Szösszenetek

Már ki tudja, hányadik szösszeneteket írom, de időről-időre összejön néhány olyan apróbb, de érdekes történet, ami megér egy közös posztot.

* * * * *

Újabban félig-meddig hűtlen lettem a Bolthoz, Ahova Járok, és be-betévedek máshová is. Az egyik ilyen Másik Bolt ugyanahhoz az üzletlánchoz tartozik, mint az eredeti boltom. Itt csak gyorskasszák vannak, vagyis egy sorba kell beállnunk, és az éppen szabad pénztáros szólítja az éppen soron következőt. Ebben a boltban furcsa, nagy űrtartalmú kosarakat használnak, elég kényelmetlen cipelni őket, mert húzni nem lehet. Ha felrakja az ember a gyorskasszához, akkor igencsak a kassza asztalszintje fölé magasodik. Talán ez volt az oka, hogy a pénztárosnő nem a kosárból pakolt a másik kosárba, miután lehúzta az árut, hanem csak úgy maga mellé tette őket. Előbb csak egy tejfölt. Aztán még egy tejfölt. Aztán a sajtot. Majd a kekszet. Ekkor már kezdett elfogyni a hely. Jött még egy-két apróság, de szemmel láthatóan nem akarta belerakni őket a kosárba. Mit volt mit tenni, átnyúltam a kosár fölött (nem volt könnyű mutatvány, mert útban volt a monitor is), és beleraktam én az árukat a kosárba.

Aztán eljött a fizetés pillanata. Nyújtottam a pénzt, és a pénztárosnő a visszajárót ugyanúgy szépen lerakta maga mellé a blokkal együtt, majd ült és nézte a monitort. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy ez valami új szabály, vagy ezzel jelzik, hogy az elvett vasárnapi pótlékok miatt csak kevesebbet hajlandóak dolgozni? Tehát megint átnyúltam a kosár fölött, és elvettem a pénzem. Beraktam a pénztárcámba, de olyan béna voltam, hogy amikor a rakodópultnál véletlenül megfordítottam a tárcát, az összes apró kihullott belőle, mert elfelejtettem behúzni a cipzárat... az egyik ötvenes egészen a bejárati ajtóig gurult, ahol szerencsére épp ott állt a biztonsági őr. Segítőkész kedvében volt, mert visszajuttatta hozzám a pénzt, nem is akárhogy! Egy jól irányzott rúgással felém küldte, én azonban elvétettem az elkapást, és az ötvenes a masszív pult alatt kötött ki, ami alá kézzel nem lehetett benyúlni a kis rés miatt. Remélem, szoktak takarítani, és akkor majd a becsületes megtaláló elteszi borravaló gyanánt. Megérdemlik!

* * * * *

Újabb bolt. Vettem ezt-azt, és már a pénztárnál álltam. Igen sokan voltak akkor a boltban, amin csodálkoztam is. A mi pénztárunknál is úgy kellett kikerülni a korábbi vásárlók által otthagyott kosarakat, és a többinél sem volt jobb a helyzet. Sorra kerülvén, a pénztárosnő elkezdte lehúzni az árukat. Egy tétel, két tétel, három tétel, ... majd gondolt egyet, és kilépve a kasszájából összeszedte a szomszéd kasszánál heverő kosarakat, és eltolta őket a bejáratig. Én csak bámultam utána: kasszát ott hagyni a vásárlókkal? Amikor visszajött, meg is kérdeztem, hogy miért hagyott itt félbe engem? Felháborodva felelte, miközben lehúzta a negyedik és ötödik tételemet is, hogy már nem lehetett mozdulni a kosaraktól, és nincs aki összeszedje. Ez igaz, feleltem, de akkor sem úgy kell megoldani, hogy félbehagyunk egy vásárlót, ráadásul szó nélkül. Mi lett volna, ha fizetés nélkül elmegyek, mert megunom a várakozást, vagy csalok és a leolvasó fölött átemelem a többi árumat? A hölgy válasza csak egy sértődött arc volt. No persze, a maga részéről igaza volt. A letolást inkább a boltvezetőnek kellett volna tartogatnom...

* * * * *

Miután beköttettem a madzagos internetet, felmondtam a korábbit. Már ez sem egyszerű művelet, és érzem, hogy lesz még vele problémám, mert hogy az nem úgy van, hogy én bemegyek az ügyfélszolgálatra, felmondom, lepapírozzuk, kifizetem, amit ki kell és el van intézve. Ez így túl lean lenne. Az van, hogy én felmondom, ezt lepapírozzuk, aztán majd 8 nap múlva leállítják a szolgáltatást, de persze nekem ezt a 8 napot is fizetnem kell. Majd. Mert ugye akkor, amikor papírozunk, még nem lehet tudni, hogy én a 8 nap alatt mennyi internetet fogok fogyasztani. Hiába mondtam, hogy semennyit, itt a kütyüjük is, leadom. Ez nem így megy. Szóval hiába mondtam le már több mint 1 hete, még nincs lezárva az ügy.

De nem ez az érdekes, hanem az, hogy az ügyfélszolgálaton az ügyintéző felhívta egy kollégáját, aki a telefonon keresztül valami rejtélyes oknál fogva rám akart tukmálni "kedvezőbb csomagokat". Hiába mondtam, hogy a felmondásom egyik oka éppen az, hogy ezekről a kedvezőbb csomagokról nem kaptam semmilyen értesítést, azt a csomagot, amit éppen lemondok, pedig már több mint 1 éve nem is árulják, tehát több mint 1 éve sokkal többet fizetek kevesebbért, és ez nekem nem tetszik. Nem, nem fogom hetente nézni a honlapot, hogy nincs-e véletlenül kedvezőbb csomag. Tessék szólni, ha van! A hölgy bűbájosan mézesmázos volt még akkor is, amikor rávilágítottam, hogy már be is köttettem a madzagosat, már csak ezért sem veszek újabb csomagot náluk. De kedvezmény is van! jött a replikázás. Sajnálom, feleltem én. És itt jött az, ami miatt érdemesnek ítéltem leírni ezt a történetet: a hölgy színészeket megszégyenítő gyorsasággal változtatta a hangját bűbájos mézesmázosról metsző jéghideggé. Ellentmondást nem tűrően közölte, hogy ebben az esetben NINCS kedvezmény (mire nincs? nem is veszek semmit), és viszhall. Azt hiszem, ezzel az Oscar-díjat érdemlő produkcióval vesztett el végleg. Az a baj, hogy a szolgáltatók nem hiszik el, hogy az ügyféllel akkor is mézesmázosan kell beszélni, ha nem vesz semmit.