2013 - Legyél te is ügyfél!

Holden írt egy kis szösszenetet az autópálya-matricák érvényességének ellenőrzési lehetőségeiről. Nincs benne semmi falrengető: a matricák érvényességét csak online lehet ellenőrizni, a benzinkúton nem. Merthogy - Holden konklúziója szerint - a szolgáltató már megint nem gondolkodik az ügyfél fejével.

Ezen én már régen (nem) csodálkozom. Mert van ugye az Ember. Aki reggel felkel, és akkor még Ügyfél. Aztán bemegy a munkahelyére, ahol Dolgozóvá válik, majd este, a munkaidő után megint Ügyfél lesz. De ez a kettő, az Ügyfél és a Dolgozó sosincs jelen egyszerre az Emberben. Mert ha Ügyfél, akkor morog a vele szemben ülő Dolgozóra, hogy az miért nem dolgozik így vagy úgy, ahogy neki, az Ügyfélnek jó lenne. Miért nem alakít ki ilyen vagy olyan folyamatot, ami neki, az Ügyfélnek megfelelne. Aztán amikor ő lesz a Dolgozó, akkor mintha amnézián esne át minden reggel 9-kor, hirtelen elfelejti, milyen is Ügyfélnek lenni, és kitalál Valamit, ami szerinte jó termék vagy szolgáltatás. Valakinek. De az Ügyfélnek alig.

Ez olyan, mint a suliban. Ott sem volt átjárás az órák között. Ez alatt azt értem, hogy tanultunk mondjuk fizikát, és írtunk is belőle dolgozatot, át is mentünk rajta, akár jobb jeggyel is, tehát elvileg tudtuk a fizikát. De ha kémiaórán szóba került a fizika, mindenki ült és nézett, és fogalmunk se volt a kérdéses dologról. Hiszen ki gondol kémiaórán a fizikára? A kémia az kémia, a fizika meg fizika. Persze lehet, hogy csak én jártam különlegesen buta osztályba. :)

Tehát adva van az Ember, aki vagy Dolgozó, vagy Ügyfél. Átjárás nincs. Még akkor sem, ha a saját Dolgozói létében elkövetett hibákba botlik Ügyfélként. Ha a Dolgozó egyben Főnök is, akkor esetleg ráparancsol a Beosztott Dolgozóra, hogy javítson, de ha Beosztott... akkor semmi nem történik, hiszen "ez a folyamat/termék ilyen, mit tudok én, apró kis Dolgozó tenni ellene?"

2013-ban fogadd meg, hogy megpróbálod megteremteni az Átjárót Dolgozó és Ügyfél között!

Boldog Új Évet!