Azt olvasom, hogy megmenekült a Horizont Magánnyugdíjpénztár, mert annak köszönhetően, hogy intenzív kampányt folytattak, a tagok túlnyomó többsége előre befizette az éves tagdíjat. Ez azért fontos, mert mint tudjuk, csak azok a magánnyugdíjpénztárak maradhatnak talpon, akik - egy még ki tudja milyen számítási módszer szerint - bizonyos számú tagdíjfizetőt (elvileg 70%-ot) fel tudnak mutatni. Akik nem tudnak felmutatni bizonyos számú tagdíjfizetőt, azoknak be kell csukniuk a boltot, a tagok megtakarításai pedig mennek az államkasszába.

Azt is tudjuk, hogy 4 évvel ezelőtt ezek a tagok (összesen olyan 100 000 ember) direkt választották a magánnyugdíjpénztárban maradást ahelyett, hogy "csak úgy" átengedték volna az államnak a megtakarításaikat. Én is ezek között az emberek között vagyok, és tavaly kerültem a Horizonthoz, amikor az eredeti magánnyugdíjpénztáram megszűnt, és a Horizont átvett minket. Természetesen befizettem az idei évre a 6000 ft-ot, mert továbbra sem akarom az államnak adni a pénzem. Ezért tehát örültem, amikor azt olvastam, hogy megmenekültünk, legalábbis idénre. Aztán továbbolvastam a cikket, és amit olvastam, az már nem tetszett annyira.

Mert állítólag a Horizont olyat is mondott, hogy "A pénztár mindent megtesz azért, hogy csak azok az ügyfeleink maradjanak tagok, akik hosszú távon elkötelezettek és hajlandóak anyagilag is hozzájárulni a pénztár fenntartásához. A pénztár célja a 100%-os tagdíjfizetői arány elérése, így a potyautasokkal szemben minden törvényes eszközt felhasznál."

Valószínűleg nem értek valamit. Ha jól látom, akkor a Horizont fenyeget engem, hogy ha nem fizetek tagdíjat, akkor fel is út-le is út? A Horizont talán nem tudja, hogy azok nagy részének, akik a magánnyugdíjpénztárban maradást választották - hozzám hasonlóan -, nem racionális, hanem inkább elvi-érzelmi okai voltak a maradásra (vagy legalábbis ezen okok keveréke)? Vagyis: ha mi 100 ezren nem döntünk úgy, hogy nem adjuk oda csak úgy az államnak a pénzünket, akkor a magánnyugdíjpénztárak ma nem lennének. A magánnyugdíjpénztárak létezésének ez a döntő oka és célja: hogy ne legyen az államé a pénzünk. Ezt az is bizonyítja, hogy a legtöbben csak a lehető legkisebb tagdíjat fizetjük be. Ebben a történetben nem a magánnyugdíjpénztár fenntartása a cél és az érték, hanem az, hogy ne legyen az államé a pénz. Ha tehetnénk, felvennénk a pénztárban lévő pénzünket, vagy más megtakarítási formába helyeznénk át, de nem tehetjük.

Lehet, hogy amíg van másik pénztár, ahova átléphetünk, addig nem olyan jó ötlet lepotyautasozni a tagokat és azzal fenyegetőzni, hogy kidobjuk azokat, akiknek az állásunkat köszönhetjük, még akkor sem, ha tényleg illenék befizetni legalább a minimális tagdíjakat? Pont ez az a kommunikációs stílus, ami miatt nem akartuk az államnak adni a pénzünk!