Lean otthon: Válság- és változásmenedzsment DIY 1.: Milyen területeket érint a válság?

Először is azt kell tisztázni, milyen területeket érint a válság, ha otthon következik be, munkahely elvesztése miatt? Természetesen elsősorban a pénzügyeket érinti, igen negatívan. Rögtön utána következik a mentális állapot területén bekövetkezett válság: bizonytalanság, feleslegesség érzése, önbecsülés elvesztése, félelem a jövőtől, mindezek miatt pedig a társas kapcsolatokban is bekövetkezhet válság.

Más területekre is kihathatnak a fentiek: nemcsak a mentális egészség, de a fizikai is megromolhat, aminek a következtében ördögi kör is kialakulhat: ha nem dolgozunk, a mentális állapotunk miatt leromlik a fizikai állapotunk, ami miatt még annyira sem tudunk dolgozni, ami miatt tovább romlik a mentális állapotunk, és így tovább.

 

Nyilvánvaló tehát, hogy a munkahely elvesztésekor a legfontosabb feladat az új munkahely megkeresése.

 

De addig is élni kell, amíg az új munkahelyet nem találjuk meg. Mivel az új munkahely megtalálása a mai magyar valóságban nem egyszerű feladat, eltekintve egy-két szakterülettől, a munkahely hiánya pedig erősen kihat a pénzügyeinkre (legalábbis nagy többségünk esetében), ezért válsághelyzetben elsősorban a pénzügyeinket kell megfelelően menedzselnünk. Ahogy fentebb írtam, a munkahely elvesztése miatt ki-ki eltérő mentális állapotba kerülhet, kit jobban, kit kevésbe sújt le az, hogy nincs munkája, így a pénzügyek rendezése közben oda kell figyelnünk a lelkünkre is. Ezután-eközben jöhet a fizikai állapotunk karbantartása.

 

A fenti bekezdésben nem véletlenül használtam a közben szót. Ezeket a feladatokat ugyanis nem egymás után, hanem egyszerre kell elvégeznünk. Nem véletlenül mondják azt, hogy a munkakeresés maga is munka. Egyrészt maga a keresés rengeteg időt emészt fel, másrészt közben oda kell figyelnünk lelkünkre és testünkre, valamint a pénzügyeinkre is. Mindez egész embert kíván, mindenféle értelemben!

 

A témáról szakmai okosságokat olvashatsz itt.