Tegnapelőtt, kihasználva a jó időt, egy nem olyan rövid kirándulást tettem a Budaörsi-hegyekbe. Megmásztam a Törökugratót, a Huszonnégyökrös-hegyet, a Csíki-hegy oldalát, elmentem a Kies-völgyig, majd egy jobbkanyarral, érintve egy vitorlázóemlékművet, visszakanyarodtam Budaörs felé.

Ezt mind nem írtam volna le, ha nem lenne köze a leanhez, mert senkit nem érdekel, hogy én hova járok kirándulni. De persze van köze hozzá.

A kirándulásaimat mindig megtervezem, amennyire csak lehet. Turistatérképen nézem ki az útvonalat (csak jelzett turistaúton szoktam kirándulni), lemérem a távolságot, és eszerint döntöm el, mennyi időre van szükségem a végigjárásához, mennyi enni- és innivalót kell vinnem. Amennyire tudom, a szintvonalak alapján megállapítom a megmászandó szakaszokat, és a nehézségi fokukat is. Mióta van a Google Térkép, azóta pedig a „magasból” is ránézek a szóban forgó területre. Ha tudok, és ha van, „menekülési útvonalat” is tervezek arra az esetre, ha a bejárandó szakasz valami miatt járhatatlan.

Egyszóval úgy érzem, a lehető legtöbbet megteszem azért, hogy jól érezzem magam, és hogy ne érjenek nagy meglepetések, esetleg balesetek. A számításaim, már ami a ráfordítandó időt és az enni-innivaló mennyiségét illeti, mindig bejönnek, így jó kirándulástervezőnek tartom magam.

Ezen a kiránduláson viszont másképp történt. No, nem kell megijedni, nem ért semmi baleset, jól is éreztem magam. Csupán arra derült fény, hogy tervezhet az ember messziről bármit, a helyszíni tapasztalatot semmi nem pótolja.

Az történt ugyanis, hogy mint rendesen, megnéztem a Google Térképen a Törökugratót. Íme: 

A képen számomra úgy látszott, hogy a bal alsó sarokban lévő kis tértől (ami a Törökugrató utca kiöblösödése) jobbra kell nekiindulni az ösvénynek, és a képen a lapálynak látszó, és azon szépen kirajzolódó utakon kényelmesen el lehet menni a meredély széléig (ami képen a jobb felső sarokban lenne, ha kiférne, ne kattints rá, lementett kép). Nem is tűnt olyan meredeknek sem az útvonal.

A helyszínen azonban más várt, méghozzá ez:

Az még hagyján, hogy tanösvényt alakítottak ki, ami nem baj, sőt, de a „lapály” az valójában egy nagy gödör (felhagyott bánya), aminek a felső szélén alakították ki a tanösvény útvonalát. Az „első szintre” rögtön egy hosszú fémlépcső vezet.

Mi ebből a tanulság? Csak annyi, hogy tervezhetsz bármily gondosan az irodádban ülve, szállíthatják neked az adatokat, információkat a legtökéletesebb SAP rendszerek, a helyszíni tapasztalatszerzést semmi nem pótolja. Azaz, ahogy lean nyelven mondjuk: ki kell menni a gembára, hogy lásd, hogyan is mennek a dolgok, hogy rájöjj, hogy a részletek csak közelről rajzolódnak ki, egyáltalán azért, hogy észrevedd, hogy ami messziről lapálynak, vagy akár csúcsnak látszik, az valójában csak egy gödör.