Természetesen (természetesen?) a közöny nem csak a munkahelyen létezik.

Történet 1

Pláza étkezőrésze. Négyszemélyes asztal. Az asztalnál két fiatalember és egy csinos fiatal hölgy éppen elmenni készül. Előttük két tálca, ételmaradékokkal. Az egyiket felveszik és menni készülnek, amikor érkezek én a tálcámmal, leülnék, de látom, a másik tálcát ott hagyják. "Ezt nem viszik el?", kérdezem. "Mivel nem mi hoztuk..", válaszolják és elmennek. A férfiakat még megértem. Azok olyanok. :) Na de a csinos fiatal hölgy képes volt két centire más ételmaradékától enni és nem kérte meg a férfiakat, hogy legyenek szívesen elvinni a másik tálcát, mert nem túl étvágygerjesztő? A kuka kb. 10 lépésre volt. Elvittem.

Történet 2

Tegnapelőtt munka után otthon. Már 10 perce otthon vagyok, amikor érzem, hogy fázok. Újabb 10 perc múlva még jobban fázok. Megint 10 perc, ej de kutya mód fázok. Megtapogatom a radiátort, jéghideg. Kisebb pánikroham után végigtapogattam a többit is, mindegyik hideg. A házban távfűtés van. De vajon csak nálam nincs, vagy máshol sem? Bekopogtatok a szomszédba. Jóképű fiatalember nyit ajtót.

- Elnézést, önnél van fűtés?
- Nincs.
- Nem tudja, hogy miért nincs?
- Nem tudom, de nincs.
- Oké, megkérdezek másokat is.
- Viszlát.

Megyek egy másik lakáshoz.
- Elnézést, önnél van fűtés?
- Nincs.
- Úgy tűnik, sehol nincs, nálam se és a szomszédomnál sem.
- Igen, én már kora délután óta itthon vagyok, azóta nincs.
- Nem tudja, hogy miért nincs?
- Nem tudom.
- Mit gondol, a közös képviselő tudja?
- Lehet. Felhívjam?
- Legyen szíves, nekem nincs meg a száma.

Felhívta, kiderült, hogy az egész környéken nincs fűtés, mert átvágtak valami kábelt, de este 10-re lesz megint. Lett is, tehát happy end a történet vége. Én mégis szomorú voltam. Mert a házban mindenki fázott, de senkit nem érdekelt, hogy miért fázik. Nincs fűtés? Majd lesz. Valaki majd megoldja. Sőt, valaki majd utánaérdeklődik, hogy miért nincs és mikor lesz. Valaki más. De engem nem érdekel. Igaz, hogy marhára fázok, de hát novemberben hideg van, nemdebár?

Azért a közös képviselő számát elkértem, hogy legközelebb közvetlenül is tudjak érdeklődni.

Hallom, hogy már megint horrorisztikus vízszámlát kapott egy nyugdíjas, ami 48 millió forintról szólt. A nénit persze sokkolta az eset. Engem csak bosszantana, hogy már megint egy elintéznivaló jött, rendes számla helyett, de lehet, hogy ha én is 80 éves leszek, engem is inkább sokkolni fog.

A hiba okára hamar rájöttek. Nem is egy okra, de mindjárt kettőre: a diákmunkás leolvasó véletlenül az óra gyári számát olvasta le a fogyasztás helyett és a vadiúj, párhónapos új számlázási rendszer pedig automatikusan kiállította a számlát. Ez az utóbbi azonban, véleményem szerint, a cégnél nem számíthat igazi hibának, hiszen nem ígérték meg, hogy beépítenek valami hibajelző mechanizmust, ami jelzi a bizonyos összeg feletti számlákat. Igaz, a diákmunkást se rúgták ki, ami nem csoda, mert csak a leolvasás idejére vették fel.

Engem most nem a diákmunkás izgat, bár az is érdekes kérdés, hogyan lehet a gyári számot összekeverni a fogyasztással, és vajon milyen oktatást kaptak leolvasás előtt, hanem inkább a szoftver. Vajon miért nincs benne egy olyan jelzőmechanizmus, ami automatikusan jelzi az egy bizonyos összeg feletti számlákat, mint lehetséges hibásakat? Tovább megyek: ha a céget nem is érdekli a hiba, a szoftvert gyártó cég (nem tudni, hogy magyar vagy külföldi) miért nem ajánlja fel, hogy kijavítja a hibát, esetleg ingyen? Persze lehet, hogy a hibajelzés hiánya nem hiba, egyszerűen csak nem kérték, hogy benne legyen. De akár PR fogásnak sem lenne rossz, ha a fejlesztő önként felajánlana valami javítást, hogy szegény 80 éves nénik ne sokkolódjanak többet feleslegesen.

A nyomtatók már régóta az érdeklődésem homlokterében vannak. (Igazából azt akartam írni, hogy a bögyömben vannak, de az nem lenne szalonképes egy szakmai blogon. :)

A dolog úgy kezdődött, hogy nem akart nyomtatni az ebadta. Mindent nyomtatott, de egy bizonyos excelfájlt nem. Tegnap kinyomtatta, de ma nem. Kolléga gépéről sem. Ellenben minden nemnyomtatás után leállt, és kiírt valami ilyesmit. "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" és itt jött egy hosszú kód. Nem, nem azt írta ki, hogy mi a hiba, hanem "jegyezze meg a kódot". Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés akkor jött a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, becsukom. Még mindig villog, hogy nyissam ki. Kinyitom, becsukom. Még mindig villog. Anyád. Kinyitom, óvatosan becsukom. Nem villog, de villog máshol. Jé, ezt is ki lehet nyitni? Nahát, ott is egy papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! De hoppá, van rajta 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Hibakódkeresés a neten, nincs érdemi eredmény (ezerféle ok lehet). Sorban megoldjuk mindet. Rosszul van beállítva az excel? Újra beállítom. Nyomtatás. Leáll. Kiírja: "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés jön a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, óvatosan becsukom, okulva az előbbiekből. Nem villog, de villog máshol. Kinyitom az előbb létezésével meglepetést okozó rekeszt. Most nincs benne papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! De még mindig van rajta 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Mi lehet a hiba?

Megpróbálom álló helyett fekvőben nyomtatni, elvégre tegnap úgy nyomtattam. Nyomtatás. Leáll. Kiírja: "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés jön a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, óvatosan becsukom, okulva az előbbiekből. Nem villog, de villog máshol. Kinyitom a létezésével már semmilyen meglepetést nem okozó rekeszt. Most nincs benne papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! Jön a 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Biztonság kedvéért - ezen a ponton már - felhívtam a rendszergazdánkat. Hát, ezt a hibakódot a tonermotor okozhatja, de ez nem biztos. Hát hogy feledkezhettem meg a tonerrekeszről? Próbáljuk ki, nyomtassunk fekete-fehérben. Voilá, működik. De nekem színesben kell. Kinyitom, mindegyik tonert kiveszem, megrázom, visszateszem. Nyomtatás. Leáll. Kiírja: "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés jön a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, óvatosan becsukom, okulva az előbbiekből. Nem villog, de villog máshol. Kinyitom régi barátomat, a létezésével napjaimat bearanyozó rekeszt. Most nincs benne papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! Jön a 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Mintha a magenta elfogyóban lett volna. Kicserélem. Nyomtatás. Leáll. Kiírja: "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés jön a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, óvatosan becsukom, okulva az előbbiekből. Nem villog, de villog máshol. Kinyitom a már dögunalmas rekeszt. Nahát, megint van benne papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! Jön a 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Próbáljuk ki újra fekete-fehérben. Működik. Kolléga is próbálja ki fekete-fehérben. Működik. Próbálja ki színesben. Nem működik.

Szerelőt felhívom, úgy tűnik, meg van a hiba. Mikor tud jönni szerelni?

Megjegyzés: A fenti hibakeresési folyamat 5 (azaz öt) teljes órán át zajlott, dramaturgiai okokból drasztikusan lerövidítettem. Tartalmazott még: pdf-be konvertálást, fájlátnevezést, nyomtató-újrabeállítást, számítógép-újraindítást, a fájlból az adott fül átmásolását egy "szűz" fájlba fülként, aztán soronként, aztán oszloponként, aztán értékként, A3-as nyomtatást, nyomtatási terület beállítása nélküli nyomtatást.... (szerintem valamit kihagytam), iszonyatosan brutál mennyiségű káromkodást, valamint 2 darab kakaós palacsintát, amit az ebéd mellé vigasztalásul vettem magamnak, pedig fogynom kéne.

És persze tartalmazta a szerelővel való konzultációt is már a hiba első előfordulásakor, aki kijött, kinyitott néhány panelt, majd lemásolt egy lapot és közölte, hogy "hát ez működik" és ellavírozott balra.

Hány kérdés merül fel azon kívül, hogy:

- miért akadhat el egy papír annyi helyen, hogy 13 ajtó, panel, rekesz és fiók kell ahhoz, hogy biztosan meg lehessen találni?

- miért kell mind a tizenhármat kinyitni, ha csak egy helyen van elakadva?

- miért nem írja ki kerek perec, hogy mi a baja, mit gyötör hibakódokkal?

- egy hibakód miért nem egy bizonyos hibát jelez csak?

- ki téríti meg nekem a lelki okokból feleslegesen vásárolt kakaós palacsinta árát?

Ezen a videón az látszik, hogy néhány walmartos dolgozó elmagyarázza, hogy miért nem érdemes náluk iPad-et vásárolni. Azért nem, mert dobálják.

Ahogy a raktárat elnézem, a dobálás még a kisebbik gond... :)

Ebben a cikkben arról írnak, hogy Angliában kifejlesztettek az ATM-ekre egy új szolgáltatást. Az ügyfél csak megnyomja a megfelelő gombot, és a gép rögtön felajánlja, hogy az eddigi készpénzfelvételek alapján kiadja azt az összeget, amit az ügyfél a legtöbbször szokott felvenni. Ennek továbbfejlesztett változata, amikor az ügyfél állíthatja be, hogy mennyi legyen ez a bizonyos "kedvenc összeg". Alapvetően nem rossz ötlet, sőt.

De ahogy a cikk is rámutat, először azt a problémát is meg kellene oldani, hogy a címletezést lehessen kiválasztani, mert most csak körmönfont módon lehet elérni, hogy az ember ne csupa húszezrest kapjon. Én például úgy érem el, hogy 9000-re végződő összeget veszek fel.

Jövőre a probléma még összetettebb lesz, hiszen bevezetik a tranzakciós adót, amikor akár készpénzt veszünk fel, akár kártyával fizetünk, valamennyi adót beszednek utána. Persze ezt is mi fizetjük meg, akár magasabb éves kártyadíjban, akár más módon. (Ezzel nekem igazából az a problémám, hogy így nem a saját adómat fizetem be, hanem valamiféle átalányt, amit nem tartok igazságosnak, de ebbe most ne menjünk bele, bár ez is lehetne leanes probléma.)

Tehát érdekes lesz megtudni, hogy jövőre hogyan fognak alakulni a készpénzfelvételi szokásaink. Jelenleg, ahogy a cikk írja, az emberek 60%-a maximum két részletben veszi fel a fizetését. Egyelőre kevés az igény arra, hogy többször kisebb összegeket vegyenek fel. Még nem tudni, hogyan alakul a jövő évi ATM-es forgalom, de ha a többszöri kisebb összegek felé fog elmozdulni (amit kétlek), akkor meg kell oldani az automaták többszöri, kisebb címletekkel való feltöltését is, esetleg át kell őket programozni, mert most alapból 10000-el vagy 5000-el osztható összegeket kínálnak fel felvételre.

Kíváncsi leszek, hogyan fog alakulni a készpénzfelvét és a kártyás használat aránya, és hogy mit lépnek rá a bankok.

Némi kihagyás után múlt kedden megint pálferizni voltam. Az atya ismét nagyon jó showműsort adott a Millenárison arról, hogy sokan milyen erős alkalmatlanság-függőségben szenvednek. Én persze azonnal tudtam, hogy ez nem csak személyekre igaz, de cégekre is. :)

De mi az az alkalmatlanság-függőség? Az, amikor meg vagy róla győződve, hogy neked egy bizonyos valami nem fog menni, mert tudod, hogy alkalmatlan vagy rá. Persze, igazából nem vagy alkalmatlan arra a dologra, csak azt hiszed. Ez a hit pedig annyira mélyen beléd ivódik, hogy már függőséget okoz.

Hogyan lehet egy cég alkalmatlanság-függő?

"Á, a lean nálunk nem fog működni." "Á, ezt mindig is így csináltuk, másképp nem tudjuk csinálni."

Ismerős?

Ha egy ilyen cégnek megpróbálod megmagyarázni, hogy de, a lean fog itt is működni, és fogják tudni máshogy is csinálni, nem fogja elhinni. Annyira mélyen bele ivódott a cégbe, hogy ő ALKALMATLAN a leanre és egyáltalán bármiféle változásra, hogy nem tudod ebből a hitéből kizökkenteni. És ha mégis, akkor menekül vissza a jól bevált függőségébe: lehet, hogy nem is tudatosan, de megfúrja a projektet csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy a lean ott bizony tényleg nem működik. Mint amikor a szenvedélybeteg - elvben gyógyultan - elhagyja a klinikát, de mégis visszacsúszik, és bizonygatja az orvosnak, hogy látja doktor úr, én megmondtam...kár velem foglalkozni...

Kérdés még az, hogy egy-egy céget képes-e egyetlen alkalmatlanság-függőségben szenvedő valódi ember alkalmatlanság-függővé tenni, vagy kell egy kritikus tömegű alkalmazotti létszám, akik személyükben alkalmatlanság-függők? Néha az az érzésem, hogy a cégekkel való foglalkozáshoz nem ártana egy lélekbúvár sem...

Pálferi millenárisbeli előadásának hanganyagát itt tudjátok meghallgatni, a 2012. 11. 06-os anyagnál. (A bejegyzésem írásakor még nem volt feltöltve, de előbb-utóbb közzéteszik.)

Megirigyeltem Holden mémversenyének a sikerét, ezért íme, itt az én versenyem. Az nyer, aki az alábbi két videóban a legtöbb veszteséget fedezi fel.

Egy SMED projekten dolgozunk egy cégnél, ahol az átállítandó gépre minden átállás alkalmával fel kell szerelni egy nagyméretű és súlyos szerszámot. A probléma az, hogy ezt a felszerelendő szerszámot nem lehet elsőre pontosan a helyére tenni, hanem felrakás után tologatni, csúsztatni, izgetni-mozgatni kell, közben folyamatosan mérni, hogy jó helyen van-e már, vagy nincs. Ez bizony sok időt elvesz.

A projekt előtt volt egy SMED tréning is, ahol levetítettünk egy rövid oktatóvideót, ahol ugyanez a probléma merült fel. Azon a gépen a kicsi és könnyű alkatrészeket kézzel kellett felrakni, először csak úgy érzésre, majd hozzámérni a megmunkálandó munkadarabot és aszerint állítani az alkatrészek helyzetén, hogy hogyan passzolt a munkadarab.

Mindkét esetben elgondolkodtam azon, hogy a gépek gyártói (hiszen a megmunkálógépeket mindkét cég kívülről szerzi be), miért nem úgy alakítják ki a gépeiket már eleve, hogy rögtön a jó helyre lehessen feltenni a szerszámokat, alkatrészeket, miért nem alkalmaznak jelöléseket, ütközőket vagy bármilyen más segédeszközt, amik megkönnyítik a felhelyezést? Miért az üzemeltetőnek kell utána hosszú-hosszú időt, energiát (esetleg lean tanácsadói napot) beleölnie abba, hogy ezeket a gépeket gyors átállásra képessé tegye?

És ami még érdekes: a gépeket gyártó cégek miért nem kapnak visszajelzést az üzemeltető cégektől, hogy milyen problémák voltak a géppel és hogyan oldották meg őket? Sőt: miért nem vonják be a gyártókat-tervezőket a probléma megoldásába?

Ha nálad volt már SMED valamelyik gépeden, jelezted a gyártónak, hogy mik voltak a problémák és hogyan oldottad meg őket?

Olyan jót nevettem ezen a blogbejegyzésen, de komolyan.

Az írója teljesen ki van akadva azon, hogy a budapesti MiniCity mennyire nincs megszervezve és ez mekkora csalódás volt a gyerekeknek.

Aki nem tudná, a MiniCity egy "igazi" miniváros gyerekeknek, ahol mindenféle valódi foglalkozást kipróbálhatnak a boltostól a szobafestőig. Jó ötlet, hogy bemutassuk a gyerekeknek, milyen is valójában az a szakma, amit elképzeltek maguknak, talán segít nekik eldönteni, hogy mik is akarnak lenni valójában.

Anyuka azonban teljesen ledöbbent azon, hogy a játékokhoz sorba kell állni, hogy alig néhány perc jutott egy-egy gyereknek az adott játékra, hogy nem voltak eszközök, amikkel dolgozhattak volna és hogy a szervezők/irányítók is kevesen voltak és nyúzottak, ráadásul egy kalap pénzt ki kellett fizetni belépti díjként.

Kedves Anyuka! Isten hozta Önt és gyermekeit a való világban! Kreativitást és fantáziadúsan kidolgozott részleteket vár? Hát kreatív és fantáziadús a munka világa? Na ugye! A MiniCity Ön általi leírásából én tisztán látom, hogy a hely a célt eléri: megmutatja a gyerekeknek, milyen is a felnőttek igazi világa. Kevés idő jut az értékteremtésre, ahhoz a kevéshez sincs meg a megfelelő eszközpark, mindenhol mindenre várni kell, és még egy csomó pénzbe is kerül. Egy dologban tévedett csak a MiniCity. A való életben irányítóból sokkal több van.... :)

Van egy cél: kevesebb ember haljon meg a háborúkban. Hogyan érhetjük ezt el? Gatling szerint úgy, hogy csinálunk egy géppuskát.

A cikk szerint, amit olvastam, az volt az elképzelése, hogy a géppuska majd embereket helyettesít a háborúban, így elég lesz kisebb sereget hadba küldeni, ergo kevesebb ember fog meghalni. Nem jött be a számítása.

Valami hasonló, "nem jött be a számítás" fílinget érzek mindig a levegőben olyankor, amikor a gyárakban az embereket robotokkal próbálják helyettesíteni, és a bevezetők örülnek, mert így kisebb lesz a költség, ergo nagyobb a haszon. Csakhogy a robotokkal helyettesített ember nem vásárol - mert nincs neki miből, mivel nincs munkája, amiért pénzt kapna.

Ne jöjjön, kérem, senki azzal, hogy hát azok az emberek úgysem vennének iPhone-t. Egyrészt vennének, másrészt nem csak iPhone-t lehet robottal gyártani vagy autót, hanem bármi mást, amiről ma még nem is gondolnánk, hogy lehet.

A fejlődés jó dolog. De amíg nem jön el az az idilli állapot, amiről néha utópisztikus regényekben lehet olvasni, hogy az emberek helyett robotok dolgoznak és az embereknek ezért már nem kell mással foglalkozniuk mint az önmegvalósítással, művészettel, filozófiával, ugyanakkor alanyi jogon jár mindenkinek az otthon és az élelem, (és még túlnépesedés sincs, a bűnözésről nem is beszélve) addig ne akarjuk az összes embert robottal helyettesíteni. A géppuska miatt is sokkal több ember halt meg háborúban és a robot miatt is több fog. Pedig a cél egyik esetben sem ez volt.

Beköszöntött a tél, minden jel erre utal. Az utóbbi hetekben nem volt kedvem írni, ihletem sem volt, erről írtam már korábban.

Ma azonban találkoztam néhány színes egyéniséggel: Holdennel, Zooeyval, Jánossal és Zoltánnal egy kis sütizésre, teázásra, fröccsözésre egy színes bárban és aztán a neten is találtam pár szép színes képet, így hát megjött a kedvem az írásra.

Nem véletlenül írtam le az előző mondatban többször is a színes szót. A színek hiánya nagyon le tudja törni az embert. Hiába jött el az ősz, a maga szép színes lombjaival, ha sok a munka, és egész nap az irodában gubbaszt az ember, - vagy egy ügyfél üzemcsarnokában tölti az idejét, mint én, ahol nem tobzódnak a színek - eléggé lehangoló tud lenni. De az semmi ahhoz képest, ami eszembe jutott az első munkahelyemmel kapcsolatban.

Egy azóta már bezárt kábelkonfekcionáló cégnél dolgoztam, akkor épp pályám elején mint minőségellenőr. A mi üzemcsarnokunk szép színes volt, köszönhetően a tarkabarka kábeleknek. Volt ott mindenféle szín, amit csak ki lehet keverni, ráadásul volt olyan kábel, amin egyszerre két szín is jelen volt. Vidám is volt az élet. :) Mígnem a vezetőség kitalálta, hogy addigi vevőnk mellé beújítunk egy másikat is, akinek természetesen szintén kábelt fogunk konfekcionálni. Mi baj lehet ebből, jöjjön az új vevő! Jött is, hozta a kábeleit - amik egytől egyig feketék voltak. Feketék voltak az alkatrészek is. Az összes. Egyedül az asztalok nem voltak feketék, de azok is csak azért nem, mert azokat mi adtuk.

Hogy megmutassuk, mennyire törődünk az új vevővel, a legjobb emberek kerültek az új csapatba. Akik aztán hibát hibára halmoztak, mert a színes kábeleknél maguk a színek voltak a vezérfonalak, azok alapján lehetett meghatározni, hogy a sokszínű kábelkötegből melyiket melyikkel, milyen alkatrésszel kell csatlakoztatni. A csupa fekete kábeleknél viszont nem lehetett tudni, így a selejtarány az egekbe szökött. Mi legyen a megoldás? Hát persze, hogy ki kell rúgni az embereket - mondta egy menedzser. Szerencsére volt főnöke, aki nem ezt látta az egyedüli helyes útnak. :) De a helyes utat ő sem találta meg akkor még.

A napok teltek, a hibák halmozódtak, az emberek búskomorak lettek egyrészt a hibaarány miatt, másrészt azért, mert elmondásuk szerint csak a gyertyák és a fekete drapéria hiányzott a falakról, hogy egy ravatalozóban érezzék magukat, és persze az esetleges kirúgatásuk híre sem segített felvidítani őket. Ellenben minden egyes csapattag vissza akart kerülni a régi helyére, a színes kábelek közé. Persze nem volt a helyükre jelentkező, hatalmi szóval a helyükre tenni mást pedig nem volt érdemes, hiszen még így is ők voltak a legjobbak.

Mi a megoldás? Mindenki ezen töprengett. A termékkel nem tudtunk mit csinálni. Az bizony fekete volt és fekete is maradt. Így hát kirúgtuk a vevőt. :) Ha jól emlékszem, olyan 6 hónapig tartott az együttműködés, de mindenki számára igazi sötét emlék maradt.

De olyan nagy kő még nem esett le egy cég szívéről, mint amikor elvitték az utolsó fekete kábelt is, és mindenki visszatérhetett vidám, színekkel teli kábelei közé.

No de mik is azok a színes képek, amiket a neten találtam? A Google szerverparkjaiban készültek, és szintén a színek hatalmáról mesélnek. Az elsőn egy igen vidám csőrengeteg látható, ahol a csövek színeinek jelentése van, a bennük folyó víz hőmérsékletét és folyásirányát jelzik, míg a második képen egy nagy kupac színes kábel látszik (amiről a saját sztorim eszembe jutott, bár a mi kábeleink még ennél is színesebbek voltak), ahol a színek szintén nem öncélúak, megkönnyítik a karbantartást. Hát ezért fontosak a színek.

2011. októberében az alábbiakról is írtam:

...fura belsőépítészeti megoldás a Dunaújvárosi Főiskolán

...vajon hogyan vált be az új gyógyszerkiosztási rendszer a nyíregyházi Józsa András oktatókórházban?

...és rájöttek-e már az angolok, hogy hány zsiráf kell ahhoz, hogy elérjék a Holdat?