Mester és tanítvány

Furcsa érdeklődési köröm van, úgy hívják, hogy lean. Ezen belül is az Ohno-kör a kedvencem, mert nem kell benne csinálni semmit, csak figyelni. :) Hogy Ohno-körhöz jussak, sok mindenre képes vagyok, például, ha azt látom A Boltban, Ahova Járok, hogy új pénztáros betanítása folyik, akkor habozás nélkül abba a sorba állok be, pedig mint tudjuk, a tanulópénztáros sora sokkal lassabb és hosszabb.

Szerencsére vasárnap nem kellett mindenkin átgázolva utat törnöm a tanulópénztár felé, mert minden pénztárban ketten ültek: mester és tanítvány. Így hát a bőség zavarával küszködtem, amikor választhattam, hogy melyik pénztárnál álljak be az Ohno-körbe? Szerencsére sikerült a legjobbat kifognom.

A tanítvány természetesen lassú volt és az igazat megvallva, kissé mintha nehéz felfogású is lett volna, legalábbis sehogy sem értette (vagy akarta megérteni), hogy mire jó az, ha ő gyorsabban dolgozik. A mester ugyanis a következő jótanácsokat adta: Amikor elkéred a Supershop-kártyát, és látod, hogy a vevő veszi elő, akkor már rögtön üsd is be a gépbe, ne várd meg, amíg oda is adja, mert ezzel is időt nyersz! De addig ne üssél be semmit, amíg nem látod, hogy tényleg a kezében van a kártya! Vagy: Amíg az egyik kezeddel kiveszed a kártyát a gépből, addig a másikkal már tépd is le a blokkot, mert ezzel is időt nyersz! Vagy: Ha több azonos tétel van, elég csak egyet lehúzni, a többi darabszámát üsd be kézzel, ezzel is időt nyersz!

A tanítvány tehát lassú volt, mint a csiga, a kártyákat is rosszul kérte, mert csak annyit kérdezett: "Kártyája van?" Mire az előttem vásárló odaadta a bankkártyáját, pedig a pénztáros a Supershopra gondolt, a fentebb vázolt kétkezes mutatványt pedig egyáltalán nem tudta kivitelezni. (És úgy láttam, nem is érdekelte.)

Én azonban boldog voltam, mert bebizonyosodott az, amit mindig is gondoltam: a lean gondolkodásmód (és az ügyfélközpontúság) egyáltalán nem életkorfüggő. Ugyanis ennél a tanulópénztárnál a mester egy ötven fölötti ősz hajú hölgy, a tanítvány pedig egy 18 körüli lány volt.