Nemrég írtam arról, hogy a Móricz Zsigmond körtéri nagypostán végre-valahára bevezették a sorszámhúzást. Az öröm persze nem teljes, mert mióta az emberek hozzászoktak a sorszámhúzáshoz, már megint ugyanakkora a tömeg, mint volt. A különbség annyi, hogy ma már nem rendezett sorokban állnak az ablakoknál, hanem összevissza, és árgus szemmel figyeli a kijelzőt, ahol gyorsan pörögnek a számok, de mégsem elég gyorsan, szóval még mindig sokat kell várni. Én például kereken 20 percet vártam, míg fel tudtam adni egy levelet - vagyis pontosan annyit, amennyit a sorszámhúzás előtti időkben. Öröm az ürömben, hogy így volt időm megfigyelni, hogy - talán a várakozás idejét feldobandó -, a posta bevezetett egy új játékot. A játék neve:

Kapj el, ha tudsz!

Úgy kell játszani, hogy az ember gyanútlanul besétál a postára, még gyanútlanabbul odasétál a sorszámkiadóhoz, majd egészen közelre hajolva elkezdi silabizálni az apróbetűs szöveget, amely némely menüpontnál novella hosszúságú. Ha meg van az, amiért jött, megnyomja a feliratot. Ekkor a gép egy "nyííííííí-ha" hangsor kiadása közben kinyomtatja a sorszámot, és amikor odaér, hogy "ha", akkor hiperszupervillámgyorsan kiköpi. A játék lényege, hogy a hiperszupervillámgyorsan kiköpött sorszámot el kell kapni, mielőtt földet ér. Ez nem mindig, és nem mindenkinek sikerül. A nyugdíjasoknak például soha. Nekem se sikerült, szóval én sem vagyok már olyan fiatal, mint hiszem... :)

Mi lehet ennek az oka?

- A betűk aprók a kijelzőn, ezért egészen közel kell menni hozzá.
- Még mindenki kabátban van, ezért a kabát eltakarja a sorszámkiadó rést
- Ami egyébként nagyjából térdmagasságban van
- De eközben a szemünk még a kijelzőn van, tehát nem látjuk a sorszámot
- Tényleg hiperszupergyorsan köpi ki
- Bénák vagyunk, főleg mi, öregek. :)
- Elromlott a gép (nem lenne szabad kiköpnie, meg kellene állnia a papírnak a résben)

20 percig álltam az automata mellett, és valóban minden nyugdíjasnak én kapkodtam fel a sorszámát. Olyan is volt, aki nem is vette észre, hogy egy sorszám már kijött, mert olyan gyorsan esett le a földre, hogy szegény néni nem látta azt sem, csak állt báván, hogy miért nem jön a sorszám. Megnyomta még egyszer, az is leesett. A fiataloknak jobb a reakcióidejük, de azért nem én voltam az egyetlen köztük sem, aki nem számított ennyire villámkezű gépre. Volt időm arra is, hogy megalkossam a Repülő Sorszámok Törvényét: Minél nehezebb tudsz lehajolni, annál messzebb esik a sorszám. Mindig bejött.

Sok sorszám hevert a gép körül, többen inkább nyomtattak egy újat, mint hogy lehajoljanak érte, így aztán sok volt a "no show" ügyfél. No show-nak a légitársaságok nevezik azokat az utasokat, akik bár vesznek jegyet, de mégse utaznak el. A postán ezek azok az ügyfelek, akiket hiába szólítanak.Majdnem minden második számot hiába hívták, és mégis így kellett 20 percet várnom... Van azért még mit fejleszteni ezen a folyamaton.

Viszont érdekes dolgok is kiderültek, például létezik A Néni, Aki Egy Könyvben Tartja a Csekkjét. Ezért majdnem el is felejtette feladni, de hála istennek mégse. :) De ennél is érdekesebb, hogy egy fiatalember még nagyban küzdött a levélfeladással, mivel a postáskisasszony rábeszélte az ajánlottra, és ahhoz ugye űrlapot kell kitölteni, amikor a gép már szólította mögé a következő sorszámot. Lehet, hogy ütemidőre van beállítva? Egy levélfeladás 20 mp, akinek ennyi nem elég, így járt? Ezt sajnos nem mértem le, de majd legközelebb!