De hogy lesz ebből patika D-ben?

Van, amihez tényleg nem értek. Ilyen a gyógyszerészet. Talán ezért nem értem ezt a cikket, miszerint ha záros határidőn belül nem veszik meg a patikusok (legalább 25% tulajdonrészben) a patikát, ahol dolgoznak, akkor az megszűnik létezni. Vagyis idáig még értem: ha nem veszed meg a munkahelyed, akkor fel is út, le is út. Tulajdonképpen az indoklás az, amit nem értek. Merthogy az így szól:

A tulajdonszerkezet törvénnyel kikényszerített átalakítását a kormány azzal indokolta, hogy káros volt a 2006-2010 közötti gyógyszerpiac liberalizáció, továbbra is jelentős területi egyenlőtlenség jellemezi a gyógyszerekhez való hozzáférést.

Na most 1. Mondjuk, hogy van négy hely, A, B, C és D. Ezek közül A-ban, B-ben és C-ben van gyógyszertár, D-ben nincs. Jön a törvény, meg kell venni a patikát, mert különben jelentős területi egyenlőtlenség lesz a gyógyszerekhez való hozzáférésben. A, B és C patikusai ugranak, és megveszik a saját patikájukat. De hogy lesz ebből patika D-ben?

Na most 2. Mondjuk, hogy van négy hely, A, B, C és D. Ezek közül A-ban, B-ben és C-ben van gyógyszertár, D-ben nincs. Jön a törvény, meg kell venni a patikát, mert különben jelentős területi egyenlőtlenség lesz a gyógyszerekhez való hozzáférésben. A és B patikusai ugranak, és megveszik a saját patikájukat. Sajnos C patikusainak nincs erre pénzük, ezért C patikáját bezárják. De hogy lesz ebből patika D-ben? És mi lesz ezentúl C beteg embereivel?

Magyarázza meg nekem valaki.