Állsz a sorban a hipermarket pénztáránál, és azon töprengsz, mi tart ennyi ideig. Nézegeted az embereket, akik előtted állnak a sorban, figyeled a pénztárost.

Azon gondolsz, az a pacák ott elöl miért a kisméretű dolgokat teszi ki először a szalagra, hogy azokat a bevásárlókocsiba visszatéve már ne találjon ott helyet a nagyobb dolgoknak?

Azon gondolkodsz, az öreg néni miért akkor kezdi el számolgatni, vajon van-e elég pénz nála, amikor már fizetnie kellene?

Azon is gondolkodsz, hogy az a középkorú asszony miért csak akkor kezdi el keresni a pontgyűjtő kártyáját, amikor a pénztáros rákérdez, hogy van-e neki?

És vajon az utána következő vásárló hol tartja a pontgyűjtő kártyáját, ha a pénztáros kérdésére azt feleli: „Most nincs nálam”?

Ha már a pénztárosról van szó: vajon miért csak akkor kérdezi meg a vásárlót, hogy van-e pontgyűjtő kártyája, amikor már fizetni kell?

No és miért várja ölbe tett kézzel, míg az öreg néni előszedi a pénzét, és miért nem csinál addig is valamit? Mondjuk hátralökhetné a többi vásárló felé azt az elválasztót, ami most feldőlve árválkodik az öreg néni után következő vásárló árui előtt. A szalag végén meg nincs elég...

Annak a fiatalembernek pedig, aki bankkártyával és pontgyűjtővel is fel van szerelkezve, vajon miért nem adja vissza rögtön a bankkártyáját, miután már kivette a leolvasóból? Miért szorongatja, (netán miért nézegeti, és olvassa el rajta a nevet és minden feliratot?) addig, míg a leolvasóból kivehetővé válik a pontgyűjtő kártya is?

Vajon miért? Ki tudja? :) De egy biztos, ha valaha is elgondolkodtál már ilyesmiken, amikor sorba álltál egy pénztárnál, akkor sikerrel alkalmaztad a lean Ohno-kör nevű eszközét. Legalábbis ami a megfigyelés részét illeti.

Kár, hogy nem neked, a vásárlónak kellene alkalmaznod, hanem az adott áruház vezetőinek.