Homo lean ludens

A lean szakember húsvétkor is dolgozik. Még játék közben is. Mert ilyen ez a popszakma, kérem.

A Facebookon szerveztek egy jó kis közös társasozást az újonnan nyílt Board Game Caféba, a Déli pályaudvar közelében. Gondoltam, ott a helyem. 4 kedves idegennel (akik persze már nem idegenek) töltöttem el 3 és fél remek órát, ami alatt végigjátszottunk egy menetet a Tikal nevű stratégiai játékkal, és a végén levezetésnek pár kört a Dobble-val és a Set-tel. Szóval maradt még 397 (!) játék, amit feltétlenül végig kell még játszani. A helyet mindenkinek csak ajánlani tudom. Főleg most, hogy remek újító ötlettel álltam elő, amit a hely (egyik?) tulaja, egy nagyon kedves fiatalember örömmel hallgatott.

Az ötletem arra irányult, hogyan lehetne a játékosok számára lerövidíteni a játékszabályok megtanulására fordítandó időt és így növelni az adott játékkal való elégedettséget.
Aztán a játékostársaim is belelendültek, és nekik is támadt ötletük arra nézve, hogy az olyan játékokat, amikben kártyák is vannak, hogyan lehetne megóvni az idő előtti elhasználódástól. A tulaj-srác elmondta, hogy arra is sok ötletet kapnak, milyen játékokkal bővítsék a kínálatot, ami nem csoda, hiszen a jelenleg játszható 400 féle társasjáték valóban semmire sem elég. :)

Mindez két dolgot bizonyít nekem. Az elsőt már leírtam a cikk első mondatában: a lean szakember éjjel-nappal, hétköznap és ünnepnap is dolgozik. Nem is tud mást csinálni, ha igazi lean szakember. A másik, hogy az emberek tele vannak ötletekkel, javaslatokkal arra vonatkozóan, hogy hogyan kell egy folyamatot, terméket, szolgáltatást értékesebbé, jobbá tenni - de csak akkor, ha az a folyamat, termék, szolgáltatás ÉRDEKLI őket. Márpedig az BGC-be járó embereket szemmel láthatóan érdeklik a játékok. Ennyi lelkes, kipirult, vidám embert már régen láttam egy kupacban. És ami a legfontosabb: ez alatt a 3 és fél óra alatt végre senki sem a telefonját nyomkodta!

 

Ha ennek a cikknek a hatására sem szerettél bele a leanbe, sebaj! Gyere el az első Utálom a leant! piknikre április 26-án a Margitszigetre! A regisztrálás nem kötelező!