Ferenc pápáról sok érdekes, pápától eddig merőben szokatlan dolgot lehetett már eddig is hallani. Most pedig azt olvasom, hogy megszüntetett néhány pápai kitüntetést, és mostantól csak egyet fognak osztogatni.

A cikk szerint korábban már arról is döntött, hogy nem kell több pápai nemesember sem, mert amit a címük szerint csináltak, az elég felesleges volt. Nocsak, lehet, hogy érdemes lesz követnem Ferenc pápa ténykedését, hátha kiderül, hogy a lean szemlélet már a Vatikánban is felütötte a fejét - és ez nem lenne furcsa dolog, elvégre Isten útjai kifürkészhetetlenek. :)

Kép: Wikimedia Commons

Olvasom ezt a hírt, amiben azt írják, hogy a cikkben említett ügyben "a már jól ismert ügyfélszolgálati elérhetőségek" valamelyikén lehet panaszt tenni.

Azon kezdtem el gondolkodni, hogy a Világ Legjobb Ügyfélszolgálata valószínűleg az, aminek senki sem tudja az elérhetőségét. De persze nem azért, mert titkolják, hanem azért, mert nincs szükség arra, hogy tudjuk, pláne, hogy "jól ismerjük"....

Az előző posztban említett Temple Grandin film más kérdéseket is felvetett. Például, hogy létezik-e abszolút tökéletes folyamat?

A lean tanítása szerint nem létezik, hiszen a lean alapja a kaizen, azaz a folyamatos fejlesztés és fejlődés. Magyarul: minden folyamatnál van jobb.

Azonban, ha a termék szempontjából vizsgálom a folyamatot, akkor lehet, hogy mégiscsak van tökéletes folyamat. Vegyük a filmbéli szarvasmarhákat. A szarvasmarha - a film szerint - akkor nyugodt, ha nem vízszintesen, hanem lejtősen kialakított úton sétál be a fürdetőbe. Akkor nyugodt, ha ívek mentén közlekedhet. Tehát akkor a leggazdaságosabb a terelése, ha ezt a szabályt betartjuk.

Ez ellen nem lehet mit tenni, mert ezt a természet/isten alakította ki így a szarvasmarhában. Mondhatja-e azt az ember, hogy ennek ellenére a szarvasmarhát vízszintesen jobb beterelni a fürdetőbe? Vagy ívek helyett négyszög alakú terelőben terelni, mert annak a felépítéséhez kevesebb hely kell? Fog-e alkalmazkodni a szarvasmarha mihozzánk?

Szerintem vannak olyan folyamatok, amikor nekünk kell a termékhez alkalmazkodni, és vannak olyan helyzetek, amikor nem tudunk a terméken változtatni. Egy kerámiakészítő üzemben lehet, hogy tudnak valamit változtatni a kerámia összetevőin vagy a technológián, hogy rövidebb idő alatt elkészüljön, de egy szarvasmarhán nem lehet.

Illetve lehet, ezt hívják úgy, hogy génmanipuláció, nemesítés. De még ezek is csak a szarvasmarha azon tulajdonságára vannak hatással, hogy például mennyi húsa legyen vagy mennyi tejet adjon. De hogy ívek helyett inkább szögletes terelőben érezze jól magát, mert nekünk az lenne olcsóbb... erre még nem találtak ki módszert.

És amíg nem találnak ki módszert, addig a terelésre ez lehet az egyetlen tökéletes folyamat, amin már nem nagyon lehet javítani.

A cím megtévesztő, mert igazából csak a szarvasmarhákra vonatkozik. Vagy mégsem?

A karácsonyi szünetben láttam egy nagyon érdekes filmet, Temple Grandin a címe. Egy azonos nevű hölgyről szól, aki autista, és emellett állattenyésztési szakértő és egyetemi tanár. Ma már túl van a hatvanon, de a film a gyerekkoráról és a pályakezdéséről szól, illetve arról, milyen is magasan funkcionáló autistaként élni. (Magasan funkcionáló autista az, aki képes önálló életvitelre; általában nagyon intelligens, de a többség számára furcsának, "dilisnek" hat, legtöbbször kicsit vagy nagyon másképp gondolkodik, mint a nem autisták. Ide tartoznak az Asperger-szindrómások is, bár erről vita folyik.)

Grandin is másképp gondolkodik: először is eidetikus memóriája van (bárcsak nekem is lenne), képekben lát szinte mindent, és mint sok autistára, rá is jellemző, hogy bizonyos érzékelések (fények, hangok, színek stb.) szinte sokkos állapotot váltanak ki nála, ami után nagyon nehezen nyugszik le, és természetesen érzékenyen reagál minden változásra és kifejezetten rosszul érzi magát új emberek társaságában. Az emberi társas érintkezés szabályaiban nehezen igazodik el, és gyűlöli, ha megpróbálják megölelni.

Grandin gyerekkorában sok időt töltött rokonai marhatenyésztő farmján, ahol látott egy érdekes szerkezetet. Ezt arra használták, hogy az állatot mozdulatlanul tartsa, amíg beoltják. A szerkezet lényege, hogy mintegy ládába fogja az állatot, ami a fejét ki tudja dugni a láda oldalán. Grandin észrevette, hogy az állat így nem csak mozdulatlan lesz, de meg is nyugszik. Nosza, ő is kipróbálta a szerkezetet és bevált! Szerkesztett is egy angolul hug-box-nak nevezett gépet, ami emberi méretű volt, és időről időre ebbe mászott bele, ha már nem bírta elviselni a környezetet. Ekkor már főiskolára járt, és persze sem az évfolyamtársai, sem a tanárai nem nézték jó szemmel a gépet és ki is dobták. Grandin azonban rábeszélte őket, hogy had készíthessen tanulmányt a gép hasznáról és kiderítette, hogy néhány társára szintén megnyugtatólag hat, bár persze vannak akik semleges illetve kifejezetten klausztrofóbiás élményekről számoltak be.

Az iskola után Grandin egy állattenyésztő telepen kezdett dolgozni. Persze ez így leírva egyszerűen hangzik, de a valóságban - természetesen? - kiröhögték a "dilissége" miatt, lenézték, mert nő, és hülyének nézték az újszerű állattartási javaslatai miatt ("mit tudja azt egy dilis nő, mi a jó a marháknak, mi ezt már ezer éve így csináljuk"). Az újszerű állattartási javaslatait úgy kezdte el kidolgozni, hogy kiment a gembára. Azaz inkább kimászott, mert hogy négykézláb végigmászta az összes karámot és terelési útvonalat, amin a marhákat vitték fürdetni, oltani vagy a vágóhídra. Így jött rá, mi az, amitől a marhák megijednek (fény és árnyék váltakozás, ottfelejtett rongy, csillogó tárgyak, stb.). A marhák viselkedésének megfigyelésekor észrevette, hogy azok szeretnek körbejárni és íveken közlekedni, és amikor így tesznek, nyugodtabbak (az autista gyerekek sokszor körbeforognak, így nyugtatva meg saját magukat). Így aztán új fürdetőt tervezett, ami egyenes helyett ívelt útvonalon vezette a marhákat, egyenes lejtő helyett ívelt lejtőn vezette be őket a vízbe, és így tovább.

Először persze nem akartak hinni neki a cowboyok, hiszen nő is, tapasztalatlan is és főleg dilis is, de a megfelelő mutatószámokkal érvelve (pl. igaz, hogy lassabb a terelés az íves pályán, de kevesebb hajtó kell, mert nem kell folyton noszogatni az állatokat; nem kell félóránként leállni, mert az állatok szinte megbokrosodnak és főleg: egy sem fullad bele a vízbe miközben fürdetik őket) meggyőzte a vezetőket.

A film legérdekesebb része az volt, amikor a telepen dolgozók Grandin rendszerét egy szállítószalaghoz hasonlították, ahol a termék folyamatosan, zökkenők nélkül áramlik.

Mi kellett mindehhez? Kimenni a gembára, akár négykézláb, beleélni magunkat a termék helyébe és aztán tűzön-vízen át ragaszkodni az ötletünk jóságához.

A film természetesen nem a marhatenyésztés és a lean kapcsolatáról akart szólni, hanem az autizmusról. Bennem azonban mégis inkább a leanes húrokat pendítette meg, és eszembe jutott, hogy néhány cikkben (tényleg nem sokban) olvastam arról, hogy a dolgozók is nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak voltak egy jól felépített lean rendszer használata közben, akár egy unalmas gyártószalag mellett is.

Szerintem ez egy olyan munkapszichológiai terület, amit érdemes lenne kutatni. A filmet pedig nézzétek meg!

A kép a Wikimedia Commonsról való.

... mert január ...mert még mindig kárognak a varjak a Margitsziget és minden más elhagyatottnak látszó hely felett ...mert új év - új remények ...mert fagy ...mert ez a hónap csak a télről szól, "zavaró" ünnepi hangulat nélkül

Te miért szereted a januárt?

Margit-sziget és japánkert január 1-jén

Nem jó telet választottam ehhez az egész éves sorozathoz. Gyalázatosan meleg van, hó egy pelyhecske sem, így a képek is inkább egy "lelakott", kopár szigetet mutatnak.

Szegény szobor, eléggé fázhat még ebben a langyos januárban is...

Bónuszkép: kis kápolna a szigeten.

A címet innen plagizáltam, a képet pedig innen.

A kettővel együtt köszönöm meg egész éves figyelmeteket, kommentjeiteket, Külön köszönet a szabadszájú trolloknak. Sokan kérdezték, miért nem tiltom le őket, de igazából én állati jól szórakozok rajtuk. :) Csak így tovább!

Kellemes, ajándékokban gazdag karácsonyt és boldog, veszteségekben szegény új évet kívánok!

Bloggertársam, Zooey hívta fel a figyelmem egy "back office" videóra, amit az egyik Barcelona meccsen forgattak. A videóból kiderült, hogy nem csak arra ügyelnek, hogy a csapat játékosainak a felszerelése rendben várja a csapattagokat, mindenkinek a saját helyén, hanem arra is, hogy a csapatszellemet erősítsék, és büszkévé tegyék a játékosokat arra, hogy a Barcánál focizhatnak. Ez utóbbit úgy érik el, hogy az öltözőszekrényre nem csak annak a játékosnak a neve van kirakva, akié éppen a szekrény, de mindazoké is, akik valaha használták azt.

Már régóta gondolkodom azon, hogy a cégeknél miért nincs dicsőségfal. Igen, tudom, egyes helyeken van A hónap dolgozója és Az év dolgozója, de ezek a címek egy idő után inkább cikik lesznek, mint igazán kívánatosak vagy büszkeségre okot adóak.

Én amúgy is másra gondolok. Arra, hogy - úgy is mint Wikipédia-szerkesztő - hány és hány híres ember életrajzában írtam-olvastam, hogy pályáját itt-és-itt kezdte mint segédakármi, amiből aztán egészen a híresemberségig vitte. Vajon azokon a helyeken, ahol az illető segédakármi volt, büszkék voltak rá, hogy híres ember lett? Dicsekedtek vele az új belépőknek, hogy a híresember valamikor náluk dolgozott?

Persze, kevés gyári munkásból lesz híres ember. De - ha már a munka világáról beszélünk - miért ne lehetne dicsőség egy cégnek az, hogy bár Micike nálunk még csak kontrollerasszisztens volt, de tőlünk ment át a Borzasztóan Híres Céghez pénzügyi igazgatónak? Vagy Béci nálunk kezdte a szakmát mint mezei programozó, ma pedig már a HVG-ben virít a startupjával, mint az Év Menő Fiatal Vállalkozója?

Tudom, azért nem szerepelnek ezek az emberek a dicsőségfalon, mert nem voltak lojálisak. Esetleg egyenesen árulók voltak. Gazul elhagyták a céget, cserbenhagyták a tulajdonosokat a maguk önző, egyéni céljaikért. Mi beléjük öltük a sok pénzt, ezek meg leléptek az első adandó alkalommal. Fuj.

Csak azt nem értem, hogy ha Riquelme, Abidal, Bronckhorst mind elhagyták a Barcelonát, akkor az ottani tulajok miért olyan hülyék, hogy még mindig kint hagyják az öltözőszekrényen ezeknek a nem lojálisaknak a nevét, ahelyett, hogy még az évkönyvekből is kikaparnák a nevüket?

Előre szólok, hogy ez egy nőcis poszt lesz, de azért férfiak is elolvashatják, elvégre 2013-ban velük is történtek dolgok, és 2014-re nekik is lehetnek terveik. :)

Farkas Lívia blogján néhány éve minden ilyenkor közzétesz egy letölthető, kinyomtatható, kitölthető Inspirációs naplót. Nekem az idei a harmadik, amit le- és kitöltöttem. A "napló" első része arról szól, hogy mit szeretsz csinálni, mit dolgozol most és mit szeretsz benne, mi szeretnél lenni, mi a kedvenc színed, stb. Azután jönnek témakörönként a kérdések (párkapcsolattól a pénzügyeken át az egészségi állapotig), hogy az adott témakörben mit értél el a tárgyévben, mi okozott nagy nehézséget, min szeretnél változtatni jövőre, és mit gondolsz arról, hogyan fogod elérni?

Lehet listákat írni a kedvenc bármidről (könyv, utazás, stb.), mit szeretnél feltétlenül megcsinálni a következő évben (hova szeretnél elutazni, milyen filmet szeretnél megnézni, stb.) A kedvenc rovatom is helyet kap minden évben: Írj levelet az egy évvel későbbi önmagadnak! :) Fogadalmakat is lehet leírni, természetesen megindokolva, hogy miért is akarod azt a fogadalmat elérni és betartani, és mit tudsz tenni az ügyben, hogy teljesüljön?

A napló, nevéhez híven, tartalmaz inspirációval kapcsolatos oldalakat is: írd le, mit teszel akkor, ha rosszkedvű vagy! Rajzold le, hogy mi inspirál!

A napló végül kiegészül néhány olyan oldallal, ami már igaziból nem is tartozik hozzá (heti-napi tervező, születésnap-nyilvántartó és hasonlók).

Azért szeretem kitölteni minden évben, mert a következő napló érkeztekor vicces és néha tanulságos újraolvasni az előző évit. Fura, hogy néha hogyan teljesülnek a beleírt kívánságok és tervek, néha mennyire nem teljesülnek, sőt az is előfordul, hogy egy tavaly még kívánatos cél elveszti minden vonzerejét, és tulajdonképpen bánjuk, hogy elértük, vagy örülünk, hogy nem értük el. Az is furcsa, hogy némely célok állandónak tűnnek, hiszen minden évben szerepelnek, mintha soha-de-soha nem lehetne elérni őket, pedig alapvetően nem látszanak túl nehéznek... Egyszóval remekül meg lehet ismerni önmagunkat is, ha visszaolvassuk az egy-két évvel korábbi naplónkat.

Ha másért nem is, a móka kedvéért töltsd ki te is!

Ez a kérdés motoszkált a fejemben a tegnap esti Pálferi-előadás alatt. Nem kell aggódni, nem mentek az agyamra Feri atya intelmei. :)

A dolog úgy kezdődött, hogy Pálferi megnyerte a Prima Primissima-díj közönségdíját (Gratulálunk!) és természetesen elhozta megmutatni. De nem csak úgy felmutatta, mint a véres kardot, hanem körbeadta a nézőtéren azzal, hogy egyrészt legyen rajta minél több ujjlenyomat :), másrészt szerinte az előadásának a hossza (1 óra 15 perc) bőven elég lesz arra, hogy mindenki kézbe vegye. Itt én már éreztem, hogy baj lesz ebből. :)

Lett is. Az előadás végére  írd és mondd: a 6. sorig jutott a trófea. A terem legalább 14-15 soros (nem emlékszem pontosan), de a honlap szerint csak a földszint (!) befogadóképessége 500 fő. Az első sorokban szerintem olyan 30 fő ülhet soronként, így az első 6 sorban plusz (mivel Feri előadásai mindig zsúfoltak), a színpadon is ül egy sornyi, azaz 30 ember, és Feri velük kezdte a körbeadást, kb. legfeljebb 210 emberhez juthatott el a képen is látható szobor.

Számoljunk egy kicsit.

Az előadás 1 óra 15 perce az annyi mint 4500 másodperc. Osztva 530 fővel a szükséges taktidő 8,4 másodperc.

Mivel ugye volt bevezető is, ezért az előadást vehetjük 1 óra 5 percnek, azaz 3900 másodpercnek, így a taktidő máris 7,3 másodpercre csökken. Ennyi időt rászánva, elméletben a földszinten ülők mindegyikéhez eljuthatott volna a díj.

Ehhez képest, mint mondtam, csak az első 6 sor, plusz a színpadon ülők látták a szobrot, vagyis az átlagos ciklusidő 3900 másodpercre és 180+30 főre 18,5 másodperc.volt. Vagyis átlagosan ennyi ideig nézegette mindenki a szobrot, miközben már akkor rá-rá pillantott, amikor még csak a szomszédjánál volt. Persze volt, aki 2 másodperc alatt továbbpasszolta, de azt hiszem, a rekordot a két sorral éppen előttem ülő nő tartotta, aki pontosan 56 másodpercig vizsgálta, bár nem tudom, mi néznivaló volt rajta, mert maga a szobor elég letisztult vonalvezetésű.

Mi lehetett a gyökéroka annak, hogy a szobor nem jutott el mindenkihez?

Nem kérem azt, hogy az emberek fejből tudjanak leanül taktidőt számolni. :) De pusztán a rendelkezésre álló idő, a terem nagysága és Feri határozott kérése, hogy mindenkihez eljusson a szobor, elgondolkodtathatta volna őket arról, hogy kb. mennyi ideig is kellene egy-egy embernél lennie a díjnak. Nem 56 másodpercig, az biztos.

Sok ember lefényképezte a szobrot. Természetesen úgy, hogy miután hozzákerült, csak akkor vette elő a telefonját, hogy fotózhasson vele. Mindenki megforgatta elölről hátra, hátulról előre, a talpát nézegették, kipróbálták szúr-e a nyílra hasonlító izé, amit a szoboralak tart a kezében, gondosan elolvasták a feliratot, latolgatták a súlyát, és ha merték volna, talán meg is harapdálják, hogy megtudják, valódi aranyból van-e. :) Egyszóval egy cseppet sem voltak tekintettel arra, hogy még hány ember vár arra, hogy szintén kézbe vegye. Azt hiszem, Pálferi ezt hívná elégtelen önkontroll és önfegyelem vagy "addig nézegetem ameddig akarom, mert megtehetem" sémának. :)

Szerencsére megígérte, hogy elhozza a következő alkalomra is, és a 7. sortól kezdjük a körbeadást.

Megjegyzem, nekem mázlim volt, az 5. sorban ültem. :)

A kép innen van.

Épp a minap panaszkodtam és háborodtam fel azon a gyakorlaton, hogy minden piszlicsáré dolog miatt regisztrálni kell a neten, és hogy én dafke nem fogok ezentúl.

Erre mi a hét híre? Már lehet nyilatkozni a bankunkban arról, hogy melyik bankszámlánkról akarjuk a jövő év februártól esedékes havi két ingyenes készpénzfelvételt igénybe venni!

Most mondjam azt, hogy DAFKE nem regisztrálok azért, hogy ingyen hozzájuthassak a saját pénzemhez? Nem mondom. Inkább - szokásomtól merőben eltérően - megvárom a végső határidőt, hátha a választási lázban a fiúk odafönt megváltoztatják ezt a szabályt. Mármint a regisztrálás kötelezőségét. :)

Pedig az én bankom tök rendes, a fiókokban még külön sor és nyomógomb is lesz az ügyfélhívón a regisztrálóknak!

Közben a nyomtatvány is megjelent, amit ki kell tölteni ahhoz, hogy ingyen hozzájuss a pénzedhez. Különösen tetszik benne a jogosulatlan szó. Mintha a más pénzét akarnám ellopni... Még szerencse hogy a fiúk odafönt viszont habozás nélkül ellopják az időmet, amit a nyilatkozással kell töltenem.

Ha valaki úgy jobban ismeri: Budapest 112-es számú postahivatala a szóban forgó hely. Én mondom, már régóta esedékes volt. A régi rendszerben esélyed sem volt 30 perces szintidőn belül szabadulni az intézményből még akkor sem, ha csak 1 darab levelet akartál feladni.

Nem tudom, mikor vezették be a rendszert, mert a hosszú sorbanállás miatt borzasztó régen jártam ott utoljára - pedig ez a hozzám legközelebb eső posta. De nem történhetett meg régen a bevezetés, mert a törzsközönség még nincs teljesen tisztában a folyamatokkal.

Meglepő módon sokan a sorszámhúzás mikéntjével és céljával sincsenek tisztában, pedig nem ez az első hely az országban ahol sorszámot kell húzni. Aztán kiderült már egy-két olyan dolog is, amire a sorszámhúzó automata nem adott választ, ezért már megjelentek a nyomtatott (majd kézzel kiegészített) A4-es információs lapok is a sorszámkiadó mellett, amik például arról tájékoztatnak (nyomtatva), hogy bizony a postabolthoz is sorszám kell, és kézzel kiegészítve azt is közlik, hogy a 4-es gombot kell megnyomni hozzá.

Az én véleményem az, hogy a sorszámkiadó betűméretén is lehetne változtatni, mert most az van, hogy nem az ablakokhoz állunk sorba, hanem a sorszámosztó géphez, mert meg kell várni, amíg minden nyugdíjas előveszi a szemüvegét és/vagy egészen közel hajolva próbálja kisilabizálni, hogy melyik gombhoz milyen szöveg tartozik.

Az is előfordult, hogy az egyik ügyfél, miután kiderült, hogy rossz helyre húzott sorszámot, egyszerűen összegyűrte a papírt és hozzávágta a postáskisasszonyhoz, majd dühösen elrohant. No persze, az ügyfelek kulturálatlanságáról nem a posta tehet.

És persze olyan beszélgetéseknek is fültanúja voltam, miszerint minek már megint ez az újítás, a régi rendszer sokkal jobb volt, mert mindig csak újítgatnak...

Szóval van még hova fejlődni, de üdítő volt látni, hogy mennyire megritkult a tömeg (sokkal-sokkal kevesebben voltak, mint szoktak lenni), tényleg majdnem minden ablak nyitva volt, és bődületes gyorsasággal pörögtek a számok a kijelzőn. Ahogy egy-két idősebb ügyfél megjegyezte, túl gyorsan is, mert nem tudják elolvasni és fel is fogni, hogy az ő számuk az. Ez utóbbi panasz ellen viszont nem tudom, mit lehetne tenni...

Két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy az emberek nagy része még ösztönösen sem lean gondolkodású, a másik, hogy a ma divatos online játékok (pl. Farmville és hasonlóak) kiváló terepei lehetnének a lean alapelveinek az oktatására, ha... ha nem lennének rosszul programozva.

Természetesen a két megállapításnak van köze egymáshoz. :)

Elhatároztam, hogy kipróbálom én is valamelyik játékot. Mivel nem vagyok Facebook-tag, ezért a Farmville kiesett. Hálaistennek van egy csomó másik farmos-kertészkedős játék is, amiket böngészőben lehet játszani, és nem kell hozzájuk letölteni semmit. Arra is rájöttem, hogy néhány játékkészítő a farmos játékok alapelvén működő más játékokat is kínál, például van egy olyan, amiben egy kávézót kell felépíteni és üzemeltetni, és a játék unalmasabb perceiben (azaz a játékkal töltött idő 99,9%-ában) más játékosok kávézójába lehet beállni dolgozni. Ez kell nekem! 1 hónappal ezelőtt kezdtem a játékot, és teljes 3 hetet szántam rá. Íme, a konklúziók.

A játék menete a következő. Kapsz egy alap-kávézót, mondjuk 6x6 kocka méretűt, amiben van néhány tűzhely, amin főzhetsz (a kávézó igazából étterem), egy kötelező elemként szereplő hűtő, amibe a megvásárolt alapanyagok kerülnek (korlátozott kapacitású, de vehetsz több hűtőt is) és néhány szék és asztal. Van pincéred is, ami leszedi a vendégek után a használt tányért és eléjük rakja az ételt. A megfőtt ételt pultokra kell rakni, ezeknek a száma is limitált. Minden főzés után kapsz tapasztalatpontot, bizonyos számú tapasztalatpont után szintet ugrasz. Minden új szinttel kapsz vagy új receptet, vagy kávézóbővítési lehetőséget vagy több tűzhelyet, stb. A vendégek minden elfogyasztott étel után fizetnek neked ún. kávézópénzt, minden étel más kávézópénzt ér. Ebből vehetsz a kávézódba új berendezési tárgyakat és dekorációkat, valamint természetesen alapanyagot a főzéshez. Minden szintlépéskor kapsz néhány aranyat is. Az arannyal olyan berendezési tárgyakat vagy dekorációkat vehetsz, amik kávézópénzzel nem elérhetőek ill. vehetsz főzési bónuszokat, pl. ne kelljen várni egy étel megfőzésére 12 órát, hanem legyen kész azonnal, stb. Az aranyat át lehet váltani kávézópénzre, de fordított átváltás nem lehetséges. Azonban ha nincs elegendő aranyad (márpedig soha nincs), akkor SMS-ben vehetsz igazi pénzért. Na, ezekből az SMS-ekből él a játékgyártó.

A kávézót szabadon rendezheted be, azzal a megkötéssel, hogy kell rajta lenni ajtónak, és kell bele hűtő és tűzhely. Ezenkívül egy vendég vagy pincér 1 kockát foglal el, tehát úgy kell elhelyezni a bútorokat, hogy legyen köztük elegendő hely közlekedésre. A vendégek egyébként nem finnyásak, nem rendelnek semmit, csak leülnek, és várják, hogy a pincér eléjük rakjon bármit, ami éppen készen áll a pultokon. Ha eltelik bizonyos idő, és nincs kiszolgálás, akkor csalódottan távoznak, és a kávézód tetszési indexe csökken. Ellenben, ha sikerült őket kiszolgálni szintidőn belül, akkor nő a tetszési index, ami egy 100-as skálán mozog. Minél magasabb az index, annál több vendég jön, és minél több vendég jön, annál nehezebb őket kiszolgálni, tehát esik az index. :) Erre a megoldás az, hogy a többi játékos közül vehetsz fel dolgozót, azaz pincért.

A játék "beépített" pincérei (nevezzük robotpincéreknek őket) elég buták. Egyszerre egy vendéget tudnak kiszolgálni, vagy egy után leszedni a tányért, de minden ilyen akció után el kell menniük egy pulthoz. A pultot esetlegesen választják ki, tehát nem az adott vendéghez legközelebb lévőről visznek neki enni, vagy nem az adott asztalhoz legközelebb lévő pultra teszik a piszkos edényt. Rendszert még nem tudtam felfedezni a mozgásukban, valószínűleg teljesen véletlenszerű mozgásra vannak beprogramozva. Emiatt a kiszolgálás csorbát szenved, de ahogy írtam, fel lehet venni igazi pincért is.

És itt jön be a képbe a lean szemlélet. Valamennyire a robotpincéreknél is lehet szabályozni az ételes pultok és a székek-asztalok elhelyezésével a kiszolgálás gyorsaságát, de a valódi haszna az "igazi pincérnél" jelentkezik. Az igazi pincért valódi játékos mozgatja, valódi ember dönti el, hogy melyik pultról vesz fel ételt, és melyik vendég elé teszi le. Ráadásul az igazi pincér egyszerre több koszos edényt is fel tud szedni egymás után, ebben nincs limit.

Tehát adva van a lehetőség, hogy én vegyek fel pincért, vagy én menjek máshova dolgozni. Mentem is, mert kávézópénzt és tapasztalatpontot lehetett vele szerezni, nem beszélve a leanszociológiai ismeretekről. :)

A játékosok két csoportba oszthatóak. Akik - ösztönösen - használják a leant (ez olyan 0,5%) és akik nem (99,5%). A kávézók elsöprő többségénél az az elv érvényesül, hogy a pultok a tűzhelyek mellett vannak egy kupacban, a székek-asztalok pedig hosszú-hosszú sorokban állnak úgy, hogy a sorok egyik vége a falnál van, tehát a legbelülre leülő vendég kiszolgálásához a pincérnek (akár robot, akár igazi) mindannyiszor végig kell mennie a soron. Nehezítésként a játékosok nagy része a pultok és az asztalok közé még cuki dekorációkat is kihelyez, hogy az asztalok felől még véletlenül se lehessen levenni a pultról az ételt, hanem mindenképpen be kelljen menni még a pultok mögé is. Az is előfordul, hogy a közlekedőutakra raknak ki dekorációkat, amiket így ki kell kerülni, ezzel is növelve a kiszolgálási időt.

A nemlean játékosok alfaja az "ej ráérünk arra még"-típus, aki addig nem áll neki új ételt főzni (hiába van akár 5 tűzhelye, amit drága pénzért vett), amíg az előző étel el nem fogy...

A lean játékosok ellenben úgy helyezik el a pultokat, hogy vagy szétszórva a kávézóban, vagy egy-egy hosszú asztalsort bizonyos asztalonként megszakítanak egy-egy pulttal, a dekorációk pedig a holtterekben vannak, ahol nincsenek útban. Ahogy írtam, ez az elrendezés igazából csak igazi pincérek esetében mutatja meg a hasznát, a robotpincér képes elmenni a 20x20 kockás kávézó túlsó végére egy omlettért. Bár azt azért hozzátenném, hogy néha az igazi pincér is így tesz... :)

Tehát vannak olyan játékosok, akik minden lean alapismeret nélkül (ha csak nem álruhás lean menedzserek játszanak két SMED-projekt között :), alkalmazni tudnak bizonyos lean alapelveket a játék adta lehetőségeken belül, és vannak, akik nem tudnak.

Ez azért érdekes, mert az ilyen játékokban vérre menő harc zajlik azért, hogy kinek a kávézója vagy farmja a szebb, a nagyobb, a több vendéget fogadó, több répát termesztő? Mint mindenhez, ehhez is pénz kell. Kávézópénz vagy arany. Az előbbit a vendégek kiszolgálásával lehet megszerezni, tehát egységnyi idő alatt minél több vendéget szolgálok ki, annál több kávézópénzem van. Sajnos, ennek felismeréséhez kevesen jutottak el, aminek szerintem a robotpincérek programozása az oka. Ha racionálisan mozognának és szolgálnák ki a vendégeket, minden játékos pillanatok alatt rájönne az összefüggésekre, és másodpercek alatt átrendezné a kávézóját. Azonban a robotpincérek teljesen esetlegesen mozognak, igazi pincért pedig korántsem vesz fel minden játékos, így az összefüggések nem jönnek elő. Alapvetően tehát úgy gondolják, hogy a kávézópénz-gyűjtést nem lehet szabályozni az asztalok elhelyezésével, tehát nem is foglalkoznak vele. A baj ott van, ha a való életben is úgy gondolják majd a saját gyárukban, irodájukban hogy mindegy, hogyan van berendezve, attól még nem termel több pénzt...

Marad tehát a másik út az elismerések bezsebelésére, a hatékony kávézó helyett a szép kávézó kialakítása. Persze mint minden, a szép is igen relatív fogalom. Volt olyan kávézó, ahol "felmondtam", mert nem tudtam megkülönböztetni a padlót az asztaltól, vagy kifolyt a szemem a színorgiától, vagy nem találtam meg a közlekedőutat vagy a pultokat a lebegő vámpírok, kaktuszerdők, lufik és egyéb mesés dekorációhegyek között. Érdekes módon a lean és nemlean kávézók csicsásság területén nem különböztek egymástól. A való életben is látni erre példát, főleg menő irodák esetében, ahol a csocsótól a csúszdán át az absztrakt festményig minden van, plusz jó nagy rendetlenség az asztalokon...

Egy szó, mint száz, kissé jobb programozással szerintem ezek a játékok igen jók lennének arra, hogy a leant mintegy magukba szívják a játékosok, már egészen fiatal kortól - igaz, csak nagyon alapszinten.

Persze tudom, ezeknek a játékoknak nem ez a célja...

Megjegyzés: a játék linkjét direkt nem adom meg, mert a poszt célja nem a játék reklámozása, és aki ilyesmit akar játszani, tucatjával talál hasonlót a neten.

... mert december ...mert kárognak a varjak a Margitsziget és minden más elhagyatottnak látszó hely felett ...mert előjönnek a gyerekkori emlékek, amikor még december 6-án jött a Mikulás és tele volt a tévé mikulásos műsorokkal.  ...mert csillognak a plázák, a vásárok és az utcák. ...mert lehet azt hinni, hogy a csillogás mögött valami különlegest, valami mást árulnak, pedig nem is. :) ...mert jön az újév és lehet majd fogadkozni. ...mert hó. ...mert KARÁCSONY.

Te miért szereted a decembert?

Margit-sziget és japánkert december 1-jén

A szigeten még nem nagyon látszik, hogy már december van. Ma még különösebben hideg sem volt.

A japánkertben a tavon látni, hogy már hidegszik az idő: a tó melegvízű, ezért "gőzölög" (Igaz, a képen ez nem nagyon látszik, ezért kell kimenni a gembára szigetre. :).

Amíg várunk arra, hogy téliesedjen az idő, érdemes megnézni a kert több érdekes növényét is, például ezt:

Nem. Nem regisztrálok.

Nem tudom, ki használja még közületek a startlap.hu válogatásait, de ha használjátok, és véletlenül nem tudtátok volna, hogy van neki lean.lap.hu aloldala is, akkor most ajánlom figyelmetekbe. Az én blogom sajnos nincs kint, és ennek két oka van.

Az egyik, hogy nem tudtam, hogy nem "magától" kerül ki a link, hanem ajánlások mentén, azaz ajánlani kell az oldal szerkesztőjének a megfelelő linket, amit a szerkesztő aztán kihelyezhet.Azt hittem, a szerkesztő kutatja fel a megfelelő tartalmat.

A másik ok, hogy én megpróbáltam ajánlani a blogom linkjét, tényleg megpróbáltam. Megkerestem az oldal alján a "Kapcsolat a lap szerkesztőjével" gombot, aztán megtaláltam az "Üzenet a szerkesztőnek" gombot is, sőt, még a "Ha linket akar ajánlani, kérjük kattintson ide!" gomb sem kerülte a figyelmem, rákattintás után még a linkajánlási szabályzat mindkét oldalán is átrágtam magam, valamint kitöltöttem a linkajánló űrlap összes rubrikáját is....és amikor elértem a procedúra legvégére, azzal a felhívással találtam szembe magam, hogy ahhoz, hogy ajánlani tudjak linket, startlapos regisztráció szükséges, így legyek szíves regisztrálni.

Nem leszek szíves. Csakazértsenem.

Új játékot találtam ki ugyanis a régi kedvencem mellé: egy honlapra ezentúl csakis akkor fogok regisztrálni, ha értelmét látom, ha a regisztrálásnak célja és haszna van, ha a regisztrálás feltétlenül szükséges. Ilyen honlap kevés van. :) De az biztos, hogy ahhoz, hogy linket ajánljak a startlap.hu-nak, nem kell regisztrálás. Egyszerűen el kell küldeni a linket az oldal szerkesztőjének, és kész. Persze én értem, hogy a startlap.hu adatbázist akar építeni, csak az engem, mint felhasználót, nem érdekel. A linkajánláson kívül én mást nem akarok a startlap.hu-tól. Nem akarok vele az újdonságokról levelezni, se a kijavított bugokról értesülni, se nyereményjátékban részt venni, főleg mert tudom, hogy holnapra elfelejteném az egész regisztrációt felhasználónevestől, jelszavastól. Így nem regisztrálok.

Igaz, így nem lesz kint a blogom linkje sem. De ez legyen a startlap.hu problémája. :)

Mármint az őrjítő várakozásokkal, amik akkor keletkeznek, amikor telefonos ügyfélszolgálatot hívunk fel, és végtelen ideig keringetnek minket a menükben és hallgathatjuk a Für Elise-t anélkül, hogy élő emberhez kapcsolnának.

De mostantól minden más lesz. A kormány megaszonta, hogy innentől kezdve ennek vége, 5 percen belül élő embernek kell felvennie a telefont és slussz. A Közlöny is megírta, tehát biztosan így is lesz.

Egy veszteség tehát kipipálva. Maradt hat, áprilisig. Hajrá, Magyarország! Én neked drukkolok!

(Azért arra kíváncsi lennék melyik politikust várakoztatták meg a telefonban. :)