Sok évvel ezelőtt egy Másik Boltba jártam, nem abba, amibe most. Érdekes bolt volt, mert nem volt vonalkód az árukon, így az árcéduláról kézzel kellett beütni a pénztárgépbe az adatokat. Ennek megfelelően lassan is haladt a sor, mert a pénztárosok nem kapkodták el a dolgot, ellenben annál többet trécseltek egymással a vevők feje felett. Kivéve az egyik pénztárost, Sanyikát.

Sanyika sokszor rájuk is szólt: "Kislányok, ugye a kezetek is jár, nem csak a szájacskátok?" Mire a kislányok: "Jaj, Sanyika, hagyjál mááár, dolgozunk, ahogy tudunk!". Én mindig Sanyika sorába álltam be, mert Sanyika gyorsan dolgozott, pontosan adott vissza, minden kérdésre normálisan válaszolt (és tudta a választ), a termékek árát is tudta, ha esetleg nem lett volna rajtuk árcédula, és nem húzta a száját a húszezres láttán. Aztán Sanyika egyszer csak eltűnt a boltból. Onnantól kezdve nem jártam oda. Komolyan mondom! Sanyika hiánya miatt nem jártam abba a boltba többet. A többi pénztáros és a dolgozók unottak voltak, utálták a vevőket, nem szerették a húszezrest, alig tudták az áruk árát és csak a szájacskájuk járt a kezecskéjük helyett.

Aztán megnyílt A Bolt, Ahova Járok, de újabban járok egy harmadik boltba is, ami útba esik a munkahelyemről hazafelé jövet. Ebben a Harmadik Boltban találkoztam Danikával. Danika is a pénztárban ül, többnyire. Gyorsan dolgozik, udvariasan bánik a vevőkkel, előre szól, ha valamilyen utalványt nem tud elfogadni, tudja az áruk árát és nem húzza a száját a húszezres láttán. Nem úgy, mint a mellette ülő hölgyek, akiknek a puszta lét is fáj.

A hétvégén pedig, elkeveredvén egy gyorsétterembe, egy Zolikával hozott össze a sors. Jól sejtitek, Zolika gyors volt, udvarias, satöbbi, satöbbi, nem ismétlem el.

Pusztán csak szerencsém volt velük, vagy lehet, hogy tényleg jót tenne a magyar kereskedelemnek, ha több Sanyika, Danika és Zolika dolgozna a boltokban?