Túl sok vagy túl kevés?

Az Appleblogon megjelent egy cikk, miszerint az Apple (talán) felvásárolt egy nagyon jó 3D-s térképeket készítő vállalatot, így sokan arra a következtetésre jutottak, hogy mivel az Apple mindig is adott a termékeinek a külső megjelenítésére, így majd a készülékeiken is csillivilli 3D-s térképek fognak megjelenni. Mások szerint viszont a cég éppen az ellenkező irányba halad, mivel levédetett egy navigációs rendszert, ami nemhogy élethű megjelenítésre nem törekszik, de éppen hogy csak az elnavigáláshoz feltétlenül szükséges tudnivalókat jelenítené meg a képernyőkön.

Melyik a jobb? Az élethű 3D-s grafika, vagy a skiccszerű útvonal-felrajzolás? Melyik képvisel értéket? Ha az egyik értéket képvisel, akkor a másik már feltétlenül kommunikációs veszteség?

 

De mi is a kommunikációs veszteség? Általában (és leegyszerűsítve) úgy definiálják, hogy az számít kommunikációs veszteségnek, ha valaki kevesebb, több vagy más információt kap, mint amire szüksége van. Tehát a túl kevés (skicc), vagy túl sok (élethű 3D) egyaránt veszteség lehet.

 

Mint mindig, a kommentelők reakciói most is vegyesek: egyesek szerint a 3D nagyon klafa és hasznos, mások azzal érvelnek, hogyha minket kér meg valaki egy útvonal felrajzolására, akkor mi is csak néhány vonallal jelezzük az elágazásokat, és néhány négyzettel, körrel a jellemző és a tájékozódáshoz feltétlenül szükséges tereptárgyakat (hegy, ház, benzinkút).

 

Két képet mutat a blog a skiccszerű ábrázolásmóddal. Engem egyik sem győzött meg, méghozzá azért nem, mert mind a kettő monokróm, (fehér alapon egyforma fekete vonalak), nincs vastagsággal vagy színátmenettel megkülönböztetve az utcát jelző vonal a mérföldet mutató mérce-vonaltól, összekeverhető a kettő, és ha összekeverhető, az már biztosan veszteség. Főleg egy olyan helyzetben, amikor csak pár másodperced van arra, hogy rátekints az útvonalra.

 

Talán a középút lesz a megoldás: skiccszerű navigációs ábrázolás, de értelmező színekkel, vonalvastagságokkal. Vagy ki tudja? Lehet, hogy mindkettőre szükség van, mert az emberek agya másképp működik, és egyik ember remekül tudja használni a 3D-t, míg a másiknak a skicc is sok?