Ésszel motiválj

Holden a blogjában már megint a Toyota-módszerről ír. Két részletet emel ki egy angol nyelvű cikkből, amik közül az első lényege, hogy a Toyotánál nincs ötletdoboz, amibe az emberek ötleteit gyűjtenék, és nem egyént, hanem csapatot díjaznak az ötleteikért. A másik részlet pedig arról szól, hogy a dolgozóknak a folyamatos tűzoltás miatt nincs idejük ötleteken törni a fejüket, de ha lenne idejük, az sem jelentene semmit, mert a vezetők nagy része még abban a hitben él, hogy az ötletelés és a problémákra való válaszok megadása a vezető feladata, és nincs szüksége arra, hogy tanuljon a dolgozóktól.

Nekem a második részlettel nincs vitatkoznivalóm. Nem csak én, mások is sokszor szembesülnek vele, hogy a magyar vezetők nem a dolgozótól várják a megoldást, meggyőződésük, hogy a problémák megoldása és a dolgok (folyamatok) jobbá tétele a vezetők dolga, abba a dolgozónak beleszólása nincs, szerintük amúgy sem ért hozzá. Ez a gondolkodásmód a lean szempontrendszerében az elvesztegetett emberi erőforrás veszteség-kategóriába illik bele.

Annál inkább van hozzáfűznivalóm az első részlethez, mely az egyének helyett a csapat díjazásáról szól.

Ebben az esetben ugyanis nem szabad megfeledkezni a kultúrák különbözőségéről és az általános életszínvonalbeli különbségről sem, ami Japán és Magyarország között fennáll. Sajnos a magyar nép fiai-lányai között sok olyan van, aki úgy gondolkodik, hogy ha nekem nem jó, ne legyen jó másnak se, miért én dolgozzak másokért, miért az én adómból tartják el, stb. Sok az ügyeskedő is, aki más hátán, más kárára próbál előnyökhöz jutni, nem beszélve azokról, akik sokszor mástól várják a megoldást, legyen az a "más" akár a cég, ahol dolgoznak, akár az állam.

Ebben a légkörben kicsit nehezen megvalósíthatónak érzem azt, hogy az ötletekért a csapatot díjazzuk, miközben az ötlet sok esetben egy vagy csak néhány ember fejéből pattan ki. Semmi nem garantálja (szerintem még Japánban sem), hogy a csapatok azonos képességű egyénekből álljanak. Biztosan mindig lesz olyan tag, aki kevéssé aktív, mint a többi. Az aktívak (főleg a fent vázolt speciális magyar gondolkodásmód következtében) joggal kívánhatják, hogy őket jutalmazzák és ne a passzívakat, és főleg ne jutalmazzák őket egyformán, és akkor még nem beszéltünk a csapatok "ügyeskedő" tagjairól, akik mással végeztetnék el a gondolkodás nehéz munkáját, de a jutalomból ugyanúgy részesülnének, vagy azokat, akik egyáltalán nem is hajlandóak gondolkodni, mert nem érzik azt a feladatuknak.

Maslow is megállapította már, hogy a szükségletek lépcsőzetesen épülnek fel. Amíg valakinek a legalapvetőbb szükségletei nem elégülnek ki (pl. evés, lakhatás), addig nehezen lép feljebb olyan szükségleti szintekre, ahol már az önmegvalósításról is szó lehet. A mai gazdasági helyzetben sokan visszacsúsztak/csúsznak az alsó szintekre. Ebben a szituációban kevéssé lesz gondjuk az ötletelés, hiszen a munkahely puszta megtartása a cél. De ha mégis ötletel, és azt látja, hogy ezért mást (is) jutalmaznak, nem csak őt, az bizony több kárt fog okozni, mint hasznot.

Tehát a módszerek szolgai másolása helyett szükséges figyelembe venni a környezetet is, úgy a kulturálisat, mint a szociálisat, főleg, ha emberek motiválásáról van szó. Puszta technikai jellegű módszerek esetében lehet szó szolgai másolásról (pl. a sok hajlongástól ugyanúgy kifárad a japán is, mint a magyar, függetlenül attól, milyen a kulturális háttere és az életszínvonala), ezért a hajlongások kiszűrésére létrehozott módszereket gond nélkül át lehet venni, de ami az emberek motiválását illeti, ott nagyon észnél kell lenni, és alkalmazkodni kell a helyi viszonyokhoz, a speciális helyi néplélekhez.

Úgy érzem, Magyarország még azon a szinten áll, ahol már az is előrelépés, ha egyáltalán vannak dolgozói ötletek. A csapatok jutalmazásával talán még várni kellene.