Volt egyszer egy cég, ami 66 évig működött. Ez nagyon nagy idő. Sok változáson mehet át az ilyen hosszú időt megélt cég, de bele is merevedhet egy működési struktúrába, főleg, ha pechjére, egy szocialista államban kell leélnie élete nagy részét.

Nagyon sokan feltették már a kérdést, mi okozta a Malév csődjét? Jóhiszemű hozzá nem értés? Szándékos rongálás? A „megoldjuk okosba” életérzés? A „40 évig így csináltuk, ha addig jó volt – hiszen már az apám is ezt és így csinálta ugyanitt – akkor jó lesz az most is!” hozzáállás? Vagy az oly sokszor hivatkozott, és oly kényelmesen hibáztatható "külső körülmények"? Ki tudja? Az elszámoltatási kormánybiztos vagy mások előbb-utóbb biztosan kibogozzák majd a szálakat, vagy nem. Nem is ez a fontos. Most már. Hanem a tanulság.

Nem szabad ugyanúgy csinálni a dolgokat, mint 40 éve. Mint 30 éve. Mint 20 éve. Mint 10 éve. Mint 5 éve. Mint tegnap. Nem lehet. A világ elszalad mellettünk. Nem elégedhetünk meg a húsz éves technikával, a 15 éves folyamatokkal, amiket toldozunk-foldozunk, hogy valahogy mégis hozzápasszítsuk őket a mához. A holnap követelményeire pedig nem is gondolunk, hiszen a napi tűzoltás mellett nincs is rá idő. A szent teheneket le kell vágni. Márpedig a Malévnél szent tehénből mindig volt néhány. Még az alatt a néhány rövid év alatt is, amíg én ott dolgoztam, a mai napig bezárólag. :(

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen". (Einstein)

 

Az utolsó Malév járatok. Benne voltam a csapatban, ami a pilótákat szervezte ezekre a járatokra. Az egyetlen olyan feladatom volt ez a cégnél, amire nem vagyok büszke. De meg kellett csinálni. És az élet megy tovább.

(Kép: flightradar24.com)

A Leancenter tavalyi, dunaújvárosi rendezvényén Tömpe László bejelentette, hogy az idei tavaszi Lean Est témája az lesz, amihez előadók jelentkezését is várják, hogy miért nem sikerül némely cégnél "bevezetni" a leant. Ugyan nem jelentkeztem előadónak, de azért van elméletem a témával kapcsolatban. A lean bukásának egyik legfőbb oka szerintem a közöny.

Nem, nem a lean iránt. Hanem úgy általában a munkahelyünk, a munkánk és főleg a másik ember munkája iránt. Reggel bemegyünk, elvégezzük a dolgunkat, majd hazamegyünk. Hogy mit csinál Micike egy emelettel feljebb? Kit érdekel, elég nekem a magam dolga, baja!

Alapvetően persze nagyon jó lenne, nagyon szeretnénk, ha a dolgok flottul mennének, ha kevesebb energiával, hatékonyabban, gyorsabban tudnánk dolgozni, szóval nincs a leannel semmi baj, csak hát... kit érdekel, hogy Micike konkrétan mit csinál egy emelettel feljebb? Dolgozzon hatékonyabban, gyorsabban, de a részletek nem érdekelnek!

Én mindig is imádtam másokhoz, az ő "gembájukra" járni, főleg ha azokkal a másokkal napi kapcsolatban vagyok. Engem érdekel, hogy mások mit csinálnak, milyen folyamataik vannak, hogyan van berendezve az irodájuk, mennyit kell sétálniuk a fénymásolóig, nem zavarja-e őket, hogy hátulról jön a fény, mi a véleményük a főnökségről, miért csinálnak valamit így és miért nem úgy, jobb-e hogy most így csinálnak valamit és nem úgy, mint eddig, ésatöbbi. Új munkatársak költöztek mellénk? Menjünk, nézzük meg őket! Mi fogunk új helyre költözni? Azonnal menjünk és nézzük meg az új helyet! Ne felejtsünk el vinni mérőszalagot, papírt, ceruzát! Új menza nyílik? Új raktárat, ügyfélszolgálatot adnak át? Az elsők közt a helyünk a nyitáskor! De az sem baj, ha már építés, kialakítás közben megnézzük!

Munkatársaim közül kevés ember osztotta/osztja a lelkesedésem. A legtöbbször, ha hívom őket valahova, értetlenkedő arcok fogadnak: mit nézzünk az új munkatárson/új helyen/új menzán/új raktáron/új ügyfélszolgálaton? KIT ÉRDEKEL? És ami a legmeglepőbb, az új munkatárs, új hely, új menza, új raktár, új ügyfélszolgálat ugyanilyen értetlenül fogad engem, mint vendéget: mit keresel itt? Mi közöd hozzám? Törődj a magad dolgával!

Hát persze, hogy elbukik a lean.

Természetesen van fény az alagút végén, hiszen ha az egy emelettel feljebb dolgozó Micikével összefutunk a dohányzóhelyen, szívesen elbeszélgetünk vele: hogy van a család? hova megy nyaralni? mi a véleménye a főnökségről? mit szól hozzá hogy a szép Juhászné kikezdett az igazgatóval? :) Szóval Micike személye érdekel minket. Csak a munkája nem. Na, ezen kellene valahogy változtatni.

Talán furcsa lehet, hogy az előző írásomban azt ecseteltem, miért szeretem a Wikipédiát, most meg arról írok, hogy miért nem. A világon semmi sem tökéletes, még a Wikipédia sem, mégpedig azért nem, mert

a Wikipédia nem lean.

Ellentmondás? Lehet valami lean és nem lean egyszerre? Hogyne lehetne. Ahogy mondani szokták: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A jó szándék ebben az esetben a kaizennek és az ember tiszteletének betartása. Ez azonban kevés az üdvösséghez.

Az értékek és a veszteségek pontos ismerete, állandó keresésük az előbbiek erősítése, az utóbbiak kiküszöbölése miatt nélkülözhetetlen. Vegyünk egy példát. A Wikipédia célja, hogy összegyűjtse a világ összes tudását. Ez remek cél, de minek nekünk a világ összes tudása? Azért, hogy okosabbak legyünk, és mert mindenkinek joga van - lehetőleg ingyen - hozzájutni az információhoz. Az információ azonban csak akkor információ, ha megbízható, hiteles forrásból származik. Ezért van szükség a Wikipédián a forrásokra és azok megnevezésére, ezért nem dolgozhatsz a saját kútfejedből. A források megléte tehát érték. Csakhogy mi számít forrásnak? Könyvek, nyomtatott (szak)lapok, tudományos publikációk, és az úgynevezett „mértékadó honlapok”. Na, ezen az utolsó ponton szoktunk úgymond összeveszni. Mert vannak szerkesztők, akik szerint a blogok nem megbízható tartalmak, mert egy ember ellenőrzés (főszerkesztő) nélkül azt ír, amit akar, és az vagy igaz, vagy nem. Miközben elfelejtjük azt, hogy az ún. énblogok mára már igen kis szeletét teszik ki a blogszférának, a tematikus, mondhatni szakmai blogok száma sokkal nagyobb. És nagyon sok ezek közül szaklapokkal megegyező minőségű tartalmat kínál! Azonban azért, mert van olyan blog is, ami nem megbízható, ezért a blog, mint műfaj a Wikipédiában ki van tiltva a lehetséges források közül, és ezzel máris megfosztjuk magunkat egy értéktől.

Másik példa. Vannak olyan szerkesztők, akik nem tartják be azt az alapvető szabályt, hogy a Wikipédián nem reklámozunk semmit, és felteszik a cégük, szolgáltatásuk prospektusát a Wikipédiára, nem egyszer névvel, címmel, telefonszámmal. Az ilyen tartalmat mindig töröljük. Csakhogy ennek is van egy menete, az ún. törlési megbeszélés. Ez úgy történik, hogy valaki észreveszi a „cikket”. Megállapítja, hogy nem idevaló, kitesz rá egy sablont, ami azt tudatja a cikket olvasóval, hogy a cikk törlési megbeszélés alatt áll, majd a cikk címét listázza a Törlésre javasolt lapok oldalon. Ott bizonyos ideig szerepel a listában, közben szavazni lehet, hogy töröljük vagy ne töröljük, érveket és ellenérveket lehet felsorakoztatni a törlés vagy a megmaradás mellett. Eltelik pár nap, és egy adminisztrátor összeszámolja, hogy mennyi szavazat érkezett a törlésre és a megmaradásra, és amelyik több, aszerint jár el. Csakhogy közben a „cikk” ott díszeleg a többi között rontva ezzel a Wikipédia hitelességét és minőségét. A folyamat tehát hosszadalmas, és néha a szerkesztők érdektelensége miatt (senki nem veszi a fáradságot, hogy szavazzon), nem is történik semmi. Ezért én már jártam el úgy, hogy úgynevezett azonnali törlésre jelöltem az adott reklámcikket, hogy elkerüljem a hosszadalmas bürokráciát. Azonnali törlésre (röviden azonnalira) akkor jelölünk valamit, ha tényleg azonnal törölhető megbeszélés nélkül, mert mondjuk csak annyit tartalmaz, hogy „Juli szép, XD”, mert hát ilyen cikkeket is létrehoznak vicces kedvű emberek. Tehát azonnalira jelöltem a reklámcikket, amit mindenképpen törölni fogunk, és ekkor figyelmeztettek, hogy az ilyen cikkeket megbeszélésre kell vinni, mert ez a szabály. És a szabály a Wikipédiában is szabály. Egy értéknek: a gyors, hiteles, pontos tájékoztatásnak, illetve az oda nem való, felesleges információ azonnali kiirtásának megint lőttek, mert a bürokrácia az első.

Harmadik példát is hozhatnék, ami a Wikipédia lényegéről szól, a világ összes tudásáról, illetve ennek a tudásnak a magyar Wikipédiáról való hiányáról. Vagyis arról, hogy a Wikipédiát sok vád éri, hogy az angol Wikipédia ezen sorok írása közbeni 3 859 193 darab cikkéhez képest a magyaron csak 209 610 darab cikk van, és éppen mindig az hiányzik, ami az adott olvasónak kellene, vagyis ami éppen akkor értéket jelentene a számára. Erre szoktuk mi, ott a Wikipédián mondani: és mi tart vissza attól, hogy megírd? :)

További olvasnivaló a témában: Miért nem nagyszerű a Wikipédia?

Sok éve, majdnem a kezdetektől szerkesztem a magyar Wikipédiát, néha az angolt is. Alapítója vagyok a Földrajzműhelynek, járőr „rangom” van és tagja vagyok a Wikimédia Magyarország Egyesületnek is. Elmondhatom tehát, hogy a Wikipédiát igen jól ismerem szerkesztőként, olvasóként, afféle moderátorként is (hiszen a járőrök egyik feladata az oda nem való tartalmak szűrése), és egyesületi tagként a háttérmunkába is belelátok egy picit.

Mivel a Wikipédiát minden szerkesztője önként, ingyen és a szabadidejében szerkeszti, ezért valószínűsíthető, hogy a szerkesztők szeretik is a Wikipédiát. Én is szeretem, az alábbi miatt:

a Wikipédia lean.

Lean, mert a lean két alappillérének megfelel a működése: a veszteségek eltávolításának a a dolgok folyamatos jobbításával (kaizen) és az ember tiszteletének.

Tulajdonképpen az egész Wikipédia-koncepció a kaizenen alapul: gyűjtsd össze a világ összes tudását önkéntesek segítségével, mely tudást aztán ugyanezek az önkéntesek majd tovább bővítik, csiszolják, fényezik, azaz fokozatosan és folyamatosan jobbítják a tartalmat úgy mennyiségileg, mint minőségileg.

Az ember tisztelete pedig magától értetődik. Ha abból indulunk ki, hogy a Wikipédiát mindenki szerkesztheti, akkor az egyes embernek és az ő tudásának – bármilyen morzsányi is legyen az – a tisztelete nyilvánvaló. Nincsenek megmondóemberek, akiknek a tudása mindenek fölött áll, akiknek nem lehet ellentmondani, mert különben... A tudásod és az önkéntes közreműködésed szinte automatikusan elismerik, nem kell „nyalni” senkinek sem azért, hogy előreléphess a képzeletbeli ranglétrán és előbb megerősített szerkesztő légy, majd saját kérésedre járőr. Adminisztrátornak vagy bürokratának is jelöltetheted magad.

Hogy hogyan fér ezzel össze az, hogy mégis vannak olyan emberek, akiket hosszabb-rövidebb időre (de akár örökre is) kitiltanak a Wikipédiáról, vagy akiket hébe-korba figyelmeztetni kell arra, hogy csak megfelelő tartalmat töltsenek fel és ha lehet, akkor megfelelő minőségben is? Úgy, hogy a Wikipédiában is léteznek standardok. A legfőbb standard: a Wikipédia enciklopédia. Ha levennéd a polcról a Filmlexikont, és a Macskajajnál kinyitva annyit találnál benne, hogy „Ez egy állat jó film, nézzétek meg!” azt hiszem, igen csak meghökkennél, és kétségbe vonnád a Filmlexikon készítőinek elmeállapotát és magának a lexikonnak a hitelességét is. A Wikipédiát ugyanígy kell kezelni: enciklopédikus minőségű és tartalmú anyagot kell rá feltenni. Nem baj, ha a Macskajajról csak annyit tudsz, hogy milyen nemzetiségű film, ki rendezte és kik a főszereplők. Majd lesznek mások, akik kiegészítik a te tudásod a sajátjukkal. A lényeg a folyamatos jobbítás és a standardok betartása. Standardok nélkül ugyanis a Wikipédiában is csak káosz lenne, akárcsak egy cégnél a belső szabályzat és a külső törvények nélkül. A Wikipédia legfőbb alapszabályai, standardjai a következőek:

- A Wikipédia nem reklámfelület. Nem reklámozhatsz benne senkit és semmit.

- Ennél fogva csak olyan személyekről, dolgokról és fogalmakról lehet bele írni, amik egyrészt az egyetemes tudás részei, másrészt más szerzők (könyvek, újságok, mértékadó portálok és egyéb kiadványok) már feldolgoztak. Ezekre az úgynevezett forrásokra a cikk végén hivatkozni kell. A saját kútfőd nem forrás. Az illető személy vagy cég saját honlapja sem számít annak, mert általában elfogultak saját magukkal szemben.

- Nem tölthetsz fel jogsértő tartalmat, se szövegest, se képet vagy egyéb fájlt.

- A cikkek írásakor minden körülmények között tartanod kell magad a semleges hangvételhez. Nem szabad csak pozitívumot vagy csak negatívumot írni valamiről vagy valakiről.

- A cikkek írásakor be kell tartanod a magyar helyesírás szabályait.

- Törekedj enciklopédikus stílusra. Legyél szakszerű, de ne tűzdeld tele az írásod csak szakértők által érthető terminus technicusokkal. Tartsd mindig szem előtt, hogy a Wikipédia a laikusok, a nagyközönség számára készül. Arra azonban szintén figyelj, hogy az olvasó bár laikus, de nem hülye. Nem kell szájbarágni sem a dolgokat. A stílusod legyen érdekes, olvasmányos.

- Ne vandálkodj. A Wikipédia szakzsargonjában a vandál a szándékos károkozót jelenti: „csúnya” szavakat ír bele a cikkbe, vagy szándékosan rossz információt, adatot ad hozzá a tartalomhoz.

- Ha pedig éppen nem cikket írsz, hanem a Wikipédia közösségi tereiben szólsz hozzá valamihez, vagy egy másik szerkesztő vitalapjára írsz, akkor kerüld a személyeskedést és a káromkodást. Ez utóbbi a Wikipédián nagyon nem menő.

A Wikipédián nem csak cikket írhatsz. Magad is alakíthatod a szabályokat, sőt újakra is javaslatot tehetsz. Fentebb azt írtam, én alapítottam a Földrajzműhelyt a magyar Wikipédián. Amikor megalapítottam, még az sem volt eldöntve, mely földrajzi helyekről lehet cikket írni, azaz melyek számítanak nevezetesnek. Azóta, az én javaslatomra, példaként véve más nyelvű Wikipédiák gyakorlatát, és átbeszélve az ötletem úgy döntöttünk, hogy minden földrajzi hely nevezetes, melynek neve van. De ha te úgy gondolod, hogy ez a szabály butaság, akkor ne habozz, bátran javasolj mást! A közösség megvitatja, ha kell szavazunk is róla és ha a te módosító javaslatod fogadjuk el, akkor bevezetjük az új szabályt. A Wikipédián mindenki véleménye számít: amíg betartod a fenti standardokat, addig mindenki tisztelni fog.

Ebből az következik, hogy kitiltani azokat szoktuk, akik a fenti szabályokat következetesen, minden figyelmeztetés ellenére sem tartják be. Sokan kitiltódtak már vandálkodás, személyeskedés vagy sorozatosan jogsértő anyagok feltöltése miatt. Rengeteg embert figyelmeztetünk nap mint nap, mert a Wikipédiát összekeverik egy ingyenes tárhellyel és nevenincs cégükről, termékükről, zenekarukról, focicsapatukról, vagy akár saját magukról írnak „cikket”. Általában ezek az emberek mennek aztán panaszkodni a különféle fórumokra, hogy a Wikipédia elüldözi a szerkesztőket, és hogy a Wikipédián cenzúra van.

Ha elmész egy céghez dolgozni, ott is be kell tartani a játékszabályokat. Ezek egy része külső (törvények) más része belső (belső szabályzat, munkaköri leírás). Egynémely pontot ideig-óráig meg lehet szegni, de ha minden figyelmeztetés ellenére már harmadszorra is részegen mész dolgozni, vagy ellopod a szerszámokat, akkor ne lepődj meg, ha repülsz!

További olvasnivaló a témában: Miért nagyszerű a Wikipédia?

Olvasni ajánlom erre a hétre...

Magyarul

A nyomor széle - Nekem nagyon tetszenek azok a blogok, amik a gembán, a gembáról íródnak, bárhol is legyen az. Az egyik legkedvesebb blogom ezek közül is az, ami az egyik legszomorúbb témáról szól, a nyomorról és arról, hogyan lehet vagy nem lehet a szegénysorba került embereken segíteni. Ez a blog eddig az fn.hu-n volt olvasható, pár napja költözött át a fenti címre. Érdemes követni!

Túl gyors - Van az úgy, hogy az is baj, ha valami túl gyorsan készül el. A JIT-et nem csak az autógyárban lehet alkalmazni, úgy tűnik, már bibliamásolás közben is érdemes kikérni a szakértők véleményét. :)

Igen, az, hogy nem tudjuk hova tenni a táskánkat az étteremben, kávézóban, valóban probléma - de semmi pánik, már itt a tökéletes női szék! Még akár be is fektethetsz az elkészítésébe.

Angolul

Utazós mese - Mark Rosenthal egy repülővel utazós élményét meséli el.

Kik a jó lean vezetők? Akik hajlandóak, sőt imádnak tanulni! - fejti ki véleményét John Shook.

Kedvenc távol-keleti cégem, a Foxconn és társai Mark Grabant is cikkírásra késztették - elég hosszú.

Nem kell megijedni, nem arról a KISZ-ről lesz szó. Hanem a Kézimunka Információs Szolgálatról, aminek az oszlopos tagjának érezhettem magam a hétvégén.

Kolléganőm lelkes keresztszemes hímző, és adott egy macskát, hogy hímezzem ki. Ez megtörtént, igaz, eltartott néhány évig. :) Viszont közben megtetszett a kézimunkázásnak ezen ága, így elhatároztam, hogy én is elkészítek néhány képet, elsőnek rögtön sikerült is egy szép szitakötőpárost választanom, sajnos. Ugyanis ezt a képet úgynevezett aida anyagra kell elkészíteni, abból is 14-es aidára, és ráadásul elefántcsont színűre. Bár Budapest világváros, elefántcsontszínű aida se égen, se földön nem található meg benne, de még webáruházban sem. Lett nagy szomorúság, főleg, hogy közben az egyik internetes aukciós portálról (na melyik lehet az? :) már beszereztem a szükséges színű fonalakat, egy kivételével. Mi legyen most? Mit volt mit tenni, nyakamba vettem a várost, hogy interneten nem jelenlevő boltokat találjak, ahol talán tartanak elefántcsontszínű aidát, valamint 472-es árnyalatú DMC fonalat.

Betértem a sokadik boltba, kissé már törődötten, és lemondó hangon megkérdeztem, tartanak-e DMC-fonalat egyáltalán. Nem. Sóhaj. Esetleg elefántcsontszínű aidát, 14-est? Hölgy - meglepetésemre, - hátra el és elém rak egy anyagot, ami aidának aida, és teljesen úgy néz ki mintha elefántcsontszínű lenne. Csakhogy nem tudjuk, hogy hányas, mert a hölgy szerint neki ezt csak úgy hozzák, minden címke nélkül, csak annyit tud róla, hogy aida. Most ne menjünk bele abba, hogy mi szerepel a főkönyvben, mert ki tudja, hogy az aidákat hogyan kell könyvelni. A lényeg, hogy nekem mint vevőnek kellett megállapítanom, hogy hányas aidával állunk is szemben. Kértem egy vonalzót, az nincs, de centi jó lesz? Kérdezte a hölgy reménykedve. Jó. Árgus szemekkel figyelte, mit bűvészkedek az anyaggal, mert hogy őtőle mindig nagyon sokan kérdezik, hogy az aidák hányasok, de hát ő nem tudja. Elárultam neki, az anyagban lévő kockák 10 centiméteren való száma mondja meg, hogy hányas az aida. Azaz ha 10 centiméteren kb. 55 kocka van az anyagban, akkor az a 14-es aida. Szerencsére annyi volt. Megvettem. De voltam olyan gonosz, hogy az aida többi méretének (10-es, 16-os, 18-as stb.) kockaszámait nem árultam el.

Szóval elefántcsonszínű aidám már volt. Már csak a 472-es DMC fonal hiányzott a sikerhez. A következő négy boltban vagy nincs DMC egyáltalán, vagy PONT a 472-es fogyott ki. Márpedig én 472-es nélkül haza nem megyek! Elvergődtem egy messzi pláza híres kézimunkaboltjába és heuréka! Van 472-es! Csakhogy információ nélkül a vevőt itt sem eresztik el. Mármint olyan információ nélkül, amit a vevő ad. Az itteni hölgy arra volt kíváncsi, hogy nem tudom-e véletlenül, hogy vajon hol árulnak a városban Puppets fonalat, mert tőle mindig azt kérnek, mert a többi fonalmárka drága, és nem tudja, hogy hova küldje őket. Felsoroltam neki azon boltokat, ahol addig jártam. Mekkora mázli, hogy nem hozzá mentem először, jó kis szégyenben maradtam volna, ha nem tudok felelni! Megköszönte az információt, én pedig a 472-es fonalammal és az elefántcsontszínűre leginkább hasonló 14-es aidámmal elvonultam haza azzal a boldog tudattal, hogy ugyan még csak egy macskát (igaz, jó kövér macskát) hímeztem ki életemben keresztszemessel, de máris többet tudok két kézimunkaboltosnál is.

Mi ebből a tanulság? Egyrészt: mielőtt bárminek nekiállunk, nézzük meg, hogy egyáltalán kapható-e minden hozzávaló. :)

Másodszor, és ez a fontosabb: kedves bolttulajdonosok! Bár már Taiichi Ohno is azt tanította, hogy azt, hogy mi az érték, a vevők mondják meg, és a gyártónak ehhez kell igazodnia, azért azt még Ohno se úgy gondolta, hogy a vevőnek kell megtanítania arra a gyártót vagy szolgáltatót, hogy az milyen anyagot ad el neki, vagy arra, hogy a konkurencia mit árul! Tessék kibújni a pult mögül, és ha sokan kíváncsiak ugyanarra, akkor tessék már felmenni az internetre és megnézni, hogy hogyan néz ki a 14-es aida, hogyha megint hoznak az üzletünkbe, akkor legalább felismerjük! Én is az internetről tanultam meg, és milyen jól tettem, mert ha nem teszem, nem tudtam volna vásárolni Önnél! Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, mit árul a konkurencia, tessék felvenni a legszebb mosolyunk, és szabadnapunkon elmenni a konkurenciához és körülnézni nála! És ne a vevőt tessék nyaggatni, mert a vevő a végén úgy fogja érezni, hogy csak akkor tud Önöknél vásárolni, ha a pénze mellé még némi információt is ott tud hagyni, amit a kedves boltos hölgy lusta maga beszerezni!

Hát csak ennyit akartam mondani a KISZ-ről.

Teljes mértékben egyet értek ezzel a cikkel, ami a háztartási helyiségek (lánykori nevükön mosókonyhák) dicséretét zengi. Nekem is álmom egy ilyen, meg egy járható gardrób.

A lakás célja ugyanis nem az, hogy egy üzemre hasonlítson küllemében, még ha bellemében bizonyos értelemben az is. Jó és praktikus dolog, hogy ha van rá hely, akkor kialakítsunk egy olyan helyiséget, ahol mosunk, vasalunk, varrunk, ruhát szárítunk és ahol a tisztítószereket, létrát, szerszámokat tartjuk. Ha építkeznék vagy házat vennék, fontos szempont lenne, hogy legyen egy csak háztartási célokra használható vagy átalakítható helyisége. Társasházban, panelben ilyesmi - sajnos - nyilván szóba sem jöhet. Vagy te tudsz rá példát?

Vajon a lean alkalmazásával lehet olyan rugalmasságot elérni, mint az olcsó kínai munkásokéval? Vajon meg lehet vele oldani, hogy ha hirtelen kell 1 millió csavar, akkor az ott legyen az egyik ajtó mögött? Ha hirtelen kell 3000 új gyári munkás, akkor azt másnapra fel lehet venni?

Az Apple azért gyártat Kínában, mert az ország ezt a rugalmasságot biztosítani tudja. A kérdés, - amit a cikk is feszeget - hogy valóban ez-e az ok, és nem pedig a kínai munkások bődületes olcsósága és jogoktól való megfosztottsága, elnyomása?

De ha valóban csak a rugalmasságot nézzük, jó-e az, ha hirtelen szükség van 3000 plusz munkásra és 1 millió plusz csavarra? Milyen keresletingadozás okozhatja ezt a szükséges pluszmennyiséget? Vagy milyen tervezési hiba? Esetleg milyen és mennyi felesleges folyamat, tevékenység? Ha pedig hozzávesszük a Foxconn már-már legendás emberek iránti tiszteletteljes viselkedését, akkor az eredmény még rosszabb.

Kína értéke tényleg a rugalmasságában rejlik?

Annak idején a leannel is úgy voltam, mint most a Slow Food-mozgalommal. Azt sem tudtam, hogy a leant eszik-e vagy isszák, de az akkori munkakörömben (minőségügyi osztályon voltam asszisztens) már alkalmaztam nem egy elemét. A Slow Food-mozgalomról se hallottam soha, de már gyerekkorom óta hódolok neki, anyukám nem kis örömére. :) A Slow Food-mozgalom ugyanis a lassú, ráérős étkezést propagálja. Icsikava Jukako is ennek a mozgalomnak a híve, ráadásul éttermét a fenntarthatóság elve szerint vezeti. Oda nem lehet csak úgy beesni, klubtagnak kell lenni, és ha valaki többet merészel rendelni, mint amennyit megesz, és a maradékot nem hajlandó hazavinni, a tulajdonos - aki egyben a séf is - úgy rúgja ki a klubból, hogy a lába sem éri a földet.

A cikk szerint, mely ezzel az étteremmel foglalkozik, a japán kultúrában ismert a mottainai fogalma, ami annyit jelent, hogy mivel semmi sem igazán a miénk, semmit nem is engedhetünk kárba veszni. A zen buddhista kolostorok például azt hirdették, hogy minden szem adományba kapott rizzsel el kell tudni számolni. Az étterem szándékosan kevés fogást kínál, így nem kell nagy raktárkészletet tartania - és így kevesebb étel kerül a lejárati idő után a szemétbe, és további takarékoskodási lehetőségek is meg vannak említve a cikkben. Kíváncsi lennék, Jukako asszony japánként hallott-e a leanről és ha igen, tudatosan alkalmazza-e egynémely fogását, vagy csupán a józan japán paraszti eszét vette elő?

Heti érdekes cikkek:

Magyarul

Mivel töltik a magyarok a szabadidejüket? - sajnos, a listában nincs benne a (nyelv)tanulás, önképzés.

Csodatévők pedig nincsenek - írja blogjában akocsis. Aztán felsorol néhány csodatevő-fajtát. De valóban csodatevők-e és kellenek-e egyáltalán csodatevők?

A farkasfalka szabályai az emberi csoportokra is érvényesek, még a munkahelyen is - fejtegeti szintén akocsis.

Ki érti a McDonalds hieroglifáit? - A vizuális jelek alkalmazása jó dolog. De vigyázni kell arra, hogy a jelek mindenkinek egyértelműek legyenek, és ha nem azok, akkor könnyen hozzáférhetővé kell tenni a magyarázatukat.

Az Oktatási Hivatal a dolgozók visszajelzéseire is alapoz - derül ki egy cikkből, mely szerint a központi közigazgatásban is a minőségközpontú működés került előtérbe.

A négynapos munkahét dicséretéről - írt blogjában Cservenyák Tamás

8 év múlva már papírmentesen utazunk - azért azt retinaszkennelést kis túlzásnak érzem, bár lehet, hogy oly mindegy lesz, hiszen az ujjlenyomatunkat már úgyis le kell adnunk amikor útlevélért folyamodunk...

Angolul

A fűszerezéstől a standard munkáig - Mark R. Hamel írása a Gemba Tales oldalán

Hogyan látja a nők helyzetét a vállalatnál egy leanes? - Bill Waddell véleménye az Evolving Excellence blogon.

Szomszédok, 31. fejezet

János és Alma a földhivatalban.

János: Bocsánat, erről a helyrajzi számról szeretnénk egy hiteles térképmásolatot kérni.

Ügyintéző: Ezen kérek befizetni postán 150 forintot. Utána a feladóvevénnyel visszajön az ügyfél, hoz magával egy megcímzett borítékot bélyeggel ellátva. Miután a feladóvevényt bemutatta, mi kiállítjuk a hivatalos másolatot és elküldjük a címére. Kérem a következőt!

János: Nem lehetne, hogy mire visszaérünk a feladóvevénnyel, megkapjuk a másolatot?

Ügyintéző: Elmondtam az ügyrendet, tessék csinálni, amit mondtam. Ez a hivatalos menetrend. Kérem, én ön miatt nem fogok forradalmat csinálni. S ne tartson fel, kérem, mások is vannak itt!

Azt még értem, hogy mások miatt nem csinálunk forradalmat még akkor se, ha azokból a másokból élünk, elvégre a mások nekünk idegenek, mi közünk hozzájuk? De legalább saját magunk miatt vegyük a fáradságot egy jó kis forradalomhoz! Lehet, hogy a lustaság az, ami miatt néhány cégnél megbukik a lean?

Igen érdekes ez a videó, bár a gembára járást nem helyettesíti...

...itt van például a kocsimosás. Milyen jó is lenne 1 adag vízzel, minden külön szöszmötölés nélkül, egy mozdulattal lemosni a kocsit, ugye? Íme valaki, aki megvalósította:

Az elmúlt héten, főleg ami a magyar nyelvű cikkeket illeti, az ember tiszteletéről illetve ennek hiányáról írtak vitték a prímet.

Magyarul:

Levedlett "pókbőr" az irodai fiókban - a dívány.hu-n jelent meg egy írás arról, hogy a nők mit tartanak az irodában, fiókokban és szekrényekben. Annyi megállapítható, hogy a nem reprezentatív felmérés két helyszínén még nem indult el hódító útjára az 5S.

Ebédjükért tüntetnek az éhes brókerek - lehet, hogy a válságot az okozta, hogy a brókerek nem kaptak enni? :)

Egyelőre nem lesz tömeges öngyilkosság a Foxconn-nál - azt hiszem, ami a Foxconn-nál megy, az a világ szégyene.

Titokban készülnek a "halállisták" - miért van az, hogy ha valami történik egy munkahelyen, ami a dolgozókat érinti, akkor arról a vezetők és a pr-osztály boldog-boldogtalant értesít, az újságoktól a tévén és rádión át az internetig és a munkaügyi központig, kivéve a dolgozókat? A fűnyíró-elv alapú elbocsátás okára talán kár is rákérdezni, főleg a közigazgatás esetében.

Bajban van a BKV, de jó példaként had álljon előttünk Nauru és Kinshasa, ahol szintén nincs tömegközlekedés. - én azért itt Budapesten inkább ragaszkodnék a BKV-hoz, bár Nauru és Kinshasa is szép helyek, ahogy a cikkben lévő képeken is látszik.

Lehet-e cégpolicy a környezettudatos vezetés? - jó lenne, ha az lenne, hiszen a takarékoskodás mellett valódi értéket is adna nem csak az ügyfeleknek de a társadalomnak is.

Ez mintha kimaradt volna az új magyar munkatörvénykönyvből - Brazíliában túlórának számít, ha a munkáltató munkaidőn túl küld emailt a dolgozónak.

Rosszul teljesítőből szupersztár és Az empowerment buktatói - mindkét írás az ITélet blogon jelent meg.

A kudarc fogságában - Vajon mitől lesz sikeres az egyik ember és miért nem lesz az a másik? Dobay Róbert erről ír a blogjában.

Angolul:

Steve Jobsról és a seggfejek szükségességéről is szól Mark Graban írása a LeanBlogon.

Hogyan nem működnek az ötletdobozok Szaúd-Arábiában és Pakisztánban? - erről olvashatjátok el szintén Mark Graban írását. Az egyik ok szerintem az, hogy amit ötletdoboznak hívnak, az valójában csak panaszkönyv, panaszokkal meg nem szívesen foglalkozik senki se. Márpedig a panaszkönyv és az ötletláda nem ugyanaz!

Veszteségek a stadionban - A LeanBlogon megjelent egy vendégírás arról, milyen veszteségeket lehetne megszüntetni az amerikai stadionokban. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóakat lehetne találni a magyarokban is.

10 könyv, amit 2012-ben el kell olvasnod - Természetesen a leanről szólnak, és Ron Perreira ajánlja őket.

A gembára járás 10 szabálya - Jon Miller tollából. Érdemes betartani őket!