Nyomozás a gemba mellett

Némely folyamatban vannak annál súlyosabb problémák és veszteségek is, mint egy kis néhány órás várakozásoscska.

Itt van például Csorbáné esete. Ő egy 84 éves néni, aki szemétszállítási kedvezményt kapott. Aztán egy szép napon kimentek ellenőrizni, hogy Csorba néni jogosult-e a kedvezményre. Eddig rendben van. Azonban sajnos az ellenőrzés során éppen csak Csorba nénihez felejtettek el becsöngetni. Helyette a szomszédtól kértek felvilágosítást Csorba néni életviteléről. A szomszéd információi alapján aztán meg is vonták a nénitől a kedvezményt, sőt még büntit is kapott.

Sajnos később az is kiderült, hogy az információ téves volt, hogy finoman fogalmazzunk.

Mit nyilatkozott erre az illetékes?

"Sajnos feladataink között ez a legkényesebb terület, tekintettel arra, hogy ki vagyunk szolgáltatva a lakókörnyezet információinak."

Ki vagyunk szolgáltatva. Ez nem meglepő, ha a gemba helyett a gemba mellé megyünk információért.

Még ezt is nyilatkozták:

"Minden alkalommal jegyzőkönyv készül a helyszínen, amit sajnos a nyilatkozó, azaz a szomszéd sokszor nem hajlandó aláírni. A nyilatkozók a jó szomszédságra hivatkozással semmiképpen nem vállalják nevüket, de az is előfordult már, hogy letagadta azt is, hogy találkozott a helyszínelő kollégával."

Nem írják alá, nem vállalják, letagadják. Tényleg ki vagyunk szolgáltatva. Főleg a saját butaságunknak, ha az ilyen "nyilatkozók" véleményét egyáltalán meghallgatjuk, hát még ha döntést alapozunk rájuk.