A részvényesek haragja

Nem vagyok Tesco-részvényes, így hát teljes nyugalommal, egy joghurt békés kanalazása közben olvastam a hírt, miszerint 50 millió dollár értékű vezetőségi repülőgép érkezett a Tescóhoz. Nem túl jókor jött, mert alig pár hete robbant a hír, hogy csúnyán felülbecsülték a profitot, olyan 250 millió fonttal. De hát még a repülőgépgyártásban is van átfutási idő, és az annyi, amennyi. Ezt a gépet például még tavaly év elején rendelték, hát csak most lett kész, így most szállították.

Mondom, nem vagyok Tesco-részvényes, így nem is érdekelt a hír különösebben. Nem is volt jogom hozzá, hogy érdekeljen, hiszen nem vagyok Tesco-részvényes.

Nem bolondultam meg, okkal emlegetem annyit a Tesco-részvényeseket. Ugyanis a cikk végén ezt írják:

"A legutóbbi pénzügyi válság óta megfigyelhető, hogy a nagyvállalatok nem szívesen tartanak fenn magánrepülőgépeket, mivel félnek, hogy ezzel extravagáns magatartást sugároznak és kivívják a részvényesek haragját."

A részvényesekét. Nem a dolgozókét, és még véletlenül sem az ügyfelekét vagy a vásárlókét. Én, mint vásárló, ugyan miért is haragudnék a Tescóra, ha azért adja 50 forinttal drágábban az imént bekanalazott joghurtot, mert kell a pénz repülőre? Tesco-dolgozó meg pláne nem vagyok, így azért végképp nem haragudhatok, ha nekik csak 5000 ft cafeteria jut, mert spórolni kell repülőre.

Tudom, hogy ma divatos lózung az ügyfélközpontúság és a respect for people. De amíg a vezetőség csak a részvényesektől fél, az ügyfelektől (és a dolgozóktól!) nem, addig lózung is marad.