Ezen a blogon nem mindig a leanről van szó. Tegnap írtam Agatha Christie-ről, mint lean gondolkodóról. Christie (aki 1890-ben született és 1976-ban halt meg) írt a nők helyzetéről is, a munkában és a családban elfoglalt helyükről és szerepükről, arról, ahogy a házasságról gondolkodtak. Ebből jön egy részlet:

"A nők helyzete azonban az évek során nagyot változott, méghozzá egyértelműen rossz irányba. Mi nők ugyanis nagy balekok voltunk: lármázva követeltük, hogy ugyanúgy dolgozhassunk, mint a férfiak, akik persze bolondok lettek volna visszautasítani ezt a követelést. Hiszen tényleg: miért is tartsák el ők a feleségüket, miért ne tartsa el a feleség saját magát? Ha már annyira akarja... és lám, még sikerül is neki! Szomorú, hogy miután korábban okosan sikerült kivívnunk magunknak a "gyengébb nem" pozícióját, addig napjaink nője hasonlít a primitív törzsek asszonyához, aki egész nap gürcöl a földeken, mérföldekre jár rőzsét gyűjteni, és a fején cipeli az egész konyhafelszerelést - miközben férje-ura méltóságteljesen masírozik előtte mindenféle teher nélkül, kezében egy szál fegyverrel. Minden elismerésem a viktoriánus hölgyeké, akik megtalálták a megfelelő szerepet a férfinépség számára, önmagukból pedig törékeny, érzékeny, finom lényeket formáltak, akik állandó odafigyelésre és gyöngédségre szorulnak - és én nem emlékszem, hogy szomorú, alávetett vagy elnyomott életük lett volna. Nagyanyám összes barátnője életvidám, kemény, akaratos, művelt és igen tájékozott nő volt, kik szinte mindig elérték, amit akartak - és közben csodálattal néztek a férjükre. Nagyon helyesen úgy gondolták, hogy a férfiak remek cimborák: fessek, hajlamosak a csintalankodásra, és könnyedén elcsábíthatók, de a mindennapi életben a maguk útját járták, miközben szavakban illő módon elismerték a férfi felsőbbségét azért, hogy az mégiscsak megőrizhesse a tekintélyét.

- Apátok jobban tudja, drágám - hallottuk ezerszer, de a dolgok igazán négyszemközt intéződtek el. - Biztosra veszem, hogy teljesen igazad van abban, amit mondtál, John, de nem tudom, eszedbe jutott-e,...

A férfi bizonyos értelemben mindenek felett állt: ő volt a Családfő, a nő pedig férjhezmenetelekor a saját sorsaként fogadta el annak társadalmi pozícióját és életmódját. Ez számomra értelmes választásnak és a boldogság alapjának tűnik. Mert ha valaki nem tudja elfogadni a férje életmódját, akkor ne vállalja a dolgot - más szóval ne legyen a felesége a férfinak. Itt van például ez a textil-nagykereskedő, római katolikus, kertvárosban szeret lakni, golfozik, és a hétvégeken kijár a tengerpartra: ehhez mentél férjhez kedvesem, hát szedd össze az eszed, és kedveld meg - nem is olyan nehéz.

[...]

Lánynak lenni tulajdonképpen azért volt olyan izgalmas, mert az élet egy csodálatos szerencsejáték volt: az ember nem tudhatta, mi fog történni vele. Nem kellett azon töprengenie, hogy mi legyen, vagy mit csináljon, mert a biológia ezt előbb-utóbb eldöntötte. A nő csak várt a Férfira, és amikor az a férfi eljött, akkor mindenestől megváltozott az élete. Persze előtte lehettek elképzelései arról, hogy mi fog történni. "Lehet, hogy férjhez megyek valakihez a diplomáciai szolgálatnál, akivel külföldre mehetek és mindenféle helyeket láthatok..." Vagy: "Nem szeretnék egy tengerész felesége lenni, mert az embernek mindenféle tengerparti szálláson kell laknia." Vagy: " Talán hídépítő lesz a férjem, esetleg felfedező." Az egész világ nyitva állt, de nem a választásunk, hanem a Végzet előtt. Az ember akárkihez férjhez mehetett, például egy részegeskedő alakhoz is, hogy azután boldogtalan legyen - de ez a körülmény csak fokozta az izgalmakat."

Mi a véleményetek?