(VV DIY = Válság- és változásmenedzsment Do-it-yourself, rövidítve. Ezentúl ezt használom a bejegyzések címében.)

Akár váratlanul ér, akár számíthattál rá, akár van róla papírod, akár nincs, eljön az a nap, amikor kimondod: mától munkanélküli vagyok. Mit teszel?

Ez sok mindentől függ: az adott cégnél eltöltött munkaviszonyodtól, attól, hogy szeretted-e a munkád, vagy utáltad, kedvelted-e a munkatársaid és ők viszontkedveltek-e (vagy épp ellenkezőleg), milyen volt a kapcsolatod a főnökeiddel, elégedett voltál-e a cégnél betöltött pozícióddal és karriereddel, függ továbbá az életkorodtól, talán a nemedtől is, a családi állapotodtól (vannak-e gyerekek, akikről gondoskodni kell), a szakterületről, amin dolgozol, és még az is előfordulhat, hogy érzelmileg is kötődtél a céghez.

A Malévnél nagyon sokan az érzelmi oldaláról fogták fel a munkahelyük elvesztését. Eleve a pilóták többsége és nagyrészben a sztyuvik számára a repülés mint olyan, életforma. A Malév nem egyszerűen munkahely volt számukra, hanem az Élet. Ők bizonyára sokszor átélték munkájuk során a flow-élményt, így érzelmileg is igen megrendítette őket a repülés lehetőségének elvesztése. Aztán ott voltak azok, akik bár nem repültek, de nagyon-nagyon sok (akár 40-45!) évet lehúztak a vállalatnál. Ők a szó szoros értelmében az életüket töltötték el a cégnél. Sok esetben a családtagjaik is ott dolgoztak, ha nem is a Malévnél, de a reptéren, más cégeknél. Annak idején rengeteg házasság szövődött a Malévnél és a reptéren általában, egész dinasztiák alakultak ki. Őket is nagyon-nagyon megviselte a munkahely elvesztése, egyrészt az említett érzelmi okokból, másrészt a hosszú munkaviszony miatt bizony ők már nem 20 évesek, és mindannyian tudjuk, hogy 40 felett szinte lehetetlen elhelyezkedni, főleg ha olyan speciálisan a repüléshez kapcsolódó munkát végez az ember, amit máshol nem tud elvégezni, csak légitársaságnál vagy reptér-üzemeltetőnél. Nagy előnyük viszont ezeknek az embereknek a lojalitás és az a képesség, hogy képesek a munkáltatójuk iránt szeretetet érezni. (Ez a szeretet azonban nem egyenlő a vezetőség iránti szeretettel!)

Rajtuk kívül ott van még a szintén elhivatott, de fiatalabb korosztály, (esetleg az előbbiek gyerekei) szintén repülés-közeli munkakörökkel. Ők könnyebben váltanak, érzelmileg – talán – inkább csak akkor viseli meg őket a munkahely elvesztése, ha „repülős”, „maléves” dinasztiából származnak. Ne felejtkezzünk meg a Lurdy-ház dolgozóiról se. Mivel ők távol dolgoztak a reptértől, a kerozingőztől, és általában általános adminisztratív háttérmunkát (HR, pénzügy, marketing, stb.) végeztek, talán (hangsúlyozom: talán!) nem érintette őket érzelmileg annyira erősen a cég megszűnése. Persze ott is dolgoztak „öreg rókák”. És persze ott vannak azok, akiket érzelmileg egyáltalán nem - vagy csak nagyon kicsit – érintett meg a munkahely elvesztése. Akiknek a cég csak egy munkahely volt a sok közül, de idetartoznak azok is, akik szerették volna szívből, igazán szeretni a céget, tartozni hozzá, de a cég menedzselési szokásai (nevezzük így), ezt nem engedték, vagy csak néhány évet töltöttek el a cégnél, így a kötődés nem alakulhatott ki. Eme utóbbi csoportba tartozok én.

Ezek tehát azok az érzelmek, amik miatt az emberek kisebb-nagyobb mértékben siratják a céget. Mondhatni: gyászolnak. Ez az érzelem nem keverendő össze a jövőtől való félelem érzésével! Aki kevésbé sirat, az is nagyon-nagyon félhet a jövőtől, de a nagyon-nagyon siratók között is lehet olyan, aki egyáltalán nem fél a jövőtől.

A legtöbbször azonban mégis a jövőtől való félelmet láttam az arcokon azon a bizonyos pénteki napon.

Én azt javaslom, hogy engedjünk teret a gyásznak, sirassuk el a munkahelyünket, de 1-2 napnál többet erre ne pazaroljunk el. Én is végigkövettem pénteken a flightradar24.com-on a Boeing flotta Írországba való kirepülését, mint annyian, akár a nem-malévesek között is, de vasárnap éjfélkor már semmi nem tarthatott ébren az miatt, hogy a Lópetit is végigkövessem a honlapon. Kimenni a reptérre és majd hogy nem csak fölravatalozni pedig végképp nem lettem volna hajlandó semmi pénzért sem. Részemről a gyász időszaka befejeződött vasárnapra.

Gyászolóknak a végére egy dal a Koráltól. A lényegi mondanivalója ez a sor: "...még nem olyan, de már nem ilyen..."