Miért áll el fél évig az ostya?

Egy riportot olvasok éppen az Élelmiszer szaklap 2014. 07-08. számában a Ziegler ostyák gyártóival, idősebb és ifjabb Ziegler Jánossal.

Azt mondják, hogy annak idején, amikor elkezdték az ostyákat gyártani, vagyis az 50-es évek elején, azok még kisüzemi módszerrel készültek: Ziegler nagymama vajjal készítette őket, ezért azok nem álltak el fél évig, ami pedig ma már elvárás.

Elgondolkodtam ezen. Miért elvárás, hogy fél évig el lehessen tartani az ostyát? Miért nem közvetlenül a fogyasztás előtt vesszük meg? A továbbárusítók miért tárolnak belőle fél évre valót?

Nem hiszem, hogy jó irány az, ha szinte minden élelmiszert hosszú eltarthatósági idővel gyártunk, mondván, hogy "ez az elvárás". Ez nem elvárás, ez pazarlás. Elvégre az elkészült, de el nem fogyasztott élelmiszerben benne áll a munka, az alapanyag, a pénz - de nem csak a gyártóé, a vevőé is! Itt nem autóról, bútorról, műszaki eszközről van szó, amit évekig használunk, hanem élelmiszerről, aminek az esetében a legjobb az, ha frissen fogyasztjuk. És ha demagóg akarnék lenni, akkor még azt is hozzátenném, hogy míg mi itt fél évig ülünk az ostyán, addig Afrikában éheznek.

El kell jutni annak a felismeréséig, hogy a nagy készlet nem csak akkor baj, ha a gyártónál áll, hanem akkor is (és legfőképpen akkor), ha a vásárlónál. Az a rendszer, ami bár percre pontosan kiszolgálja a vevők igényeit akkor, amikor a vevők vásárolni akarnak, de náluk mégis még további fél évig áll a kredencben a termék, az nem just in time.