Mindent egyszerre

Hallani olyan cégekről, akik mindennel megpróbálkoznak. Ami nem baj. A baj az, hogy egyszerre mindennel. Egy kis ISO, egy kis sixsigma, egy kis lean, elszórtan egy-egy egységben, alapozás nélkül, durr bele a közepébe, minél több eszközt, módszert használunk egyszerre, annál jobb. Minderre lehetőleg csak egy csapat legyen néhány emberrel, akiknek így legalább ki van töltve az idejük azzal, hogy a cég egyik sarkából a másikba rohangásznak, és azt hiszik (illetve ők nem, csak a felsővezetés), hogy most valami fejlesztés, előrelépés történik.

Pedig nem. Csak annyi történik, amennyi ezen az alábbi felvételen is. A világ összes himnusza szól, egyszerre. Eleinte még szól valahogy, mert úgy vágták össze, hogy a leghosszabbal kezdődik, és sorban kapcsolódik be a többi ország. Aztán ahogy belelendülünk, úgy válik egyetlen gigantikus kakofóniává az egész. Vigyázat, kemény!

Címkék: nem lean