Lean otthon: VV DIY 5. - Napirend

Ha túléltük az első néhány napot munka nélkül, és elintéztük a legfontosabb banki, rezsi, autó és háztartási pénzügyeket, ill. ezek büdzséjének azonnali megvágását (azért van még, amiről beszélni kell, de itt szusszanhatunk egyet), térjünk rá egy másik fontos pontra: a napirendre.

Eddig volt valamilyen ritmus az életünkben, nappal munka, este család, háztartás, ügyintézés, hétvégén pihenés. Ez most felborul, a napi munka kiesik. De mit csináljunk helyette?

Nagy hiba lenne egész nap lazsálni. Pár napja hallottam egy munkatársamtól, hogy egy másik munkatársam a cégünk leállása utáni 5 napot végig pizsamában töltötte. Ez is egy lehetőség, de én nem ajánlom. :) Ha kiesel a napi ritmusból, nagyon nehéz lesz visszaállni, ha lesz új munkahelyed. Gondolj arra, hogy amikor elmentél egy hosszabb, 2-3 hetes szabadságra, már ennyi után is milyen nehéz volt újra korán felkelni és bemenni a munkahelyedre. Most pedig lehet, hogy hónapokig leszel szabad.

Én azt javaslom, most is tegyél úgy, mintha dolgozni mennél, és kelj fel időben. Én minden nap 7 órakor kelek. Na jó, 7-kor csörög az óra, és 7.30-kor kelek. :) A reggelit ne hagyd ki, ez a legfontosabb étkezés. Én nem tudnám az életem elképzelni reggelizés nélkül. Oszd be a napot. Lehetőleg legkésőbb már előző nap döntsd el, hogy egy adott napon mit fogsz csinálni. Mivel rengeteg szabad nap áll előtted, ne végezd el minden ügyes-bajos dolgod egy napon, hagyj minden napra egy másikat (ha csak nem sürgős a dolog). Én például a diákhitelt és a banki hitelem két külön napon intéztem. Mivel ezeket havonta egyszer kell fizetni, és az ehavit már befizettem, így a következő haviig van idő elrendezni a velük kapcsolatos ügyeket, tehát nincs szükség sietségre. Ez a halogatás azonban nem jelenti azt, hogy a banki ügyekkel ráérsz hetek múlva foglalkozni! Ahogy írtam korábban, a pénzügyeket azonnal kézbe kell venni! Tehát ez a ráérés azt jelenti, hogy ha már tudod, hogy mit kell intézni, akkor annak a konkrét elintézése ér rá. Például én már tudom, hogy a hitelem kiegészítő biztosítását fel kell mondanom. De maga a felmondás intézése ráér jövő héten is.

Ha van hobbid, mindenképpen iktasd be a napi teendőid közé. É például most egy szitakötős képet hímzek, napi fél-egy órát foglalkozok vele, attól függően, hogy el kell-e mennem itthonról vagy sem aznap.

A tanulmányaid se hanyagold el. Ha iskolába jársz, ne hagyd abba, ha anyagilag bírod. Ha eddig hanyagoltad a nyelvtanulást, most kell nekiugrani. Lehet, hogy úgy gondolod, hogy jól tudsz egy nyelvet, de fejleszteni, feleleveníteni, újra rendszerbe foglalni a nyelvtant, bővíteni a szókincset sosem árt. Én ezzel foglalkozok napi legalább 1-2 órát, angolból. Annak idején, amikor nyelvvizsgára készültem, egy kisebb könyvtárra való angol nyelvkönyvet, gyakorlókönyvet beszereztem. Most újra elővettem őket. Ezenkívül már egy jó éve tanulok, csak úgy hobbiból, oroszul. Nincs vele különösebb célom, idén év végén, kora télen akartam nyelvvizsgázni, azt is inkább csak azért akarom letenni, hogy lássam, hol tart a tudásom. Most, mivel az orosz nem ismétlés mint az angol, hanem kőkemény tanulás, erre nem tudok annyi energiát szánni (időt tudnék, de energiát nem), ezért csak napi 30 percet foglalkozok vele, javarészt olvasgatom az eddigi leckéket, és mp3 nyelvleckéket hallgatok, csupán csak szinten tartom a tudásom. A nyelvvizsgát pedig már átterveztem jövő tavaszra. Ráér. De a szinten tartást csinálni kell, különben elfelejteném azt, amit eddig megtanultam.

A szakmáddal is foglalkozz legalább napi 1 órát, de inkább többet. Ha mondjuk asztalos vagy, akkor ez nem túl könnyű, :) de legyél találékony. Szakmával foglalkozás az is, ha - mondjuk asztalosként - átlapozod a könyvtárban a lakberendezési lapokat, megfigyeled bennük a legújabb trendeket, elmész szakboltokba, felméred a kínálatot, árakat, stb. Sosem árt, ha képben vagy ezek tekintetében is, és nem csak azt az asztalt gyártod le, amit a főnök kioszt feladatként. Szellemi foglalkozásúként itt az ideje az elmaradt szaklapok, internetes cikkek elolvasásának. Blogot is indíthatsz. Keresd a szakmabeliek társaságát, ha eddig nem tetted volna meg. Nincs olyan szakma, aminek az interneten ne lenne egy kis közössége valahol: fórumokon írhatsz hozzászólást, szakmai blognál kommentelhetsz, magad is indíthatsz egyet, a Facebookon is nyomulhatsz, rengeteg lehetőség van. Keresd élőben is a szakmabeliek társaságát. A lényeg, hogy szánj rá időt, mert különben lemaradsz, és ha lemaradsz, annál nehezebben találsz új állást. Ha van rá pénzed, iratkozz be tanfolyamra, iskolába.

A napirend megóv attól is, hogy rabjává tegyen a háztartás. Ez férfiakkal ritkán fordul elő. :) Egy másik munkatársamról azt hallottam, hogy a leállásunk után napokig csak takarított. Ha eltekintünk attól, hogy elképzelésem sincs, mit lehet egy lakáson napokig takarítani, akkor is félek tőle, hogy ez a munkatársam nem lesz más a munkanélkülisége alatt, mint egy háztartási robot, hiszen "úgysincs más dolga", gondolja talán ő maga is. Dehogy nincs más dolga! Sőt, ebben az időszakban, ha van valami, ami ráér, az a háztartás. Háztartásod lesz jövő hónapban is, meg jövőre is, de állásod nincs. Azt kell most szerezned, és nem a kilincseket fényesíteni naphosszat. (Ajánlom az én módszerem: a tízperces takarítást. Most is űzöm, tipikusan a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad-módszer.)

Ne felejtkezz el a testmozgásról sem. Ha autód van, és spórolni szeretnél, a legegyszerűbb, ha mindenhova gyalog mész, ahova eddig kocsival jártál. Munkába úgyse kell most menni, azt pedig úgysem hiszem el, hogy mindentől kilométerekre laksz. Nekem szerencsém van, tényleg központi helyen lakom, így a gyaloglás nem okoz gondot még ilyen hidegben sem. Persze azért én is örülnék, ha már jönne a tavasz. :) Ezenkívül iktass be külön testmozgásos programokat. Ha már kifizetted a konditerembe az éves bérletet, használd is ki! De ha nincs bérleted, ne most vegyél. Keress ingyenes sportolási lehetőségeket. Télen nincs sok, de ha Budapesten laksz és van síléced, szánkód, kimehetsz a hegyekbe. Sétálni ott a Margitsziget (egyik végétől a másikig 2,5 km, oda-vissza 5. Kezdő túrázónak épp ideális táv), vagy a Gellért-hegy. Ha végképp nincs más, aerobikozz otthon. Dobj fel valami zenét és mehet az ugrabugra!

És végül a legfontosabb. Bár nincs munkahelyed, munkád azért van. Ez pedig az álláskeresés. Erről egy külön írás fog szólni.

Hidd el nekem, még ezen sok feladat és program mellett is bőven marad időd a lazsálásra, tévézésre, fészbúkozásra, játékra, sőt még unatkozásra is!