Lean otthon: gyereknevelés

A kaizenpro.hu oldalról már letölthető a Lean Szótár 3. kiadása, amiben több új fogalom magyarázata is helyet kapott. Az egyik ilyen a tevékenységtábla, ami egy olyan tábla, amin minden folyamatban résztvevő személy nyomon követheti a teendőket, azok állását, elrendelésük okát, a tervezett tevékenységeket, az ütemtervet stb.

Mint sok lean elemet, a tevékenységtáblát is remekül lehet használni otthon, a hétköznapokban, persze egyszerűsített változatban. Az egyik legfontosabb terület, ahol alkalmazni lehet, a gyerekek rendre nevelése. Nekem az a véleményem, hogy az, hogy például az 5S olyan nagy sikert és rácsodálkozást ért el a cégek és dolgozóik körében, javarészt annak köszönhető, hogy az emberek nincsenek rászoktatva már kis koruktól arra, hogy minden holminknak meg kell találni a helyét, ahol azt tartjuk és használat után oda kell visszatenni. Anyu mindent megcsinál helyettünk. Különösen tetten érhető ez a férfiaknál, akik pláne nincsenek hozzászoktatva a házimunkához. Egyszóval emiatt az ötcsillagos mamahotel-ellátás miatt is van az, hogy a rendrakást, szaknyelven az 5S-t, valami hatalmas hókuszpókuszként lehet és kell eladni a – javarészt férfi – menedzsereknek.

 

Véleményem szerint egy jövendő dolgozó sokkal hamarabb és jobb eredménnyel (és kisebb ellenállással) fogja elsajátítani a munkahelyén a lean technikákat, ha azokra már kicsi kora óta szoktatva van. A leanre is nevelni kell az embereket.

 

Visszatérve a tevékenységtáblára, külföldön számos honlap működik, amik arról szólnak, hogyan tanítsuk meg a gyerekeket a szervezés művészetére, és hogyan szervezzük meg mi, mint szülők a gyerek életterét. Ennek egyik eleme az úgynevezett chore table, azaz a napi elvégzendő feladatok táblája, amit már egészen kicsi kortól lehet használni. Élelmes honlapokon keresztül készen is kapható ezerféle változatban, de egy ügyes kezű kreatív anyuka-apuka maga is elkészítheti.

 

A tábla lényege, hogy rajta kiírjuk, egészen kicsiknek képekkel jelöljük, milyen feladatokat kell aznap elvégezniük: levinni a szemetet, megírni a leckét, elpakolni a játékokat, berakni a szennyestartóba a koszos ruhát, fogat mosni, stb. Minél kisebbek a gyerekek, annál kevesebb feladat szerepel a táblán, ahogy nőnek, a feladatok mennyisége úgy nő. Ha szükséges, nem csak a gyerekek, de akár az egész család számára készíthető egy nagy közös tábla.

 

 

Ezen az angol nyelvű oldalon egy lehetséges listát találsz azokról a feladatokról, amiket bizonyos életkorokban egy gyerekkel el lehet végeztetni, a fenti képen pedig egy chore table látható, mágnestábla változatban, ahol a tábla felső részén vannak az elvégzendő, alsó részén a már elvégzett feladatok. Mágnestábláról lévén szó, a feladatokat jelképező képecskék áthúzhatók egyik sorból a másikba.

 

Ha pedig a gyerekek már kinőttek abból a korból, hogy képekkel lehetne irányítani őket, akkor jöhetnek a felnőttes tevékenységtáblák, úgymint todo-listák, naptárak, határidőnaplók.

 

Lehet, sőt biztos, hogy van, aki azt mondja, hogy a határidőnapló az nem tevékenységtábla, nem csak azért, mert nem tábla, hanem mert kicsit másra való. Nem való másra, csak másképp kell használni, de az elv ami mentén, és a cél, amire használjuk, az ugyanaz. Ha többet akarsz megtudni a chore table-ökről, csak keress rá a Google-ban és szemezgess az ezer és millió találat között!

 

És végül még egy kép, csak a példa kedvéért:

 A két kép a busyfamilyhelpers.com és az old.eduguide.com honlapokról valók.