2 áruház 1-ben

Múlt héten egy nagy hipermarketben jártam. Délután 2 óra felé járt az idő hétköznap, ezért cseppet sem lepődtem meg azon, hogy amikor beléptem, alig lézengett valaki rajtam kívül. Szeretem, ha nincs tömeg, lehet nézelődni. Meg is néztem apróra mindent, a hűtőszekrényektől a tévéken át a sportfelszerelésig. Ezek az osztályok vannak ugyanis rögtön a bejáratnál. Aztán jönnek a háztartási eszközök, az autófelszerelés majd a kertészeti-hobbi részleg. Még itt is nagyítóval kellett keresni a vásárlókat. Már éppen elkezdtem sajnálni a boltot, amikor elértem a ruhákhoz, ami után következett a higiéniai termékek osztálya, majd az ásványvizek, alkoholos italok és üdítők, végül a mindenféle élelmiszerek részlegei a pékárutól a húson át a zöldségekig. És láss csodát! Ahogy haladtam az ennivaló felé, a vásárlók száma nőttön nőtt. A mirelit pultok és húspultok környékén már csak könyökkel lehetett utat törni.

Elgondolkodtam azon, milyen furcsa ez a bolt. Olyan, mint a viccbeli pohár: ha így nézem, félig tele van, ha úgy nézem, félig üres. A lean szakember pedig felteszi a kérdést: miért kétszer akkora a pohár, mint lennie kellene? :) Ezzel az áruházzal is így vagyok: olyan, mintha kétszer akkora lenne, mint lennie kellene. Hiszen szó szerint csak az egyik felében voltak vásárlók, a másik fele kongott az ürességtől. De ezt a másik felét is megtömték áruval, műszaki cikkek álltak garmadában, autógumik, virágcserepek. Nem beszélve arról, hogy egy jó 10 méteres soron csak és kizárólag műanyag ételtartó dobozok sorakoztak. Olcsó áru, mégis rengeteg helyet foglal. Tényleg olyan gyorsan fogy, hogy érdemes kirakni belőle ennyit egyszerre? Vagy csak azért rakják ki, (akár csak az összes többi terméket), hogy mutassák, hogy ebben az áruházban mindenből bőség van?

Ugyanakkor az élelmiszerosztályokon - bár ott is árubőség volt - mintha kevés lett volna a hely, amit még tovább szűkítettek az árufeltöltők által folyamatosan kihúzott raklapok. Az egyik ilyen kihúzott ásványvizes raklappal majdnem oda is lapítottak engem az egyik polchoz - miközben az ásványvizes polcsor is csurig volt vízzel. Aztán olyan furcsa kérdések is eszembe jutottak, hogy pl. az élelmiszeres részlegeken gyorsabban kopik-e a padló?

Ti mit gondoltok, érdemes-e egy adott bolt területének a felét olyan árukkal megtölteni, ahol nincs akkora forgalom, mint a másik felében lévő áruknál?