Avagy állandósult, díszítő jelző. Mint az eposzokban az isteneknek, úgy az álláshirdetésekben a munkavégzésnek is van egy epitheton ornansa, ez pedig nem más, mint a pontos, precíz. Így együtt.

Mert az nem elég elvárás, hogy a delikvens a leendő állásában munkát végezzen. Annak a munkavégzésnak pontosnak és precíznek is kell lennie. De vajon mi lenne akkor, ha a pályázó csak pontos munkát végezne, de precízet nem? Avagy - el se merem gondolni - precíz lenne, de pontos a világ minden kincséért sem?

És mi lenne akkor, ha az álláshirdetéseket nem pakolnák tele a hirdetők semmitmondó, üres frázisokkal, amiket maguk sem vesznek komolyan? (Most őszintén, ha tényleg csak a pontos, precíz emberek nyernének felvételt az állásokba, a munkanélküliség pillanatok alatt 99,99%-ra ugrana...:, de legalább meg lehetne szüntetni az ügyfélpanasz-kezelő részlegeket...:Đ)

Azt olvasom, hogy ezer év múlva kihalnak a japánok. Mivel azt mondják, hogy a problémák okozója mindig az ember, és mindig a gyökérokot kell megszüntetni, ezért - ha morbid akarnék lenni - azt mondanám, hogy a japánok egyszerűen csak felszámolják a gyökérokot. :) De nem akarok morbid lenni, ezért nem mondom.

Viszont azon megint elgondolkodtam - mint már annyiszor -, hogy mennyi a "túl kevés ember"? Mikor kell tényleg elkezdeni kongatni a vészharangot? Kevés-e a japánok jelenlegi 127,7 milliós létszáma? Mihez képest? Van-e elég hely "tárolni" ennyi embert (magyarán van-e elég lakhely), van-e elég élelem, víz és munka? Miért is drága a japán megélhetés? Adóprés fojtogatja az állampolgárokat? Sok ez elvonás és kevés az állami segítség? Elöregszik a társadalom? Elmaradott az ország? Kevés az ásványkincs, a megművelhető terület? Mindenben drága importra szorul? Nem ismerem a japán gazdaságot, de azt tudom, hogy Japán sziget. Márpedig egy szigeten nem lehet vég nélkül szaporodni, legyen az a sziget  bármilyen tejjel-mézzel folyó kánaán.

Szóval igazából azon kellene elgondolkodni, hogy a jelenlegi helyzet, hogy tudniillik a fiatalokat nem érdekli a szex, nem-e valami evolúciós válasz a túlszaporodás elkerülésére? Ami aztán az ellentétjébe csap majd át, ha a lakosság száma tényleg lecsökken?

Ne temessük még a japánokat, biztos vagyok benne, hogy még jó sok évszázadig taníthatják nekünk a Toyota-módszert. :)

...nagy valószínűséggel.

Eközben pedig máshol ...

Mit is szoktak ilyenkor mondani? Amit szabad Jupiternek...

Mostanában igen sokszor járok esténként (értsd: 18-19 óra körül) vásárolni a Boltba. Eddig ebben az időpontban mindig akkora volt a forgalom, hogy sosem volt kézikosár a bejáratnál. Én mindig mindenhol kézikosárral vásárolok, így (is) elkerülve a felesleges termékek vásárlását (afféle poka-yoke megoldásnak használom a kézikosarat :). Amikor nem találtam kosarat, akkor csak úgy kézben gyűjtögettem az árut, ugyanis az az elvem, hogy én sosem megyek kosár után, mert nem az én dolgom, én vásárolni akarok, nem pedig kosár után rohangászni. Érdekes módon sosem szóltak rám az eladók alkalmazottak, igaz, ilyen alkalmakkor a magam kis kenyerén és tején kívül nemigen vettem mást. No de ha kosár után nem is rohangásztam, arra mindig rászántam az időt, hogy elmenjek az ügyfélszolgálatig (ami pedig messze van a bejárattól), hogy szóljak, hogy nincs kosár a bejáratnál, ha már maguktól nem veszik észre. Általában azt a választ kaptam, hogy "megpróbálok keríteni valakit". Kedves tőlük nem? Megpróbálnak...

No de pár napja - mit napja, hete! - megtörtént a csoda. Akárhányszor megyek a fenti időpontban, mindig van kosár. Nem tudom mi történhetett. Azt kétlem, hogy az én nyavalygásom unták meg, és inkább mindig begyűjtik a kosarat, csak ne lássanak az ügyfélszolgálaton, valószínűbb, hogy én megyek mindig éppen abban a 30 másodpercben a Boltba, amikor még éppen van kosár a bejáratnál...

Olvasom, hogy a nézők Facebook-szavazatai alapján bejutott az idei szépségkirálynő-választás döntőjébe egy lány, akit azonban azonnal ki is zártak a mezőnyből, mert nem felelt meg a standardnak: kövér volt, 70 kg.

Nézzétek meg ezt a videót, és döntsétek el a képek alapján, hogy inkább a szép legyen a standard, vagy a standard legyen a szép?

Néhány csúnya szóval tűzdelt kiáltvány. Te csatlakoznál?

Lépésszámlálót kapnak egy vendéglátóegység pincérei. Indok: kövérednek a pincérek, ami lassú kiszolgáláshoz vezet, és ezt nem engedhetik meg maguknak. A lépésszámlálóval lemérik, hogy tulajdonképpen mennyit is kell mozogniuk egy műszak alatt. Sajnos, a lényegre már nem tér ki a cikk, hogy tudniillik mi történik akkor, ha kiderül, hogy X kilométert tesznek meg a pincérek naponta? Sok lesz a kijött szám vagy kevés? Sok azért, mert összevissza mászkálnak célirányos mozgás helyett, vagy kevés azért, mert tényleg kövérek, nem bírják a tempót és várniuk kell a vendégeknek? Esetleg mindkettő egyszerre? Érdekelne ennek a felmérésnek az eredménye is, és főleg az ellenintézkedések, de attól tartok, azokról már nem lesz cikk...

Ha lenne konyhakertem, akkor biztosan valami hasonlóan kreatív ötlettel jelölném az egyes sorokat, mint ahogyan azt ebben a blogbejegyzésben ajánlják. A vizualitásnak ugyanis fontos szerepe van a kertben is. A hagyományos "fadarabra rátűzöm a vetőmagos zacskót" is tulajdonképpen megfelelne a célnak - feltéve, ha nem ázna el idő előtt, nem fújná le a szél a fadarabról és nem lenne ronda. :) Azt ugyanis a lean sehol nem mondja, hogy a vizuális jelzésnek csak praktikusnak kell lennie, de jól kinézőnek nem...

Ülök egy nézőtéren a barátnőmmel és miközben várjuk, hogy kezdődjön a show (mert pálferi atyának a lélek rejtelmeiről és az önismeretről szóló ingyenes előadásait inkább stand-up shownak lehet nevezni, mint vérremenően komoly előadásnak :), azt mesélem, hogy munkavédelmi cipőre van szükségem, de nem egyszerű eset azt beszerezni, mert 35-ös kell. Ezen a ponton az előttem ülő pár férfitagja hátrafordul és a kezembe nyom egy névjegyet, mondván, hogy meghallotta a munkavédelem szót, ő meg éppen abban utazik. Megörültem neki, és meg akartam kérdezni, hogy 35-ös acélbetétes munkavédelmi félcipőjük van-e, de még addig sem jutottam, hogy kigondoljam ezt a kérdést, a férfi már vissza is fordult a párja felé, rám többé ügyet sem vetve. Némi döbbent bámulás után gondolatban megvontam a vállam, a névjegyet meg felhasználtam arra, hogy az előadás alatt legyen mivel lefoglalni a kezeim, minek következtében a papírdarab apró fecnikre szaggatva a kukában végezte másfél órával később.

Mi ebből a tanulság?

Szép dolog a lean, jó dolog a lean, az az alapelve pedig, hogy majd a vevő a rendelésével szépen kihúzza a termelésünkből a terméket egészen csodálatos találmány, de úgy tűnik, hogy arról némely cég elfelejtkezik, hogy a vevőnek odáig el is kell jutnia, hogy egyáltalán rendeljen. Én nem jutottam el odáig, mert nem kaptam információt a termékről. Nekem ugyanis, amikor szembe kerülök egy értékesítővel, nem a névjegye kell, hanem infó arról, van-e neki az, ami nekem kell? Ha van, akkor a névjegyét akár meg is tarthatja magának, mert ha van a termék, akkor akár fel is veheti rá ott rögtön, a nézőtéren a rendelést, de legalább a telefonszámom elkérheti, hogy majd ő megkeres, és nem azt várja, hogy én loholjak őutána. Persze értem én, hogy munkaidő után mentünk pálferizni, akkor már nem kötelessége dolgozni, de akkor a névjegyét se adja oda munkaidő után, ha ezzel a maga részéről letudta az eladást. Ez ugyanis így nem értékesítés, hanem sima szórólap osztogatás, azokat meg az utcán is nagy ívben elkerülöm.

forrás: hundilbert

Éppen fizetek a pénztárnál egy Másik Boltban (nem abban, amibe járok, és amiről annyit meséltem már), amikor a pénztáros a tej és a kenyér blokkolása között egyszer csak nekem szegezi a kérdést: Elkérhetem az irányítószámát? Én rutinból azt feleltem, csak úgy félálomban, hogy nem kívánom megadni. Erre a pénztáros felcsattan: Nem a lakcímét kértem!

Mi van? A pénztáros lecseszi a vevőt, mert az nem óhajt részt venni a marketingkutatásukban? Ahelyett hogy ad 1: elmagyarázná, hogy mire kell az adat, ad 2: tiszteletben tartaná, hogy nem óhajtok részt venni a kutatásban és elnézést kérne, hogy zaklat vele?

Egyébként tök jó dolog, hogy a dolgozók annyira magukénak érzik a céget, hogy felháborodnak, ha a vevő nem érez ugyanígy; elismerem, hogy kiváló oktatójuk volt ezen a téren, de ha már ilyen kiváló az oktató, akkor tessenek az udvariasságot is belevenni a tananyagba, főleg, mivel azt tapasztaltam, hogy a válaszom után a pénztáros úgy fogta meg az árut, amit vettem, és húzta el a vonalkódleolvasó előtt, mintha egy darab kaki lett volna mindegyik. Ez nekem legalább annyira nem esett jól, mint neki az, hogy nem adtam meg az irányítószámom. Megjegyzem, legközelebb sem fogom megadni.

A legjobb emberekkel is előfordul, hogy ülnek a vécén a plázában, hát még velem. :) Szóval ott ücsörgök, egyszer csak valaki lenyomja a kilincset. Kiszólok, hogy foglalt. Ülök tovább, újabb kilincs lenyomás, újabb hangjelzés a vécé foglalt mivoltáról. A harmadik már rángatja a kilincset, a negyedik anyázik is. Az ötödiknek már eszébe jut, hogy ha már megzavarja a magányomat, legalább egy bocsánatot beleeresszen az éterbe. A hatodik kopog, mielőtt kilincset nyom. A hetediket már nem vártam meg. :)

Na most az van, hogy az ilyen plázavécék kilincse alatt van egy kallantyú, ami ha belülről rá van fordítva, akkor kívül pirosat mutat - tehát jelzi, hogy foglalt a vécé -, míg ha nincs ráfordítva, akkor fehér. Én ráfordítottam, tehát kívül pirosat mutatott. Kérdem én: van-e értelme vizuális jeleket alkalmazni bárhol is, ha az emberek fütyülnek rájuk és csak mennek, mint a vakegér? Tényleg én vagyok az egyetlen, aki a piros-fehér jelzések alapján választ vécét? És vajon a férfivécében is így mennek a dolgok? :)