Elkezdtem olvasni Seth Godin könyvét, a Mi a bőgés?-t. Gondoltam, magamba szippantok némi marketinges okosságot, lévén, hogy Godin marketing-guru, és a könyvéről még a Wikipédia is azt írja, hogy ez a könyv "is a collection of short essays on marketing". Erre kiderült, hogy a könyv valójában a leanről szól. Csak nekem lehet ilyen pechem. :)

Azt mondod, túlzok, mert én mindenbe belelátom a leant? Hát most tévedsz. Íme egy részlet:

"Húsz évvel ezelőtt japán autógyártók egy Kanban nevezetű módszer segítségével oldották meg a minőség-ellenőrzési problémájukat. Ahelyett, hogy - amerikai módra - bőséges alkatrészmennyiséget bocsátottak volna az összeszerelők rendelkezésére (és azt mondták volna a munkásoknak, hogy dobják el a csavart, ha nem passzol), a japánok alapvetően eltérő stratégiát alkalmaztak. Egyszerre csupán egy szükséges alkatrészt tartottak a szerelőszalagon. Ha az alkatrész nem volt tökéletes, az egész szalag állt, amíg meg nem érkezett az új alkatrész. 

Az amerikaiak őrültségnek tartották az ötletet. Mindenki tudta, hogy csak úgy lehet hatékonyan autót gyártani, ha a futószalag folyamatosan mozgásban van. Ha a kész autó nem volt elég jó, akkor az összeszerelés után még mindig ki lehetett javítani.

A Toyota és a Honda azonban rájött, hogy a futószalag leállása jelzésértékű minden munkás és minden beszállító számára. A szalagot nem is kellett nagyon gyakran leállítani. Minden alkatrésznek javult a minősége, mert senki nem akarta, hogy miatta álljon le a termelés. [...] Ugyanezt meg lehet próbálni bármely vállalatnál. Ne bocsátkozzunk kompromisszumokba, és nézzük meg, mi történik. egy időre le fog lassulni, vagy akár le is áll a futószalag. [...] Aztán érdekes dolog fog történni: az emberek rájönnek, hogy nem érdemes a termék rovására kompromisszumokat kötni csak azért, hogy mozgásban tartsák a rendszert. A rendszer csakis azért van, hogy végezhessük a dolgunkat, nem igaz? Tehát ha a rendszer gátolja a munkánkat, cseréljük le a rendszert."

A dőlt kiemelés Godintól, vagy attól a társszerzőtől származik, aki megírta ezt a kis szösszenetet, ami egyébként A kompromisszum buktatói címet viselte, és eredetileg arról szólt, hogy milyen vacak a denveri repülőtér vezeték-nélküli internethozzáférése, mert "amikor először megtervezték (valószínűleg egy magányos mérnök egy irodai kalitkában), egyszerű, gyors, és könnyen kezelhető volt". Csak aztán kompromisszumokat kellett kötni, többnyire a vezetőség elvárásai miatt.

A könyvben, ami nagyon rövid, 1-2 oldalas miniesszéket tartalmaz különböző szerzőktől, (Godin csak összerakta), szó van még arról, hogyan tiszteljük a dolgozóinkat és a vevőinket, hogyan álljunk neki egy feladatnak úgy, hogy ne tűzoltás legyen a vége, hogyan használjuk a dolgozóink ötleteit, miért jó, ha vannak olyan munkatársaink, akik nem illeszkednek be, hogy miért szükséges a változás, és hogy hogyan tanuljunk a tőlünk eltérő iparágaktól.

Én mindig is arról papoltam, hogy helytelen a vállalatok azon hozzáállása, hogy csakis a saját iparágukon belül hajlandóak látogatást tenni, hogy megnézzék, mások hogyan használják a leant, mert azt hiszik, hogy nekik, mint elektronikai termék gyártónak semmi közük a fagyasztott ételek gyártásához.

Én például most egy marketing gurunál jártam, és a lean szemléletről beszélt nekem.