Az üzemméret kihasználása vs. a vevői igények

Van az úgy, hogy hiába használom ki jobban az üzemem méreteit, a vevő mégis elpártol tőlem. Hogy lehet ez?

Július 8-án 10. születésnapját ünnepelte a magyar Wikipédia. (Hurrá!) Ennek örömére tejjel-mézzel és lufihegyekkel folyó wikitalit szerveztünk egy étterembe. Ment is minden pompásan, sok új arc is eljött, akiket eddig nem ismertünk személyesen, csak a szerkesztői nevükről. Elhangzott sok remek beszéd a 10 éves múlt eredményeiről és a jövőbeli terveinkről, stb. Az ünnepi torta is nagyon finom volt. Egy dolog árnyékolta csak be az örömünket, hogy a mi csapatunk nem tudta betölteni a rendelkezésre álló helyet, ezért ugyanerre az időpontra egy esküvőt is odaszerveztek az étterembe.

Volt már ilyenben részem, például a tavalyi Blogtalálkozón, csakhogy akkor egy teljesen szeparált helyiséget kaptunk, ahova egy hangfoszlány sem szűrődött be. Ehhez képest most a két rendezvényt üvegfal választotta el egymástól, ami elé áttetsző függönyt tettek fel. Az üvegfal mögött pedig nem csak a násznép foglalt helyet, de egy cigányzenekar is, akik megszolgálták a fellépődíjat: egész este húzták a talpalávalót és nem pianóban. Így hát mi így kommunikáltunk egymással:

- Szeretettel üdvözlök mindenkit a magyar Wikipédia...
- Hangosabban!
- Tehát szeretettel üdvözlök...
- Nem halljuk!
- 10 ÉVES A MAGYAR...MOST MÁR HALLJÁTOK?
- IGEN!

Én értem, hogy az étteremnek abból van pénze, ha minél több vendéget lát vendégül. De ha leszervez egy esküvőt, és tudja, hogy üvegből van a fal (tehát átlátszik) és nincs hangszigetelés (tehát áthallatszik), akkor igen durva udvariatlanság, nemtörődömség és leszaromság oda még egy rendezvényt leszervezni. A második társaság ugyanis nem fogja magát jól érezni. Régebben ezt úgy szokták megoldani, hogy ha rendezvény van, akkor kiírják az ajtóra, hogy Rendezvény miatt zárva. Úgy látszik, manapság inkább az a módi, hogy Rendezvény alatt is nyitva. Az, hogy jól érzed-e magad, kit érdekel?

Szóval nem megyek többet a Regiment étterembe. Még rendezvényen kívül sem.