Szombaton vidékre utaztam busszal, és a népligeti autóbusz-állomáson egyszer csak megállt mellettem két lolita. Kicsit meghökkentem, mert nem gondoltam volna, hogy Magyarországon is van belőlük. Már éppen elő akartam kapni a fényképezőgépem, de sajnos nagyon hamar továbbmentek. Mondanom sem kell, hogy mindenki úgy nézett rájuk, hogy "na, ezek se normálisak". Értő, felcsillanó szem egy sem volt a köztük, vagy olyan, akin látszott volna, hogy tetszik neki amit lát, (nekem tetszett) és szerintem én tudtam az egész pályaudvaron egyedül, hogy lolitákról van szó.

Most jut eszembe, lehet, hogy ti sem tudjátok, kik a loliták? Itt az angol Wikipédia cikke (a magyar nem túl jó ebben a témában, de azt is elolvashatjátok,) és itt van pár fotó is, csak hogy tudjátok, hogy nagyjából hogyan néztek ki az én lolitáim.

Hogy jön ez a leanhez? Hát először is, a lolita stílus is Japánból ered. :) De igazából a lolitákról a standardizálás jutott eszembe. Ugyanis miután a két lány elvonult, végignéztem a buszpályaudvar közönségén: a férfiak nagy része fekete, szürke, esetleg barna vagy bézs színt viselt, és persze farmert. A nők ugyanezeket, kiegészítve néhány, de igen kevés élénkebb színnel. A szabásvonalakról, legyenek női vagy férfiruhák, inkább nem mondok semmit. A két - ahogy a képeken is látható, fekete-fehérbe öltözött - "marslakó lány" képviselte igazából az egyedüli színfoltot. Mi többiek dögunalmasak voltunk. Mindkét csoport, mi és a loliták is standardizáltak voltunk - hiszen ha azt mondom valakire, hogy X stílust követi, az azt jelenti, hogy valamilyen standardot követ -, de a loliták a kevés szín ellenére sokkal izgalmasabbak, mozgalmasabbak, élénkebbek, változatosabbak és főként felismerhetőbbek voltak, mint mi, akik bár picivel több színt használtunk, belefulladtunk a saját unalmunkba, érdektelenségünkbe.

Vajon a folyamatok lehetnek unalmasak a "többféle szín" ellenére és lehet izgalmas, érdekes a "kétféle színből" álló folyamat? Lehet a folyamatokat is stílus szerint standardizálni? Ahogy a fenti képeken látható módon öltözködő lányokra rögtön rá tudom mondani, hogy "ezek nem lehetnek mások, csak loliták", úgy rögtön rá tudom-e mondani egy folyamatra, hogy "ez nem lehet más, csak egy beszerzési folyamat"?

Kell-e hogy egy folyamatnak stílusa legyen vagy az a jó, ha egy folyamat unalmas, átlagos, érdektelen? "Na ez a folyamat se normális"-ként, meghökkenve néznénk-e egy olyan folyamatra, aminek van saját stílusa?

Fotók: zimbio.com, buzznet.com

Brian Jones. John Deacon. Michelle Williams. Dave Grohl.

Kik ezek? Nem tudod? Nem vagy vele egyedül. Hogy ne kelljen gugliznod, elárulom: Jones a Rolling Stones tagja volt korai haláláig. Deacon a Queen tagja. Williams a Destiny's Child üdvöskéje volt, Grohl pedig a Nirvánát erősítette.

No, most már tudod. Mert ugye a Stonest, a Queent és a Nirvánát nem kell bemutatni és talán a Destiny's Child neve is mond valamit. Ezek az emberek tehát egy dologról híresek: a munkahelyükről. Ugyanis egy zenekart fel lehet fogni munkahelyként is.

Most mondok más neveket.

Mick Jagger. Freddie Mercury. Beyonce. Kurt Cobain.

Jól sejted, ezeknek az embereknek ugyanaz volt a munkahelyük, mint a fentieknek. A Stones, a Queen, a Destiny's Child és a Nirvana. Őket mégsem a munkahelyükről ismerjük elsősorban, hanem saját maguk jogán.

Vedd elő az önéletrajzodat. Benne van az üzleti élet Stones-a, Queenje, Nirvánája vagy Destiny's Childja? Igen? Remek. Legyél büszke rá. De mennyivel jobb lenne, ha pusztán nevedről tudná mindenki, hogy ki vagy?

Te a munkahelyedről vagy "az ismeretlen híres" vagy a saját neveden ismernek?

Már miért félnék? - kérdezed te. Hiszen a Pityu csinos név. Pityu csak jó fej lehet. Pityu az, akihez odamész, és megkéred: Pityukám, intézd el már nekem, hogy.... és Pityu elintézi. Mindenkinek van a családjában, de legalábbis a baráti körében egy Pityu. A Pityu. Ki fél egy Pityutól?

Ma együtt ebédeltem a főnökömmel és Kosztolányi Jánossal, és szóba került, hogy sokan félnek a leantől. Vagy nem akarják leannek nevezni a leant. Kitaláltuk, hogy valami más nevet kellene neki adni, akkor talán nem lenne olyan félelmetes. Nem lenne olyan idegen. Jött hát az ötlet, legyen a lean mától Pityu. Pityu nem idegen, Pityu magyar, Pityu a miénk.

Honnan jött az ötlet? Hát innen:

Milyen érdekes, akárcsak a filmben, Pityunak sehol nincs vége. És kideríteni, hogy mi rejlik benne, azt csak úgy lehet, ha összeszedjük minden bátorságunkat, és kimegyünk a gembára, akarom mondani besétálunk Pityu mögé. De ezt nyugodtan megtehetjük, hiszen Pityutól nem fél senki! De azért vigyázz, meg ne egyen! :)

A Boltban Ahova Járok (hm, most jövök rá, hogy ennek a "névnek", amit a bolt megnevezésére használok, a rövidítése BAJ), szóval a BAJ-ban mostanában nem történik semmi baj. (Hű, de vacak ez a szójáték. :) Az elmúlt 1 hónapban 1 eset kivételével mindig volt kosár a bejáratnál, amikor éppen mentem vásárolni.

Ki kellett hát valamit találni, hogy ne unatkozzak. Pont kapóra jött Zoli posztja. Elhatároztam, hogy én is ezt a játékot fogom játszani, alapanyag van hozzá bőven a kosarak alján. Eddig nem sokat törődtem velük, ha kevés volt, ráraktam a saját vásárfiámat, ha sok, el se vettem azt a kosarat, hanem inkább egy üreset. Te is játszod vagy fogod játszani, vagy inkább átpasszolod másnak a játéklehetőséget, mint Zoli írásában az asszony?

Tegnap itthon ejtőztem, és szólt a rádió. Egy ősrégi kabaréjelenetet adtak, amiben az volt a bonyodalom, hogy egy ember még az átkosban egy Trabantot akart küldeni ajándékba az amerikai nagybácsijának. (haha) Természetesen a bürokrácia az útját állta, és mellékesen azt is elővízionálták a bürokraták, hogy vajon az amerikai és a magyar sajtó hogyan adna hírt erről az eseményről. Az amerikai minimum annyit írna, hogy Mr. X megkapta ajándék autóját magyar unokaöccsétől, amit azóta is vígan használ Fordjában szappantartónak. (haha). De nem ez volt a legjobb poén, hanem az, amikor a magyar sajtó írt a rendkívüli eseményről, ugyanis a magyar sajtó az egekbe dicsérte a szocialista Trabantot összehasonlítván a csökevényes imperialista nyugati autókkal, amik csak 4 ütemben tudják ugyanazt a munkát elvégezni, amit a Trabant bezzeg kettőben is tud.

Itt elgondolkodtam azon, hogy vajon tényleg csak és kizárólag az-e a fejlődés, ha valami kevesebb munkával ér el ugyanannyi vagy több teljesítményt?

El ne feledd! Még van 6 hét a Blogtalálkozóig! Még július 15-éig, azaz vasárnapig jelentkezhetsz akár nálam is (7veszteseg kukac gmail pont com), ha jönni szeretnél.

Van az úgy, hogy hiába mész ki a gembára, mégsem vagy ott. Mert nem elég azt látnod, hogy mit csinálnak ott az emberek, azt is tudnod kellene, hogy mit éreznek közben. Márpedig ha te fiatal orvos vagy, a páciensed pedig öreg, akkor te azt sosem fogod érezni és megérteni, hogy a 80 éves Mari néni mit érez a térdében, hiába nyomkodod és vizsgálod műszerekkel.

De most itt egy speciális ruha, ami lehetővé teszi, hogy legalább megközelítőleg benne legyél abban a folyamatban, amit Mari néni sajnos sokkal jobban ismer nálad, és javaslatokat tehess a folyamat visszafejlesztésére.

Néhány érdekes szám a Wikipédiából. Minden egyes cikknél meg lehet nézni, akár havonkénti bontásban, hogy hányan nézték meg, és hogy ezzel hányadik helyen áll az immáron több mint 220 000 cikk olvasottsági sorrendjében.

Magyarország: 11. hely

Petőfi Sándor: 25. hely

Budapest: 28. hely

Európai Unió: 42. hely

Mátyás király: 64. hely

Bruce Willis: 73. hely

Lady Gaga: 120. hely

Orbán Viktor: 203. hely

Való Világ 4. (Alekosz): 245. hely

Gyurcsány Ferenc: 393. hely

Fekete Pákó: 3667. hely

Lean: 3676. hely (mindjárt beérjük Pákót!)

Szex: 4896. hely

Higgs-bozon: 6335. hely

További statisztikák itt (csak írd be a keresett cikk címét).

Első helyen természetesen a Wikipédia kezdőlapja áll. Ki találja meg előbb a második helyen álló lapot?

További érdekesség: Napi statisztika az aznapi legolvasottabb lapokról és azokról, amik a legnagyobb olvasottsági növekedést vagy csökkenést érték el aznap (vagy a héten, vagy a hónapban).

Holden a Menedzsmentor egyik korábbi cikkére hivatkozva kifejtette a véleményét az Y generációról. Erről a generációról azt érdemes tudni, hogy elméletileg a (kb.) 1982 és (kb.) 1995 között született embereket értjük alatta, akik már a számítógéppel nőttek fel.

Hogy ez mennyire nem igaz!

Először is, én az Y generációsok (sőt az utánuk következő V, W, Z és ZS generációsok) között is számtalan olyan "egyeddel" találkoztam, akinek dunsztja sincs a számítógépről, és semmi érzéke nincs a kezeléséhez. Ez ugyanis nem korfüggő. Aztán azt is mondják róluk, hogy "kisgyerekként megismerkedtek a tudomány és a technika vívmányaival" illetve "a szüleik szabad véleménynyilvánításra és önállóságra nevelték őket." Ja. Ezért viszi haza sok egyetemista anyucihoz a szennyest, mert önállóan nem tudja kimosni. Arról nem is beszélve, hogy hányan élnek még harmincas éveikben is "mamahotelben", mert az kényelmesebb az önállóságnál. A technika vívmányai? Minden kornak meg voltak a maga technikai vívmányai, ez hol a kerék, hol a gőzhajó, hol az internet volt. Szerintem az adott kor gyerekei nagyon jól ismerték azt, amit ismerniük kellett. Ha meg nem ismerték, az a szegénység hibája volt, ahogy ma is az...

Nézzük tovább. Az Y generáció tagjai "nagyra értékelik az idejüket, nem vacakolnak sok haszontalan dologgal." Én se vacakolok, és saját időmet biztosan nagyra értékelem. (Egyébként ennek a pontnak nagyon örülök, mert rímel a lean felesleges tevékenységek kiküszöbölése c. veszteségfajtára.)

"Simán megkérdőjelezik azt, amit tutinak gondolsz." Ó, erről a mindenkori főnökeim tudnának mesélni... :)

"Könnyen sajátítják el az új technológiákat, természetes egyszerűséggel használják a közösségi médiát". Lásd legelső pont: akinek van érzéke a számítógéphez és a szoftverekhez, azok igen. A többi meg csak azt 2-3 gombot használja, amit korábban megmutattak neki a Facebookon.

"Multitaszkos szupertsztárok. Míg ma egy 40 éves pasi egyszerre csak egy dologra képes figyelni, addig ők mobil telefonnal a fülükön, a számítógép előtt TV-t néznek, miközben a rádióból szóló funkhouse-t csak a teafőző sípolása töri meg néha egy pillanatra." Hehe, lesznek majd ők is negyven éves pasik! :))) Ez megint nem generációbesorolás-függő, hanem korfüggő. A fiatal agy frissebb, több infót tud befogadni egyszerre. Tudom, mert anno én is zene mellett tanultam, és még lehet, hogy a TV is szólt közben. Most már csak a zene szól, esetleg. Pedig nem is vagyok negyven éves pasi. :) (Egyébként a férfiak TÉNYLEG nem tudnak egynél több dologra figyelni. Mutasson nekem valaki olyat, aki igen!)

"Armani, Hugo Boss és a többiek: az öltönyöknek kakukk, itt az ideje betörni a farmer és a póló bizniszbe." Na, ha csak ez az egy tulajdonsága lenne az Y generációnak, én már ettől közéjük tartoznék. Le az öltönnyel és a kosztümmel! Halál rájuk!!!!

Mit akarok mindezzel mondani? Sok olyan tulajdonság van, ami rám is rám illik, pedig hivatalosan nem vagyok az Y generáció tagja. Bizonyára te is találsz olyan pontokat, amik rád illenek a listákból. Közben pedig sok olyan tulajdonság van, amit bár öregesnek gondolunk, mégis nem egy Y generációs ember a magáénak érezhet. Szóval nem kell bedőlni mindenféle generációs szövegeknek, mindenki ahhoz a generációhoz tartozik, ahova tartozónak érzi magát! Hajrá, Y generáció, én veletek vagyok! :)

Itt ez a videó a magzat arcának a fejlődéséről. Hát, nem mondom, hogy túl gusztusos, azt sem, hogy rossz belegondolni, hogy mindannyian ilyenek voltunk valaha, de arra jó példa, hogy a folyamat végeredménye, azaz az arc kialakulása is apró lépésekben történik. És bár a végeredmény tetszetős, a kialakítás folyamata során lehet, hogy nem mindig látszik a leendő végeredmény, sőt, a köztes állapotok meglehetősen riasztóak. Előfordulhat, hogy ez sok vállalati folyamat átalakításával is így van... Bónusz: egy cikk arról, hogy vajon miért egyszerűbb az ember arca a majomfajtákénál? Az egyszerűbb folyamatban is könnyebben felszínre kerülnek az "érzelmek", azaz a hibák vagy épp ellenkezőleg: a kiváló teljesítmény, és ez bizony segíti a cég és az ügyfél közti közti kommunikációt, végeredményben pedig a cég eredményességét.

Mert van ilyen is. No, nem túl gyakran. De most például az történt, hogy kollégám kitalálta, milyen jó lenne, ha a cégünk fent lenne a Google térképén. Ehhez meg kell adni a cégnevet és a pontos címet. De ennyi nem elég, mert amikor ezzel meg van az ember, akkor a Google megkérdezi, hogy a szolgáltatás aktiválásához szükséges pinkódot milyen formában küldje el: telefonon vagy postán? (Értsd: hagyományos postán). Kollégám persze a telefont választotta, megadta a számot, majd leokézta a dolgot. Abban a szent minutumban csörgött a telefonja, és egy kedves hang elkezdte mondani hogy: Your pin code is one-two-three-four... Kollégám meg kapkodott, mint Bernát a ménkűhöz, hogy hol egy papír, hol egy ceruza?

Villámgyors, ugye? Igaz, hogy jó memória kell hozzá, és ha az nincs, süthetjük az egészet, pláne annak fényében, hogy ezután hiába használtuk fel a kódot, még mindig nem vagyunk rajta a térképen, mert a villámkóddal csak a jóváhagyási folyamatot indítottuk el...

Júliustól új kórházi és betegirányítási rend lép életbe. Íme, néhány példa.