A cím megtévesztő, mert igazából csak a szarvasmarhákra vonatkozik. Vagy mégsem?

A karácsonyi szünetben láttam egy nagyon érdekes filmet, Temple Grandin a címe. Egy azonos nevű hölgyről szól, aki autista, és emellett állattenyésztési szakértő és egyetemi tanár. Ma már túl van a hatvanon, de a film a gyerekkoráról és a pályakezdéséről szól, illetve arról, milyen is magasan funkcionáló autistaként élni. (Magasan funkcionáló autista az, aki képes önálló életvitelre; általában nagyon intelligens, de a többség számára furcsának, "dilisnek" hat, legtöbbször kicsit vagy nagyon másképp gondolkodik, mint a nem autisták. Ide tartoznak az Asperger-szindrómások is, bár erről vita folyik.)

Grandin is másképp gondolkodik: először is eidetikus memóriája van (bárcsak nekem is lenne), képekben lát szinte mindent, és mint sok autistára, rá is jellemző, hogy bizonyos érzékelések (fények, hangok, színek stb.) szinte sokkos állapotot váltanak ki nála, ami után nagyon nehezen nyugszik le, és természetesen érzékenyen reagál minden változásra és kifejezetten rosszul érzi magát új emberek társaságában. Az emberi társas érintkezés szabályaiban nehezen igazodik el, és gyűlöli, ha megpróbálják megölelni.

Grandin gyerekkorában sok időt töltött rokonai marhatenyésztő farmján, ahol látott egy érdekes szerkezetet. Ezt arra használták, hogy az állatot mozdulatlanul tartsa, amíg beoltják. A szerkezet lényege, hogy mintegy ládába fogja az állatot, ami a fejét ki tudja dugni a láda oldalán. Grandin észrevette, hogy az állat így nem csak mozdulatlan lesz, de meg is nyugszik. Nosza, ő is kipróbálta a szerkezetet és bevált! Szerkesztett is egy angolul hug-box-nak nevezett gépet, ami emberi méretű volt, és időről időre ebbe mászott bele, ha már nem bírta elviselni a környezetet. Ekkor már főiskolára járt, és persze sem az évfolyamtársai, sem a tanárai nem nézték jó szemmel a gépet és ki is dobták. Grandin azonban rábeszélte őket, hogy had készíthessen tanulmányt a gép hasznáról és kiderítette, hogy néhány társára szintén megnyugtatólag hat, bár persze vannak akik semleges illetve kifejezetten klausztrofóbiás élményekről számoltak be.

Az iskola után Grandin egy állattenyésztő telepen kezdett dolgozni. Persze ez így leírva egyszerűen hangzik, de a valóságban - természetesen? - kiröhögték a "dilissége" miatt, lenézték, mert nő, és hülyének nézték az újszerű állattartási javaslatai miatt ("mit tudja azt egy dilis nő, mi a jó a marháknak, mi ezt már ezer éve így csináljuk"). Az újszerű állattartási javaslatait úgy kezdte el kidolgozni, hogy kiment a gembára. Azaz inkább kimászott, mert hogy négykézláb végigmászta az összes karámot és terelési útvonalat, amin a marhákat vitték fürdetni, oltani vagy a vágóhídra. Így jött rá, mi az, amitől a marhák megijednek (fény és árnyék váltakozás, ottfelejtett rongy, csillogó tárgyak, stb.). A marhák viselkedésének megfigyelésekor észrevette, hogy azok szeretnek körbejárni és íveken közlekedni, és amikor így tesznek, nyugodtabbak (az autista gyerekek sokszor körbeforognak, így nyugtatva meg saját magukat). Így aztán új fürdetőt tervezett, ami egyenes helyett ívelt útvonalon vezette a marhákat, egyenes lejtő helyett ívelt lejtőn vezette be őket a vízbe, és így tovább.

Először persze nem akartak hinni neki a cowboyok, hiszen nő is, tapasztalatlan is és főleg dilis is, de a megfelelő mutatószámokkal érvelve (pl. igaz, hogy lassabb a terelés az íves pályán, de kevesebb hajtó kell, mert nem kell folyton noszogatni az állatokat; nem kell félóránként leállni, mert az állatok szinte megbokrosodnak és főleg: egy sem fullad bele a vízbe miközben fürdetik őket) meggyőzte a vezetőket.

A film legérdekesebb része az volt, amikor a telepen dolgozók Grandin rendszerét egy szállítószalaghoz hasonlították, ahol a termék folyamatosan, zökkenők nélkül áramlik.

Mi kellett mindehhez? Kimenni a gembára, akár négykézláb, beleélni magunkat a termék helyébe és aztán tűzön-vízen át ragaszkodni az ötletünk jóságához.

A film természetesen nem a marhatenyésztés és a lean kapcsolatáról akart szólni, hanem az autizmusról. Bennem azonban mégis inkább a leanes húrokat pendítette meg, és eszembe jutott, hogy néhány cikkben (tényleg nem sokban) olvastam arról, hogy a dolgozók is nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak voltak egy jól felépített lean rendszer használata közben, akár egy unalmas gyártószalag mellett is.

Szerintem ez egy olyan munkapszichológiai terület, amit érdemes lenne kutatni. A filmet pedig nézzétek meg!

A kép a Wikimedia Commonsról való.