Szakmai igények

Pár napja egy szakmai rendezvényen voltam, ahol egy szakmai (azaz leanes) szervezet éves programját próbáltuk összeállítani. A tervekben szerepelt néhány céglátogatás, és ötleteket kellett bedobni arról, hogy milyen profilú cégeket látogatnánk meg, és ha valakinek volt konkrét cégnév is a tarsolyában, azt is megadhatta. Én a lean egészségügy témát adtam meg, hozzátéve, hogy "ha van egyáltalán olyan egészségügyi intézmény Magyarországon, ami komolyabban leanezik". Nagy volt a bólogatás, mások jelezték a lean oktatás és egyéb lean szolgáltatás iránti céglátogatási igényüket, majd szavaztunk arról, hogy akkor ezek közül melyik is legyen a fókuszban. A lean egészségügyre végül én szavaztam egyedül, és a többi lean szolgáltatásos témára sem igen jött ennél több szavazat.

Elkeserített az eredmény, főleg, hogy már megint toronymagasan végzett a lean logisztika és a lean autóipar, ezzel is erősítve a sztereotípiákat, hogy "a lean csak az autógyártásban használható", másrészt azért is, mert ha a jelenlévő szakemberek nagy része maga is lean logisztikával foglalkozik is a saját cégénél, azért voltak résztvevők egyetemekről is, és az a véleményem, hogy egy egyetemnek egy adott témát mindenféle aspektusból körül kellene járnia. Szomorú tehát, hogy egyetemi szinten sincsen másra igény, csak a lean logisztikára, lehetőleg autóipari beszállítónál. Így lesznek a hallgatók is szűklátókörűek. Úgy érzem, kezd a lean használata erősen eltolódni a logisztika irányába, vagy a lean alkalmazói hiszik azt, hogy a lean csak a logisztika területén használható.

Persze az is szomorú, hogy az autóipari beszállítóknál vagy egyéb cégeknél leannel (lean logisztikával) foglalkozók sem érzik úgy, hogy egy teljesen más területre ellátogatva ott bármit is tanulhatnának... ("mit nézzek egy kórházon, én pulykafasírtot gyártok")

Ha egy szűkkörű szakmai rendezvényre időt szakító szakemberben sincs igény a "keresztlátogatásra", akkor mit várjunk másoktól?

Mi lenne most a leannel, ha Taiicsi Ónó nem lett volna hajlandó bemenni egy boltba Amerikában, és ha be is megy, csak azt nézi, hogy kapható-e az, amiért bement?

Tanulság: a Tanulj meg látni! szlogent nem csak a veszteségek felismerésére kell alkalmazni...