A tizenhárom ajtó esete

A nyomtatók már régóta az érdeklődésem homlokterében vannak. (Igazából azt akartam írni, hogy a bögyömben vannak, de az nem lenne szalonképes egy szakmai blogon. :)

A dolog úgy kezdődött, hogy nem akart nyomtatni az ebadta. Mindent nyomtatott, de egy bizonyos excelfájlt nem. Tegnap kinyomtatta, de ma nem. Kolléga gépéről sem. Ellenben minden nemnyomtatás után leállt, és kiírt valami ilyesmit. "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" és itt jött egy hosszú kód. Nem, nem azt írta ki, hogy mi a hiba, hanem "jegyezze meg a kódot". Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés akkor jött a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, becsukom. Még mindig villog, hogy nyissam ki. Kinyitom, becsukom. Még mindig villog. Anyád. Kinyitom, óvatosan becsukom. Nem villog, de villog máshol. Jé, ezt is ki lehet nyitni? Nahát, ott is egy papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! De hoppá, van rajta 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Hibakódkeresés a neten, nincs érdemi eredmény (ezerféle ok lehet). Sorban megoldjuk mindet. Rosszul van beállítva az excel? Újra beállítom. Nyomtatás. Leáll. Kiírja: "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés jön a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, óvatosan becsukom, okulva az előbbiekből. Nem villog, de villog máshol. Kinyitom az előbb létezésével meglepetést okozó rekeszt. Most nincs benne papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! De még mindig van rajta 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Mi lehet a hiba?

Megpróbálom álló helyett fekvőben nyomtatni, elvégre tegnap úgy nyomtattam. Nyomtatás. Leáll. Kiírja: "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés jön a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, óvatosan becsukom, okulva az előbbiekből. Nem villog, de villog máshol. Kinyitom a létezésével már semmilyen meglepetést nem okozó rekeszt. Most nincs benne papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! Jön a 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Biztonság kedvéért - ezen a ponton már - felhívtam a rendszergazdánkat. Hát, ezt a hibakódot a tonermotor okozhatja, de ez nem biztos. Hát hogy feledkezhettem meg a tonerrekeszről? Próbáljuk ki, nyomtassunk fekete-fehérben. Voilá, működik. De nekem színesben kell. Kinyitom, mindegyik tonert kiveszem, megrázom, visszateszem. Nyomtatás. Leáll. Kiírja: "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés jön a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, óvatosan becsukom, okulva az előbbiekből. Nem villog, de villog máshol. Kinyitom régi barátomat, a létezésével napjaimat bearanyozó rekeszt. Most nincs benne papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! Jön a 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Mintha a magenta elfogyóban lett volna. Kicserélem. Nyomtatás. Leáll. Kiírja: "Kapcsolja ki a gépet, majd kapcsolja be. Ha továbbra sem működik, hívjon szerelőt. Jegyezze meg az alábbi hibakódot:" Oké, nyomtató kikapcs, bekapcs, éééés jön a nagy papírkeresés. Nyissa ki a jobb oldali fedelet, a bal oldalit, az elsőt, a hátsót. Ezek közül egy helyen volt papír elakadva. De még nyissa ki a bal alsót és a bal felsőt. Kinyitom, óvatosan becsukom, okulva az előbbiekből. Nem villog, de villog máshol. Kinyitom a már dögunalmas rekeszt. Nahát, megint van benne papír. Becsukom. Még mindig villog. Kinyitom, becsukom, máshol villog, kinyitom, becsukom. Már nem villog! Jön a 4 papírtároló fiók. Az egyik villog. Kinyitom, becsukom, másik villog. Kinyitom, becsukom. Harmadik villog, kinyitom, becsukom.

Próbáljuk ki újra fekete-fehérben. Működik. Kolléga is próbálja ki fekete-fehérben. Működik. Próbálja ki színesben. Nem működik.

Szerelőt felhívom, úgy tűnik, meg van a hiba. Mikor tud jönni szerelni?

Megjegyzés: A fenti hibakeresési folyamat 5 (azaz öt) teljes órán át zajlott, dramaturgiai okokból drasztikusan lerövidítettem. Tartalmazott még: pdf-be konvertálást, fájlátnevezést, nyomtató-újrabeállítást, számítógép-újraindítást, a fájlból az adott fül átmásolását egy "szűz" fájlba fülként, aztán soronként, aztán oszloponként, aztán értékként, A3-as nyomtatást, nyomtatási terület beállítása nélküli nyomtatást.... (szerintem valamit kihagytam), iszonyatosan brutál mennyiségű káromkodást, valamint 2 darab kakaós palacsintát, amit az ebéd mellé vigasztalásul vettem magamnak, pedig fogynom kéne.

És persze tartalmazta a szerelővel való konzultációt is már a hiba első előfordulásakor, aki kijött, kinyitott néhány panelt, majd lemásolt egy lapot és közölte, hogy "hát ez működik" és ellavírozott balra.

Hány kérdés merül fel azon kívül, hogy:

- miért akadhat el egy papír annyi helyen, hogy 13 ajtó, panel, rekesz és fiók kell ahhoz, hogy biztosan meg lehessen találni?

- miért kell mind a tizenhármat kinyitni, ha csak egy helyen van elakadva?

- miért nem írja ki kerek perec, hogy mi a baja, mit gyötör hibakódokkal?

- egy hibakód miért nem egy bizonyos hibát jelez csak?

- ki téríti meg nekem a lelki okokból feleslegesen vásárolt kakaós palacsinta árát?