Jóvanna, kussojjá' má'

Jobb híján egy gyorsétteremben ebédeltem. Kilógott az ajtón a sor, amikor odaértem, de mit volt mit tenni, beálltam a sor végére. Egy sor volt, mindig a következő sorbanálló ment az üres kasszához. Kisvártatva jött két gyerek, alulról súrolták a 12. életévüket. Nem álltak be a sorba, hanem előrementek az egyik kasszához, mintha csak a kínálatot akarnák felmérni. Persze amint a kassza megürült, rögtön leadták a rendelésüket, majd leültek falatozni. Sem az elöl sorbanállók, sem a dolgozók nem szóltak rájuk.

Én olyan 15 perc múlva kerültem sorra, és amikor megkértek, hogy a képernyőn jelöljem be, mennyire vagyok elégedett, a legkisebb pontszámot adtam. A kasszás sajnálkozott, hogy ennyit kellett sorban állnom, de elmondtam neki, hogy nem csak azért adtam a legalacsonyabb értékelést, hanem mert olyanokat is szó nélkül kiszolgálnak, akik nem tartják be a játékszabályokat, és nem állnak be a sorba, ezáltal a szabálykövetők hátrányt szenvednek. A kasszás csodálkozott, hogy nekik ehhez mi közük? A vásárlók kultúrájának a megváltoztatása nem az ő feladatuk. Ők csak kiszolgálnak. Nekem erről más volt a véleményem, és példaképpen hoztam fel olyan éttermeket, ahova nyakkendő nélkül be se engednek, pedig ugye a kisgatyában érkező vendég is ugyanannyit fizetne, tehát mindegy lenne, kit szolgálnak ki, ha az fizet. Biztosan lenne itt is mód rá, hogy hogyan tartsák be a kiszolgálás sorrendjét. De nem akartam még jobban feltartani a sort, ezért eljöttem, és kifelé menet csak a gyerekekhez mentem oda, és megkértem őket, hogy máskor álljanak be a sor végére. Az alábbi választ kaptam:

"Jóvanna, kussojjá' má'."

Nem, nem cigányok voltak. Csak alig 12 évesek. Mit tehettem volna mást? Kussoltam.

Aztán elgondolkodtam azon, hogy a szüleik bizonyára büszkék rájuk. Hogy gyereknevelés címszóval és indokával családi pótlékot kapnak, kedvezményeket, segélyeket államtól és civilszervezettől egyaránt, megértést a munkahelyen, és ha szerencséjük van, még nyugdíjuk is lesz ezen az alapon.

Csak éppen az indokot nem teljesítik cserébe, amiért ezt a sok mindent kapják: a gyereknevelést. A gyereknevelés ugyanis nem annyiból áll, hogy adunk neki enni, veszünk neki ruhát és mindent, amit megkíván és beíratjuk a suliba, mert azt meg előírja a törvény. Ez nem nevelés, ez csak ellátás. Tudod, mint mikor enni adsz a kutyának. Élni fog, de ha nem tanítod meg arra, hogy visszahozza a botot, akkor magától nem fogja visszahozni. Lábhoz ülni, vagy nem-megugatni a postást pedig főleg nem fogja nevelés nélkül.

A gyereknevelés az, amikor az értékeket adjuk át: a társadalmi együttélés szabályait, hogy nem ügyeskedünk, nem mutyizunk, nem oldjuk meg okosba, és még sorolhatnám. Aki ezeket nem tudja, vagy nem akarja átadni a gyerekének, az nem teremt értéket, csak veszteséget, amit aztán másnak kell korrigálnia, ha csak a "veszteség" fel nem szólítja őt arra, hogy kussojjon má'.