Kalandozások az Ohno-körben - már 2011 óta

7 veszteség

Blogtalálkozó 2012 - még 8 hét

Ne felejtsétek el, 8 hét múlva Blogtalálkozó!

A világ legjobban vezetett vállalatai

A Hay Group elvégzett egy felmérést, hogy melyek a világ legjobban vezetett vállalatai. Az első helyen a GE áll, a 11. helyen a Toyota. Ami viszont meglepő, hogy a McDonaldsnak sikerült megcsípnie a 6. helyet.

Azért meglepő ez, mert azt írják, hogy "A Legjobban vezetett cégek rangsorában azt vizsgálta a Hay Group, hogy mely vállalatok azok, amelyek az új és kreatív ötletek, javaslatok megvalósításához a legjobb környezetet teremtik munkavállalóik számára." és ahol "A legjobb 20 cég között többségben voltak azok a Hay Group közlése szerint, ahol a kitűnő ötlettel rendelkező munkavállalók büntetés nélkül hagyhatják figyelmen kívül a hierarchikus rendet." Ráadásul még meg is ünneplik ezeket az új, innovatív ötleteket.

Nekem úgy tűnik, a magyar mekinél nem telik erre az ünneplésre, vagy a hierarchiát nem lehet felrúgni, de bárhogy is legyen, én most biza felrúgom, mert annyira kikerülöm a hierarchiát, amennyire csak lehet, mivel még dolgozója sem vagyok a cégnek, és adok egy új, kreatív, innovatív ötletet, ami segítségével jövőre akár az 5. helyet is elérhetik a listán.

Az ötlet így hangzik: ha elromlik a kávégép, akkor tessenek már adni egy kupont a McCafé részleghez, vagy csak szimplán átkiabálni, hogy itt egy hoppon maradt vevő, adjatok má' a szerencsétlennek egy kapucsínót a reggeli menüjéhez! Most ugyanis, ha elromlik a kávégép, akkor a reggeli menühöz, (vagy akár a délihez) NINCS kávé. Így jártál. Ott van mellette 5 méterre a McCafé, de onnan nem lehet kávét kérni a menühöz, mert "az más", ahogy a kedves fiatalember mondta nekem a kasszánál olyan hangsúllyal ejtve a mást, mintha a Burger King nyitott volna kávézót az üzlet sarkában. Ráadásul a McCafé árait sem tudta, hogy eldönthessem, érdemes-e külön vennem ott egy kapucsínót a reggeli menümhöz (ha már ingyen és alapból nem kapok), ezért el kellett mennem a Café pulthoz, közben elfoglalták a helyem a kajás pultnál így újra sorba kellett állnom. A Cafés ár nem érte meg, ezért külön kértem a reggeli menü kávétlanított részét, de annak az árának a megállapításához meg a csoportvezetőt kellett hívni.

Mindenesetre most, hogy ezt így kiírtam magamból már értem, hogy miért CSAK 6. a meki a világ legjobban vezetett cégeinek listáján. De most meg azt nem értem, hogy a Toyota miért a 11.?

Kis magyar eszmefuttatás

Amerikai cég. Német cég. Japán cég. Francia cég. Mit jelentenek neked ezek a kifejezések? Nekem újabban azt, hogy az illető amerikai, német, stb., cég Amerikában, Németországban stb., működik, és amerikaiakat, németeket, stb., alkalmaz.

Korábban nem ezt gondoltam. Úgy gondoltam, hogy ha Magyarországra bejön egy amerikai, német, japán, stb., cég akkor az itt nálunk is amerikai, német, japán, stb., cég lesz. Ma már azt gondolom, hogy egy Magyarországon létrehozott, magyar embereket alkalmazó cég az magyar, bármilyen nemzetiségű logó is van a papírjaik tetején.

És ebből az eszmefuttatásomból mindenki olyan következtetést von le, amilyet csak akar.

Blogtalálkozó 2012

Ismét lehull a lepel... Néhány éve már tartottunk egy blogtalálkozót, ahol Holden blogja - mint akkor még szinte egyedüli lean-blogger - volt a vendéglátónk, és mi olvasók a vendégek. Azóta szerencsére kibővült a leanes blogoszféra, így eljött az ideje, hogy újabb, Ökumenikus Blogtalálkozót tartsunk. Ezen a mostanin már vendégeket is hívunk, elsősorban titeket, kedves Olvasók, másodsorban olyan más, nem leanes területről érkező bloggereket, akiknek a mondanivalója azonban mégis közel áll a folyamatos fejlesztéshez, fejlődéshez.

A Blogtalálkozó jelenleg már biztos résztvevői

- Kaizen Blog

- Kaizen Pro blogja

- ITélet Blog

- Dévai Zoltán blogja

- és persze ez a blog, amit olvasol.

Szervezés alatt:

- Menedzsmentor blog

- Lean/HR blog

- LeanBlog

- LEI Hungary Egyesület

 A Találkozó célja: az ÜGY megtárgyalása és az, hogy jól érezzük magunkat. Az Ügyön Holden azt érti, hogy "mit tehetünk és teszünk együtt egy élhetőbb jövőért?

Időpont: 2012. augusztus 25., szombat délután és este.

Helyszín: Budapest. Pontosabb helyszín még szervezés alatt. Javaslatokat kommentben várjuk, olyan hely kellene, ahol jó idő esetén kint, rossz idő esetén bent is lehetünk.

A részvétel díja: Ingyenes, a fogyasztás és utazás önköltséges.

Program: Hivatalos előadós, prezentációs, kérdezős programpontok nincsenek, de mivel szeretnénk az ügyet előmozdítani, így valamilyen szervezettnek tűnő beszélgetésre sort kerítünk, de persze lesz kötetlen beszélgetés is.

Miért gyere el: Mert miért ne? :) Sok érdekes, a szakmája iránt lelkes emberrel találkozhatsz, kapcsolatokat ápolhatsz, építhetsz és jól érezheted magad.

Várunk!

A legtutibb íróasztal

Itt van ez az íróasztal. Szerintem zseniális. Mert nem csak arra jó, hogy firkáljunk rá, hanem arra is, hogy egy 5S akció keretében körberajzoljuk rajta a tűzőgép, az írószertartó, a telefon, monitor vagy akár az egér helyét. És ha telefirkáltuk majd letéptük a legfelső lapot, rögtön elkezdhetünk kísérletezni egy másik elrendezéssel, hátha az jobb lesz, mint az előző, mert - ahogy sejtem - az előző körberajzolt helyeket úgysem használtuk... :)

Címkék: 5s lean iroda

Mennyit ér az állásod?

Most olvasom Robert T. Kiyosaki és Sharon L. Lechter Gazdag papa befektetési tanácsai c. könyvét. Most abba ne menjünk bele, hogy az ebben a könyvben is leírt alapelvek és látásmód (és törvények) vezettek szerintem a mai gazdasági válsághoz, mert ezen lehetne vitatkozni. Abba se menjünk bele, hogy vannak-e hibák a könyvben, vagy nincsenek. (Szerintem vannak. :Đ)

Viszont a könyv felvet egy érdekes kérdést. A 30. fejezet arról szól, hogy miért alapítsunk céget? Több válasz van erre a kérdésre, a legelső az, "hogy eladjuk". Gazdag papa szerint ugyanis az állásokkal az a baj, hogy nem lehet őket eladni, bármilyen szorgosan és szuperül is dolgozunk benne.

Ezen elgondolkodtam, mert az állásunkat tényleg nem tudjuk eladni. Pedig milyen érdekes lenne: "Sales manager állás eladó. Havi 400 nettó, cafeteria, céges autó, laptop, telefon, év végi bónusz, napi 12-14 óra munka. Érdeklődni: itt és itt."

Te vennél állást? És vajon a te állásod mennyiért lehetne eladni?

Prometheus, avagy think out of the box, avagy a félelem

Már majdnem 2 hete nem írtam semmit a blogba, mert - valljuk be őszintén - be voltam rezelve az új bloghu-s motortól. Mert mindenhol azt olvastam róla, hogy hűdemás, hűdebonyolult, hűdenemműködik, röviden: hűdeszar. Nekem eddig igazából csak egy problémám van vele: a blogbejegyzések listájában, ami az adminfelületen megjelenik, az időzített bejegyzések (azaz azok, amiket egy későbbi időpontra dátumoztam, hogy majd akkor jelenjenek meg, nagyon hasznos fícsör), a régi bloghun rózsaszín hátterűek voltak, míg a már megjelent bejegyzések zöldek. Most minden egységesen fehér hátterű, és ez nem jó. Sokan panaszkodtak már rá, remélem, előbb-utóbb kijavítják. Szóval egyelőre úgy érzem, kár volt parázni, és blogszünetet tartani. Legyen ez tanulság arra nézve, hogy a változás nem biztos, hogy fájni fog csak azért, mert változás. Nem kell tőle félni.

De hogy jön ide Prometheus? És egyáltalán: Prometheus vagy Prométeusz? Természetesen az előbbi, és akik jártasak a filmekben, azok már sejtik, hogy a születésnapom örömére megnéztem Ridley Scott legújabb sci-fijét a moziban, ami a fenti címet viseli. A tartalom röviden: A nyolcadik utas: a Halál c. opusz előzményfilmjéről van szó, azaz megtudjuk, hogyan keletkeztek és miért az alienek, amikkel aztán majd Ripley hadnagynak fel kell venni a harcot.

A film unalmas. Azt is megmondom, hogy miért. Mert Scott nem mert think out of the box lenni, azaz megijedt a változástól, a változtatástól. Hogy miért gondolom ezt, ahhoz ismerni kell a Nyolcadik utas sztoriját, ami röviden annyi, hogy Ripley hadnagyék űrhajója, hazatérőben a Földre leszáll egy bolygón, ahonnan segélykérő jeleket észlelnek. A jelek egy idegen űrhajóból származnak, és mire rájönnek, hogy nem SOS jelekről van szó, hanem éppen hogy figyelmeztető jelekről, addigra késő. Az űrhajóban talált már halott idegen lényhez hasonlóan őket is megfertőzi majd megtámadja egy alien, aki Ripley kivételével a hajó teljes legénységét elpusztítja. A Prometheus arról szólt volna, hogy az az idegen hajó, benne a halott idegen lénnyel hogyan került arra a bolygóra, amin Ripley-ék megtalálták őket. Scott itt hatalmas ziccert hagyott ki, egy olyan ziccert, amit én már hosszú-hosszú-hosszú évek óta várok a filmkészítőktől: egy sci-fit emberi lények nélkül. Mert természetesen most is csak az derül ki, hogy az alienek korántsem ismeretlenek a földi ember számára, sőt, szinte mi hoztuk létre őket. Megmondom őszintén: nekem ez uncsi.

Egy ilyen sztorit az alábbi irányba kellett volna elvinni: idegen lények számunkra idegen társadalma. Saját problémáik, arra keresett megoldások. Hogyan hozzák létre (akarattal? véletlenül?) az alieneket. Esetleg nem hozzák létre, hanem ők is úgy bukkannak rájuk valahol? Mit tesznek ellenük? Ezen "tevés" közben szembekerülnek-e olyan morális problémákkal, amivel a földi emberek szoktak szembekerülni (pl. fel lehet-e áldozni egy embert, hogy a többi megmeneküljön?), vagy nekik saját normáik, szokásaik, törvényeik vannak?

Hihetetlen gazdag fantáziavilágot lehetett volna létrehozni, nem csak látványilag, de mondanivalóban is és nem bánom, lehetett volna benne 3D, 4D vagy akár 56D is... de ez így, ahogy elkészült, lapos. Ugyanez a problémám más sci-fikkel is. A legtöbbjén, ha idegen lény van benne, csak annyi történik, hogy megjelennek felettünk - természetesen leigázási szándékkal -, mi meg jól elűzzük őket. Hogy miért jöttek pont ide? Hogyan és mikor fedeztek fel minket? Mikor jutottak arra a következtetésre, hogy nekik pont a globális felmelegedéssel küzdő, ásványkincseit lassan kimerítő, koszos Föld kell? Tanítanak-e minket az iskoláikban? Hogyan választják ki azokat, akiket hozzánk küldenek? Hogyan építik az űrhajóikat? Vannak-e náluk is vállalatok, amiknek dolgozóik vannak és menedzsmentjük vagy rabszolgákat tartanak (esetleg egy harmadik féle idegen lényeket)? Milyen a történelmük, a társadalmuk, az egészségügy, az oktatás, a sport? Értelmezhető-e mindez rájuk?

Hát nem lenne érdekes egy sci-fi az idegenek szemszögéből az unalomig ismételt megtámadnak minket-elűzzük őket-közben kiderül, hogy mi hoztuk létre őket klisé helyett?

Hollywoodnak üzenem: merjetek változtatni a sztenderdeken, higyjétek el, nem fog fájni!

Nyári blogszünet

Június 1-től 12-éig, azaz mától blogszünet lesz, több okból.

1. Csak. :)

2. Ma névnapom van, jövő héten születésnapom, és úgy döntöttem, hogy ennek örömére nem dolgozok, legalábbis itt a blogon nem.

3. És hogy legyen egy igazi ok is: a blog.hu végre eldöntötte, hogy most már tényleg átáll az új blogmotorra, új külalak, új funkciók, új minden. Már tavaly ősszel akartak, aztán az elmaradt, de most meghirdették, egy óriási számláló is van az adminfelületünk tetején ami másodpercre pontosan mutatja a június 11-ig hátralévő időt, ugyanis akkor fognak - remélhetőleg - tényleg és végleg átállni az új rendszerre. Aki akar, az már most átállhat. Ezt az új rendszert és felületet viszont tanulni és gyakorolni kell, hogy ne az éles posztolás közben kelljen bosszankodni, szóval azért tartok most igazából szünetet, hogy legyen időm megtanulni az új rendszert. Remélem, jó lesz. Ha nem jó, akkor meg úgyis kiírom ide a blogra, mint ahogy ezt tenni fogja még jó néhány bloghu-s bloggertársam. :)

De hogy addig se legyetek olvasnivaló nélkül, ajánlom figyelmetekbe kis magyar leanes blogvilágunk legújabb tagját, a Kaizen Pro blogot!

Harcra fel!

Most egy olyan irodaházban dolgozok, ahol több cég is van. A női mellékhelyiség úgy van kialakítva, hogy az előtérben 2 mosdó van egymás mellett, és a jobb oldali mellé, jobboldalra van felrakva a falra a kéztörlő, és a kéztörlő mellett van az ajtó a folyosóra. Amikor az ember kezet mos, megtörli a kezét egy papírban, és rögtön ki is dobná a szemetesbe, ha az nem éppen a balra lenne a baloldali mosdótól, mintegy 3 lépésnyire a kéztörlőtől. Tehát el kell menni a szemetesig 3 lépést, majd vissza az ajtóig újabb hármat.

Az elmúlt hónapot azzal töltöttem, hogy folyamatosan anyáztam azt, aki a kéztörlővel ellentétes sarokba rakta a szemetest, de - jó magyarként - tenni nem tettem semmit a probléma megoldásáért. Minek is, elvégre leannel foglalkozok, az meg mint tudjuk, nem arra való, hogy az ember problémákat oldjon meg vele. :)

Mígnem felvirradt a nap úgy egy hete, amikor is legnagyobb döbbenetemre a szemetest a papírtörlő alatt találtam. No, ekkor jöttem rá, hogy dehülyevagytündi, hiszen te leannel foglalkozol, azt meg pont arra találták ki, hogy ehhez hasonló problémákat oldjon meg (ld. még: mozgási veszteség). Már akkor gondoltam, hogy a saját hülyeségemből, hogy ti. miért nem raktam én arrébb a szemetest a nyavalygás helyett, blogposzt lesz. De aztán ez valahogy elmaradt. Nem is baj, mert közben fejlemények vannak, ugyanis a szemetes tegnap visszakerült az átellenes sarokba. Valami titkos Szemetes Elhelyezési Háború dúlhat az irodaházban, esetleg a takarítók gondolják úgy, hogy márpedig a szemetesnek a kéztörlővel és az ajtóval átellenes sarokban van a helye, ki tudja? Mindenesetre partizánként beszálltam a harcokba, és visszaraktam a szemetest a kéztörlő alá. Ma még ott volt.

Kíváncsi vagyok, mikor lesz ellentámadás. Ha harc, legyen harc! :)

Ne plagizálj!

Sok a plagizálás Angliában az egyetemisták között. A motivációs levelekben. Ott ugyanis a diákoknak motivációs levelet kell írniuk amikor egy adott szakra jelentkeznek, amiben megindokolják, hogy miért oda akarnak jelentkezni. Na, ezeket a leveleket másolják a diákok szorgosan.

Nem is értem, John hogy képzeli, hogy ő ugyanazért megy ruhatár-büfé szakra, mint Jim? Hát nem tud egy az ő személyére szabott indokot kitalálni? Például ha mondjuk John azt írja, hogy ő azért akar ruhatár-büfé szakot végezni, mert mindig is

ruhatáros és büfés

szeretett volna lenni, akkor Jim írhatná azt, hogy ő pedig azért szeretne ruhatár-büfé szakot végezni, mert mindig is

büfés és ruhatáros

szeretett volna lenni. Így már mindjárt nem plagizálás! Na jó, ez csak 2 diák esetében működik. Charlie-nak már valószínűleg jobban meg kell dolgoznia a felvételiért, ő már nem írhatja azt, hogy mindig is ez-meg-ez szeretett volna lenni. Hát hogyan is érezhetne 3 ember ugyanúgy a ruhatár-büfé szak iránt? De Charlie esetleg írhatja azt, hogy különleges kihívást talál abban, hogy ruhatáros legyen és ráadásul még büfés is. Na, így már mindjárt más a leányzó fekvése, ugye? Azt hiszem, pályát változtatok, és elmegyek Angliába egyetemi felvételi motivációs levél írás tanácsadónak.

Vagy még jobbat találtam ki (remélem, nem plagizálás): esetleg panaszt tehetnék a munkáltatók ellen, akik egymástól plagizálják álláshirdetéseikben a pontos, precíz munkavégzést, a kiváló kommunikációs készséget, a terhelhetőséget és ráadásul még a versenyképes fizetést is. Kár, hogy ez utóbbit egymástól plagizálják, és nem a nyugati cégektől...

süti beállítások módosítása