A lean esete az értékesítővel

Ülök egy nézőtéren a barátnőmmel és miközben várjuk, hogy kezdődjön a show (mert pálferi atyának a lélek rejtelmeiről és az önismeretről szóló ingyenes előadásait inkább stand-up shownak lehet nevezni, mint vérremenően komoly előadásnak :), azt mesélem, hogy munkavédelmi cipőre van szükségem, de nem egyszerű eset azt beszerezni, mert 35-ös kell. Ezen a ponton az előttem ülő pár férfitagja hátrafordul és a kezembe nyom egy névjegyet, mondván, hogy meghallotta a munkavédelem szót, ő meg éppen abban utazik. Megörültem neki, és meg akartam kérdezni, hogy 35-ös acélbetétes munkavédelmi félcipőjük van-e, de még addig sem jutottam, hogy kigondoljam ezt a kérdést, a férfi már vissza is fordult a párja felé, rám többé ügyet sem vetve. Némi döbbent bámulás után gondolatban megvontam a vállam, a névjegyet meg felhasználtam arra, hogy az előadás alatt legyen mivel lefoglalni a kezeim, minek következtében a papírdarab apró fecnikre szaggatva a kukában végezte másfél órával később.

Mi ebből a tanulság?

Szép dolog a lean, jó dolog a lean, az az alapelve pedig, hogy majd a vevő a rendelésével szépen kihúzza a termelésünkből a terméket egészen csodálatos találmány, de úgy tűnik, hogy arról némely cég elfelejtkezik, hogy a vevőnek odáig el is kell jutnia, hogy egyáltalán rendeljen. Én nem jutottam el odáig, mert nem kaptam információt a termékről. Nekem ugyanis, amikor szembe kerülök egy értékesítővel, nem a névjegye kell, hanem infó arról, van-e neki az, ami nekem kell? Ha van, akkor a névjegyét akár meg is tarthatja magának, mert ha van a termék, akkor akár fel is veheti rá ott rögtön, a nézőtéren a rendelést, de legalább a telefonszámom elkérheti, hogy majd ő megkeres, és nem azt várja, hogy én loholjak őutána. Persze értem én, hogy munkaidő után mentünk pálferizni, akkor már nem kötelessége dolgozni, de akkor a névjegyét se adja oda munkaidő után, ha ezzel a maga részéről letudta az eladást. Ez ugyanis így nem értékesítés, hanem sima szórólap osztogatás, azokat meg az utcán is nagy ívben elkerülöm.